Erős Vár, 2007 (77. évfolyam, 1-6. szám)
2007-04-01 / 2. szám
77. évfolyam ERŐS VÁR 5. oldal PROLONGÁLT KEGYELMI IDŐSZAK A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE 1 956. NOVEMBER 1 -E ÉS 1 958 JÚNIUS 1 7-E KÖZÖTT VI. RÉSZ: ORDASS LAJOS ÁTVESZI A PÜSPÖKI SZOLGÁLATOT Az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából cikksorozatban emlékezünk meg azokról az eseményekreH, melyek a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintették azokban az időkben. Hálás köszönetét mondunk a cikksorozat szerzőjének, Nt. dr. Böröcz Enikőev. lelkésznek, a hazai Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársának. Sz. * Ordass Lajos élete végéig hangsúlyozta, hogy az ő kettős rehabilitációja még az októberi események előtt történt meg, tehát nem a magyar történelemben bekövetkezett változásoknak a függvénye volt. Mindez igaz. Azonban a püspökségbe történő visszatérést eredetileg 1957 augusztusára, az EVSZ minneapolisi nagygyűlésével párhuzamosan képzelte el az ÁEH. Ordass 1956. október 8-án született ún. ideiglenes lemondólevele is azon a háttéren keletkezett, hogy Ordass tudomásul vette, hogy egyelőre nincs lehetőség a püspöki szolgálatnak a viszszavételére. A történelmi események azonban felülírták az eredeti tervet. A püspöki szolgálatba történő visszatérés időpontját viszont maguk a forradalmi események diktálták. Sok-sok mozaikkockából lehet összeállítani azoknak az eseményeknek a sorát, amelyek meghatározták a püspöki szolgálatba történő visszatérésnek a tervezett időpontnál jóval korábban történő bekövetkeztét. A két addigi püspök lemondását október 30-án illetve november 1-én kétségtelenül a politikai események motiválták. Ordass Lajost október 23-án kérte fel Horváth János a püspöki szolgálatvisszavételére. Amikor Ordass arra hivatkozott, hogy egy későbbi időpontban egyeztek meg, akkor Horváth azt válaszolta, hogy most van az a későbbi időpont. Mihályit Ernő egyetemes felügyelő ugyanezt ismételte meg. Dezséry László lemondása ebből az okból gyorsult fel. Ordass tehát nem "saját elhatározásából" vette vissza a püspöki széket, hanem azért, mert erre felkérést kapott. Összetettebb dolognak tűnik Vető Lajos távozása a püspöki székből. Ugyanis az Ordassal, majd az Evangélikus Világszövetséggel folytatott tárgyalások, majd a megegyezés, de a későbbi események tükrében is bizonyosnak látszik az, hogy a pártállam egyházpolitikával foglalkozó vezetői az utolsó percig Vető Lajos megtartásában gondolkodtak. Id. Zászkaliczky Pál. a nagy Zászkaliczky Pál fia teológusként írt naplójában beszámolt egy az Üllői út 24. alatti épület kapuján lévő plakátról, amely az október 23-át követő napok egyikén került oda. A plakát felirata a következő volt: Még mindig hivatalban vannak a Magyar Evangélikus Egyház sztálinista püspökei: Dezséry László és Vető Lajos? A tudósítás arról is szól, hogy Vető Lajosék nem láthatták ezt a plakátot, mert Wiczián Dezső egyháztörténész professzor felesége levetette a plakátot, és megígértette velük, hogy senkinek nem beszélnek a plakátról. Arra a kérdésre, hogy akkor mi lehetett az, ami Vető Lajos lemondásához a végső lökést megadta, a válasz a következő lehet. A politikai helyzet romlásával a Vető féle emberek légüres térbe kerültek. Ugyanis azok az emberek, akikkel kapcsolatban voltak, eltűntek. Valószínű, hogy Vető megpróbált tanácsot kérni valamelyiküktől, és azok azt mondták neki, hogy tegyen a legjobb belátása szerint, mert ők már nem tudnak segíteni. Vető emiatt találhatta ki utólag azt, hogy ő életveszélyben volt, és ezért kényszerült lemondani. Ha megnézzük a két püspök lemondólevelét, akkor a következőket mondhatjuk. Mind a ketten éltették a magyar forradalmat és szabadságharcot, dicsérték a bátor magyar ifjúságot. Mind a ketten a Rákosi-rezsim és az ÁEH nyakába varrtak minden rosszat, ami a magyar néppel és benne az egyházakkal történt. Mindketten azt állították, hogy ők mindent megtettek az egyházért, ami tőlük telt, de az államhatalom egyre erőszakosabban avatkozott be az egyház ügyeibe. Egyikük sem tartotta szükségesnek a bűnvallást, a bűnbánattartást, és a bocsánatkérést. Sem “coram Deo” sem “coram hominibus” (sem Isten, sem emberek előtt). Vető tévedésekről beszélt, amelyekre Isten megbocsátó kegyelmét kérte. Dezséry pedig azt mondta, hogy ő magyar emberként az igazi szocializmus oldalán állt és maradt. Ez volt az a háttér, amelyen Ordassnak át kellett vennie az egyházat. 1956. november 1-én tette ezt meg. Az egyház tagjainak a többsége Ordass november 2-án tartott rádióbeszédéből értesült arról, hogy vezetőváltás történt az egyházban. Mind később kiderült, nem csak vezetőváltás, hanem teljes szemléletváltás is. Ami Ordass fogadtatását illette az egyházi közvélemény, illetve a korabeli Magyarország részéről, itt a következőket lehet mondani. A lelkészek, gyülekezeti tagok túlnyomó többsége mérhetetlen örömmel és megkönnyebbüléssel fogadta Ordass Lajosnak a szolgálatba történő visszatérését. Ugyanez jellemezte a korabeli közvéleményt is. Érdekes módon Ordass az első postán érkezett köszöntőlevelet a Magyar Ügyvédek Forradalmi Bizottságának elnökétől, dr Jármay Zsigmondtól kapta. A köszöntőlevélben azt hangsúlyozta az elnök, hogy az Ügyvédi Kamara nagygyűlése örömmel vette tudomásul azt, hogy Ordass átvette a Déli Evangélikus Egyházkerület és egyben az Egyetemes Egyház vezetését is. A levél záró részében áldást kértek a püspök személyére, szolgálatára és a magyar hazára. Ugyanilyen jelzés-értékű volt az is, hogy a második köszöntőlevelet egy volt egyházi iskolai igazgató, Várkonyi Endre küldte Ordassnak. Köszöntőlevelében többek között a következőket írta: Hálatelt szívvel könyörgök a Mindenhatóhoz, erősítse testileg, lelkileg Főtisztelendő Püspök Urat, hogy minden vágya, reménye, miket jövőbeli működéséhez fűzött, valóra váljanak ... Áldott legyen minden elgondolása, egyházunk és sokat sújtott hazánk boldog jövőjét szolgálja, és tegye gyümölcsözővé minden célkitűzését. Az Ordass felé irányuló hatalmas várakozások arra indították őt, hogy a konkrét szolgálatba lépés első pillanatától ossz- illetve csapatmunkában gondolkodjék. [Folytatása következik.] ___________Dr. Böröcz Enikő ev, lelkész (Budapest) Dicsőség Néked, Istenümk! Fiaddal együtt dicsérünk. Eleget Ó tett miértünk. Halleluja, halleluja, halleluja! Bízzatok! Él! Feltámadott! Leküzdött minden ínséget. Halálon győzött az élet. I Halleluja, halleluja, halleluja!
