Erős Vár, 2009 (79. évfolyam, 1-6. szám)
2009-04-01 / 2. szám
4. oldal ERŐS VÁR__________________________79. évfolyam INNEN—ONNAN Wittenberg, Németország. Az Evangélikus Világszövetség tanulmányi központot nyitott a Luther-városban. Igazgatóként Kasch Hans- Willhelm lelkészt iktatták be. A központ fenntartásában többek közt részt vesz az “Evangelical Lutheran Church in America” egyház is. Nyborg, Dánia. Az európai egyházak azt javasolják, hogy az Európai Unió munkaügyi szakbizottságalegyen figyelemmel a vasárnap pihentető jellegére, amint újabb munkaidő szabályzatokat készít elő, s ezzel a dolgozók egészségét is vegye tekintetbe. Washington, USA. A Fehér Ház eddigi rózsakertjébe most brokkolit meg miegymást ültettetett Obama elnök felesége, hogy zöldségféleaa legfrissebb állapotban kerülhessen a konyhára. (168 óra.) Cleveland, USA. A Németországi Protestáns Egyházszövetség egyházai és a clevelandi székhelyű “United Church of Christ” egyház között szószéki és úrvacsorái közösséget szándékoznak létesíteni. A UCC egyházba magyar református egyházkerület is tagolódik. Nagyvárad, Erdély. Böcskei Lászlót iktatták be a 900 éves nagyváradi r.k. egyházmegye püspökéül. Az új megyéspüspök Tempfli József ny. püspök utóda. / A 61 éve elkobzott r.k. püspöki palota visszakerült egyházi tulajdonba, Kolozsvár, Erdély. Bálint-Benczédi Ferenc az Erdélyi Unitárius Egyház új püspöke. Budapest Megjelent nyolcévi munka után elsőként Magyarországon a cigány-lovári nyelvű Biblia. Kiadója a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat. Debrecen. Történelmi eseménynek lesz színhelye a “kálvinista Róma”. Pünkösdre kimondják valamennyi kárpátmedencei magyar református egyház egyesülését, a Magyar Református Egyház megalakulását. Vancouver, Kanada. Június 25-28 között itt tartja országos közgyűlését az “Evangelical Lutheran Church in Canada” egyház. Többek között az “emberi szekszualítás” kérdése is a tárgysorozaton szerepel. Pozsony, Felvidék. A Szlovákiai [Magyar] Református Keresztyén Egyház új püspökeként Fazekas László lelkipásztort iktatták be, Erdélyi Géza ny. püspök utódaként. Grand Rapids, USA. Ebben a michigani városban alakul majd meg 2010-ben az új Református Világközösség, két addigi református világszervezet egyesüléséből. A februrári tervezőülésre két helybeli indián tözsfőnököt is meghívtak. Jerikó, Izrael. Archeológusok a Jeruzsálem és Jerikó közötti út mentén, ahol eddig egy teve és egy beduin sátor emlékműve állt, bizánci bazilika alapjaira bukkantak. Itt akaiják most felépí teni az “irgalmas szamaritánus fogadóját“, mert állítólag itt játszódott volna le a Jézus által elmondott “irgalmas samáriairól“ szóló történet vagy példázat. A felépítendő fogadót természetesen túrisztikai szenzációnak szánják. London, Anglia. Az Anglikán Egyház szinódusa megtiltotta lelkészeinek, hogy a Brit Nemzeti Pártba belépjenek, mert ez a bevándoroltak hazájukba való visszatérése mellett kardoskodik hevesen. Trier, Németország. A Septuaginta néven ismert görögnyelvű Ószövetséget protestáns, katolikus, és ortodox szakértők tízéves együttmunkálkodása eredményeként németre lefordítva jelentették meg. Jeruzsálem, Izrael. Moszkvai látogatása alkalmából közölte az izraeli kormánydelegáció, hogy Izrael állam visszaadja Oroszországnak az 1889-ben orosz főhercegi adomnyként épült Szergiusz kolostort, Jeruzsálem egyik legjellegzetesebb épületcsoportját. Jelenleg az izraeli természetvédelmi hatóság és a földművelsügyi minisztérium egyik osztálya műkdik az elkobzott épületben. Az épületcsoport nagyon lerongyolódott állapotban kerül vissza az eredeti tulajdonosok kezébe. Putin, akkori államelnök, már 2008 elején 435 ezer svájci frankot adományozott az újjáépítés céljára. Bukarest, Románia. A Román Ortodox Egyház Szent Szinódusa erélyesen tiltotta meg híveinek és papjainak bármely más egyház szertartása szerinti áldozáson/úrvacsorán való részvételt. Sem római katolikus, sem más keresztyén felekezet ilyen szertartása nem felel meg a román egyház előrásainak és teológiájának. Külön figyelmeztetést kaptak azok a papok, akik ilyem szertartáson másfelekezetű papokkal egy+tt szolgálnának. Kazán, Tatár Autonóm Köztársaság. Az ország lakossága 60 %-ban muszlim hitű s csak félezerre tehető a keresztyének, főleg római katolikusok száma. A fővárosban most építettek nekik templomot, amelyet nagy külföldi részvétellel szenteltek föl. Az építkezéshez a tartomány kormánya anyagilag is hozzájárult! Moszkva, Oroszország. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése aggasztó adatokat közölt az öngyilkosságok ugrásszerű emelkedéséről. Míg a világon átlagban 100 ezer ember közül 14, addig Oroszországban ennek több, mint a kétszerese, azaz 29 lesz öngyilkos. 2007-ben 41,329 személy vetett véget sajátkezűleg az életének. Az oroszokat sajnálatos módon a baltiak, ukránok, fehéroroszok, finnek, magyarok, és szlovénok követik. Majnafrankfurt, Németország. A hesseni tartományi választásokon vesztes szociáldemokraták nem utolsó sorban azért vesztettek, mert hazudozásaik miatt a hagyományosan rájuk szavazó protestáns választók 15%-a hátat fordított nekik. Caracas, Venezuela. Támogatásáról biztosította a venéz r.k. egyház püspöki kara Chavez államelnököt megválasztásakor. Most éleshangú nyilatkozatban ellene fordult, az országban eluralkodott állapotok miatt. Főleg a biztonság teljes fellazulása és Venezuela “elkubanizálódása“ miatt kapott éles bírálatot az államfő. Berlin, Németorsz. A német főváros 3.4 millió lakosának vallási megoszlása a legújabb felmérések szerint érdekes képet mutat: 19.9% evangélikus, 9.5% római katolikus, 6.3% muszlim, 1.0% ortodox, 0.8% zsidó, 0.7% szabadegyházi, 0.2% buddhista. Számokban ez 675 ezer evangélikust, 322 ezer római katolikust és 216 ezer muszlimot jelent. Würzburg, Németország. A Kálvin-év alkalmából a bajorországi ref. egyház speciális Kálvin-bort hoz ki a piacra. A bort Sommerach faluban termelték, 2007-es évjáratú rizling. Egy latin közmondás: “in vino veritas” (borban az igazság) megváltoztatásával így akaiják propagálni: In Calvino veritas... Berlin, Németország. A város baloldali kormánya eltörölte a város iskoláiban a hitoktatást, mint rendes tantárgyat. Helyette “etika“ néven vezettek be egy másikat. Ez ellen most hatalmas mozgalom indult “Pro Reli“ névvel. A német alkotmány szerint 170 ezer aláírás szükséges annak támogatására, hogy népszavazással döntsenek egy kérdésben. A tiltakozás szervezői janur közepére már több, mint 340 ezer érvényes aláírást gyűjtttek. A szenátus még nem nyilatkozott, hogy mikor akarják megszavaztatni a város lakosságát. Genf, Svájc. A FAO (Egyesült Nemzetek Élelmezési Osztálya) statisztikája szerint a Kongói Demokratikus Köztársaságban 43 millió alultáplált ember él, azaz a lakosság 76%-a. Ezt követi Eritrea 68, Burundi 63, Haiti 58, Oroszlánpart 47, Etiópia 46%-kal. Ez összesen csaknem 100 millió főt tesz ki! Shijaiya, Gázai övezet. A Német Evangélikus Egyház Fej lesztési Szolgálata évek óta tart fenn egy anya-gyermek klinikát, amelyben a palesztin nyomorultakon segítenek. Az izraeli hadsereg bombái földdel egyenlővé tették az épületet, azzal a megindokolással, hogy a klinika fölötti emeleten terroristá laktak. Berlin, Németország. Az evangélikus belügyminiszter fáradozásának köszönhetően 10 ezer iraki menek+ltet fogad be Németország. Többségük Irakból elűzött keresztyén, aki Szíriába és Jordániába menekült a muszlimok üldözése elöl. Összeállítás: Gl/bb ÉN VAGYOK A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET, AKI HISZ ÉNBENNEM, HA MEGHAL IS ÉL, ÉS AKI ÉL ÉS HISZ ÉNBENNEM, AZ NEM HAL MEG SOHA! János 11:25-26 ERŐS VÁR (USPS 178-560) is published bi-monthly (February, April, June, August, October, December) by the Hungarian Conference in the Evangelical Lutheran Church in America, 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505. Tel.: 216-221-3178. Fax: 216-227-9482. E-mal: AMEvKo@sbcglobal.net. Periodicals postage paid at Cleveland, OH. Editor: The Rev. Béla Bernhardt. Annual subscription: $6 in the USA, US$8 from Canada, US$15 from overseas by air mail. — Az ERŐS VÁR az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapja. Szerkesztő és kiadó: Bernhardt Béla. Aláírt cikkekért írójuk felel. Előfizetés az Egyesült Államokban évi 6 US dollár, Kanadából 8 US dollár, tengerentúlról légipostán évi 15 US dollár. — Kérjük olvasóinkat, hogy címváltozásokat haladéktalanul bejelenteni szíveskedjenek. — Nyomda/Printers: Adkins & Co. Inc., 14541 Madison Ave., Lakewood, OH 44107. — Minden levelezés, előfizetés, adomány a feladó pontos címe feltüntetésével a lap alanti címére küldendő: Postmaster, send address changes to: Erős Vár, P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038.