Erős Vár, 2009 (79. évfolyam, 1-6. szám)
2009-04-01 / 2. szám
ERŐS VÁR 3. oldal Krisztus — Üdvösségünk fejedelme Mert méltó volt Istenhez, Akiért van a mindenség, és Aki által van a mindenség, hogy Őt, Aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé. (Zsidók 2:10.) Többféleképpen is csapdába eshetünk az idézett, elsőre talán bonyolultnak tűnő bibliai vers kapcsán. Mert könynyen lehet, hogy egyszerűen túllépünk rajta, mint egy megszokott, agyonismételt frázison, s nem érezzük át a mélységét mindannak, amiről itt szó van. 2000 év elteltével olyan egyszerűnek és természetesnek tűnik, hogy Jézusnak szenvednie kellett. De valóban ilyen magától értődő volt mindez? Semmiképpen. A korabeli világ és emberiség nem különbözött annyira a miénktől, hogy azt gondoljuk, akkor egyszerű volt elhinni: valóban ez a legillőbb módja a világ megváltásának. Leírhatatlan szenvedések és megaláztatások között, közszemlére téve, nyomorult gonosztevő módjára kimúlni, a világ söpredékével körülvéve. Mert amiről itt olvasunk, az nem különböző erkölcsnemesítő próbákról, testi-lelki edzőgyakorlatról szól. Olyanról, amit mi önigazolásunkra, vagy morálunk csiszolgatására oly sokszor kegyeskedve magunkra vállalunk. Ez bizony a halál kínokkal teljes elszenvedése, ami nélkül viszont nem válhatott volna teljessé, tökéletessé Isten terve. Ez volt az Isten emberré léteiének legfőbb célja, s ez volt a számunkra, fiák számára készített út megnyitásának félelmetes eszköze is. Ez által lett Krisztus a mi bajnokunk, Aki megtette helyettünk és értünk azt, amire mi magunktól semmiképpen nem lettünk volna képesek. Ne becsüljük hát le az Isten értünk hozott áldozatát, hanem Neki adjuk életünket, Aki nem csak Teremtőnk, hanem Megváltónk és életünk megtartója is! Győri Dávid, vonFuchs Ösztöndíjas, Lutheran School of Theology, Chicago. 79. évfolyam________________ A sír üres! Krisztus valóban feltámadt! Érdekes, és nagyon értékes hónapokat tölthetek itt Amerikában, ösztöndíjas diákként. Bár otthonomtól távol vagyok, az idő ugyan sgy telik, az egyházi esztendő vasárnapjai sorra követik egymást éppen úgy, ahogy azt megszoktam. Megszoktam, mégsem úgy tekintek már rájuk, ahogy gyermekként. Az évek során, vasárnapi iskola, ifjúsági órák, szolgálatok, és teológiai tanulmányaimon keresztül mindig rakódott valami új és szemet felnyitó. Csodálatos dolog meglátni, végig kísérni és átélni Isten végtelen kegyelmének köztünk megtestesülő tervét: az ádventi várakozástól a szívszorító nagypénteken keresztül a húsvéthajnali örömhíren át: A sír üres! A sír üressé lett, hogy üres életünk értelmet és célt nyeljen; és ahogyan az elgördült kő többé már nem állt a fény útjába, úgy a mi bűneink sem kellenek, hogy Isten és közénk álljanak. A sír valóban üres lett, mert Krisztus valóban feltámadt. Hatalmas ereje van ennek a három szónak! Ez a három szó egymás mellett nem más, mint egyetlen reményünk, hogy Istennel találkozhassunk már itt a földön, és Vele maradhassunk örökre. Isten kegyelme viszont csak akkor teljesedik be rajtunk, ha valóban elhisszük, hogy Krisztus feltámadása valóságos; máskülönben a húsvéti üzenet csak üresen fog kongani és nem tölti be életünket; de továbbra is velünk marad a bűneink felett és által megkeseredett reménytelenség. Ha betölti, akkor azonban sorra megtapasztalhatjuk Isten naponta megmutatkozó és hitünket megújító csodáit. És ha valaki valóban felismeri, hogy a sír üres, akkor — akár csak az asszonyok húsvét hajnalán — nem tudja majd megállni, hogy ne kürtölje szerte a világba: Krisztus valóban feltámadt! Horváth-Hegyi Áron, Blaho-Miller Ösztöndíjas, Trinity Lutheran Seminary, Columbus, Ohio. Krisztus köszönt: Békesség néktek! A Szentírásban nagyon kedvelt köszönési forma a békesség-kívánás. Képzeljük el Jézust, amint belép akár családi körbe, akár gyülekezetbe, s kinyújtja felénk áldásra a kezét és Ő is ezekkel a mélyértelmű szavakkal köszönt: Békesség néktek! (János 14:27.) “Békességet hagyok néktek”. Ez a legszentebb örökség, amit az Úr Jézus szeretteinek hagy. Álljunk oda lélekben mi is tanítványai közé, fügesszük Rá lelki szemeinket, hadd mondja el Ő a mi fejünkre is: “Békességet hagyok néktek, nem úgy adom, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen.” így adja át, így hagyományozza Jézus az Ő legsajátabb kincsét, szívének drága, benső birtokát és örökségét, a békességet. S mindezt úgy mondja kereszthalára készülőben, hogy azzal majd mennybmenetele után a világba küldött tanítványait bátorítsa. Jézus békessége! Van-e ennél hatalmasabb erő és drágább ajándék? Körülötte szüntelenül tombolt az élet vihara, a mellette állók mind elcsüggedtek, tétováztak, kétségbeestek, de Ó nyugodtanjárt a zúgó habok felett is, még a viharos tengeren is békésen aludt, még a főpapok előtt is nyugodt, Pilátus előtt is emelt fővel állt, míg a poroszlók ostorozták és tövissel koronázták, míg a tömeg halált kiáltott Reá — az Ő ajkát nem hagyta el panaszos jajszó sem; a keresztfán szomorú szívvel ellenségeiért imádkozott, és nagy békességgel hajtotta le töviskoronás fejét, mintha csak édesanyai ölbe hajtaná ... Ezt az Ő csodálatos lelki békességét mint drága örökséget ígéri most is nekünk, amikor azt mondja: “Az én békességemet adom néktek” A mi királyunk, a bűn hatalmán diadalmas, feltámadott Úr Krisztus megőriz minket és itt éppen nekünk mondja: “Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen, az én békességemet adom néktek!” Ifj. Pohóczky Béla ev. lelkész, Serke-Várgede-Pádár. Énekeljetek az Úrnak úi éneket, mert csodadolgokat cselekedett: megsegítette Őt az Ő iobbkeze és az Ő szentséges karja. (98. Zsoltár 1.) Uj ének ez az új országról, az új teremtésről, az új emberről, aki nem törvényből vagy cselekedetből, hanem a Lélektől született, Aki maga is csupa csoda s azt is tesz a mi Urunk Krisztusban. Ha a Szentlélek énekre késztet, bizonyos, hogy csodák elfogadására is késztet, aminthogy e csodák a mi üdvösségünkre történtek és hirdettettek. Éppen ezért az ige kárhoztat minden kétkedő hitetlenséget, amely ezt mondja: Honnan tudjam, hogy Isten az Ő jobbkezével, azaz Fiával nékem ilyen győzelmet s csodát készített? Halld meg, mondja a Lélek, hogy neked, neked, neked lett mindez; te, te, te énekelj boldog hálaadással. Ez az én akaratom és tanácsom. Luther. In: JÖK.
