Erős Vár, 2009 (79. évfolyam, 1-6. szám)
2009-08-01 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 79. ÉVFOLYAM 2009 AUGUSZTUS No.4 (377), Vol. 79. August 2009, USPS178-560 4. SZÁM VALLÁSTÉTEL PIKNIK UTÁN Olvasd: János 6:60-69. János evangéliuma 6. részében komoly hitbeli kérdésekkel szembesülünk. Ez a fejezet egyedülálló, amint Jézus tanítását közvetíti számunkra. Fel kell idéznünk, hogy a fejezet az 5000 ember megvendégelése csodájával kezdődik, azzal, hogy Jézus, a közvetlen tanítványok kétkedésén túl az öt cipóból és két halból terít vacsorát az Öt követő sokaság számára, s mindnyájan meg is elégíttetnek. El sem tudjuk képzelni magát a csodát. A Tizenkettőt is mélyen meglepte, nemhogy a tömeget. S ennek mindjárt meg is volt a hatása úgy, hogy Jézust azon nyomban királlyá kívánták tenni. Aki tud egyszer ilyen csodát tenni, az tudhat másodszor, vagy többször is. Ilyen személlyel érdemes kapcsolatban lenni, neki hódolni, magas méltóságra emelni. Azzal, hogy Jézus nem fogadja el a királyságot, már úgy, ahogy a tömeg kívánta volna, indul meg a nagy vita, amelyen keresztül jelenti ki magát Jézus az Életkenyerének. Ismételve és hangsúlyozva hívja Magára a figyelmet, hogy egyedül Ő képes az emberek számára örökéletet adni. Hiába keresnék bármi másban vagy bárki másban az üdvösséget, kizárólag csak Neki van hatalma arra, hogy üdvösséget adjon. Ezzel mindjárt a hatalmi kérdést is elintézi. Ebben az Életkenyere megnyilvánulásból mindjárt kiderül az, hogy milyen hatalom is az Övé. Nem az a hatalom, amely követel, amely kizsámányol, amelynek maga felé hajlik a keze; nem katonai, nem diktatórikus, nem gazdasági hatalom. S mégis király Ő, teljesen félreérthetetlenül, Akinek az angyalok és mennyei seregek örökidőktől szolgálnak, Aki földi királyokat ejt kétségbe, mondjuk Heródest, mert ő Jézust halálra keresteti és ezért öleti meg Bethlehem csecsemőit, vagy éppen Pontius Pilátust, mert a római birodalom érdekeinek védelmében ugyan jóváhagyja a zsidó nagytanács ítéletét, de nem tudja megállni sem a kérdést, vájjon király-e Jézus, sem azt, hogy ne íratná a keresztre, hogy király Ö. Hát ez a királyság más, mint bármely más királyság. Ennek a részletezésébe mélyül bele Jézus, amikor Magát az Életkenyerének mondja, vagy azt igényli Magára értve, hogyha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az Ő vérét, nincsen élet tibennetek. Nemcsak allegorikus szavak és képek ezek, mert ezekkel ott találjuk magunkat a nagycsütörtöki utolsó vacsoránál, ahol megtörte a kenyeret és vette a poharat, azokat tanítványainak adta: vegyétek, egyétek, ez az Én testem, és vegyétek, igyátok, ez az Én vérem. így adja, adja, mindig csak adja azoknak, akik eszik és isszák, az örökéletet. De persze jó tudnunk azt is, hogy Jézus itt olyan bensőséges kapcsolatról beszél, amely egyszerűen kizárólagosságot, s az életnek az átértékelését követeli. Ha Ő az Életkenyere, ahogy állítja, akkor mi módon gondolkozzanak azok, s mi is velük, a pusztába hullatott marmáról, életünk sokféle törekvéséről, gürcöléseiről, álmairól, vágyairól, s ráadásul a nehézségekről, betegségekről, halálról, meg sok egyéb problémáról? Jézus arra mutat rá, hogy a pusztába hullott manna, vagy szorgoskodásaink csak ideig-óráig nyugtatnak. Semmi de semmi nem hárítja el a végső legyőzetést, a halált. Aki a halálon túl is életre vágyik, annak itt a földön kell keresnie Jézus társaságát és ahhoz bensőséges igyekezettel kell csatlakoznia. Én vagyok az Életkenyere, mondja az Úr! S lám, milyen a tömeghangulat. Előbb az 5000 megvendégeléséért királlyá tennék az öt cipó és két hal okán, de amikor az örökélet éhségének az enyhítését kínálja fel, megkérdőjelezik alkalmasságát, szavainak hihetőségét. Jól ismerik Őt, mármint Mária fiát, onnan a szomszédból. Hogy mer ilyen nagysúlyú kielentéseket tenni az, Aki ittjár közöttük. Milyen emberi mindez. A fizikai csodák bűvkörükbe vonnak, mert micsoda nagy tett az, megvendégelni jóformán a semmiből 5000 embert, s még többet is. Ámde hagyjuk csak a lelket, meg a szívet. Hagyjuk a rejtett gondolatokat és a rejtett vagy éppen nyilvánvaló bűnöket. Ezekkel majdcsak megbirkózunk. Jön az egyik rendszer és megy, s jön a másik rendszer és megy. Majd lesz olyan királyunk, aki ilyen meg olyan csodákat művel. De ez a Jézus lenne az Életkenyere? Jézus azonban nem hátrál meg, nem enged a témából. Igen, Ő a Megváltó. Ő jött Isten szeretetének a kinyilatkoztatására, Ő az, Aki elhordozza a világ bűneit, Ő áll ártatlan bárányként a nyírők előtt és megcsúfoltan, Ő hív követésre, Ő bíztat, hogy az Ő Nevében menjünk a világba, Vele lehet meggyógyulni, s Vele lehet a halállal bátran szembenézni, Tőle halljuk, Menj és ne vétkezzél, vagy Menj és cselekedjél te is úgy. Kövess engem. Vedd fel a keresztedet. Mert Ő felvette az Övét, hogy mint az Életkenyere megelégítsen ne csak 5000-et, de Magához ölelje a megfáradtakat és békére hívja a teremtett világot. Aki ezt a Kenyeret eszi, élni fog örökké. Nemcsak a hallgatóságnak akkor, hanem minden idők hallgatósága számára is kemény beszéd, amit Jézus mond. A magunk részéről úgy tartanánk, hogy konokul kell bízni íöldkörletű látszatigazságokban, abban, hogy mi majd mindent elintézünk annak rendje és módja szerint. Valahogy megtaláljuk életünk kisebb nagyobb királyait, akiktől a csodákat várjuk, s akikért elfecséreljük testi, szellemi, s lelki erőinket. Legyen az pillanatnyi élvhaj- [-*] 1
