Erős Vár, 2007 (77. évfolyam, 1-6. szám)
2007-04-01 / 2. szám
6. oldal ERŐS VÁR 77. évfolyam Húsvéti gondolatok 2006 tavaszán már biztosan tudtam, hogy ősztől egy tanévet Csikágóban töltök majd. Jól emlékszem, hogy efölötti örömömet mennyire beárnyékolták az utazással kapcsolatos aggodalmaim és az “ismeretlentől” való félelmeim: Mi vár majd rám? Lesz-e erőm a feladatokhoz? Hogy fogom “kibírni” ezt a 9 hosszú hónapot, távol a szeretteimtől? Talán ez az oka annak, hogy böjti meditációim során idén oly sokat időzöm gondolatban a Gecsemáné-kerti eseményeknél. Itt kezdődött meg ugyanis az ember Jézus földi küldetésének legkritikusabb fejezete. Az Emberfia nemes futásának és harcának finise. Nem a betegségeket gyógyító, a természet erőin hatalommal uralkodó, démonoknak is parancsoló, erőt és magabiztosságot sugárzó Istenember vonult félre imádkozni ide. Kétségek közt vergődő, a Rá váró, tudottként is ismeretlen, iszonyú próbatételtől félve reszkető, elgyöngült, már-már kétségbeesett Emberisten halálos gyötrődésének vagyunk tanúi e kertben. Mily jelentéktelenek voltak az én ideutazásom előtti, ismeretlentől való félelmeim és aggodalmaim, a kereszthalála előtt gyötrődve könyörgő, vért verejtékező, angyali erősítésre szoruló Jézus félelmeihez képest! Szinte szégyellem magam. Mégis, Jézusnak ez az itt bemutatott, nagyonis emberi oldala úgy erősít és vígasztal most engem, kicsinyes félelmeinek és aggodalmainak kiszolgáltatott, földhözragadt életű és gondolkodású, esendő Tóth Katalint, mint semmi más. Mert azt üzeni nekem, hogy a gyöngeségében is erős, a halállal az én életemért is bátran szembenéző Úr Jézus Krisztusban olyan Pártfogót kaptam, Aki tapasztalatból tudja mit jelent emberként megharcolni a hit nehéz harcát. Jézus ezért, erőtlenségeinken mindenkor megindulni tudva képvisel bennünket az Atyánál. Hála, dicséret, és dicsőség legyen ezért Neki! Ámen. Tóth Katalin, Fuchs ösztöndíjas, Lutheran School of Theology at Chicago Imádkozzunk! Mindenható, örök Isten! Egyszülött Fiad feltámasztásával üdvösséget szereztél a világnak! Add meg nekünk is ezt az ajándékodat, hogy legyőzzük bűneinket és eljussunk az örök életre, az Úr Jézus Krisztus által, Aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen. -Egyek a Krisztusban Még beszűrődő napsugárral és gondtalansággal volt teli a kápolna, amikor megérkezett, hogy elszavalja kis versét anyák napjára. Minden szem rászegeződött, és ő? Vékony kis hangján mindanynyiunkban megszólalt: “Köszönöm, Istenem az édesanyámat!” Gyenge volt és kicsi, kiszolgáltatott, egy kis szenvedni látszó pötty a kerekes székben. Sajnáltam őt, és lázadtam magamban, hogy miért ez az igazságtalanság. Az ő kis boldog hálaadása átváltozott bennem szomorúsággá, és sajnálattá, és átvillant egy gondolat az agyamon. Mi lenne, ha én lennék az ő helyében? Megjelent a jól ismert és begyakorolt önsajnálat, és máris meg volt a kapocs közöttem és közötte. Nem hiszem, hogy sajnálatra volt szüksége, talán inkább egy boldog testvéri pillantásra, amit én nem tudtam neki megadni. Egyre csak sajnáltam őt... A lincolni börtönben találkoztam egy mexikói férfivel, aki mellettem ült az Istentiszteleten. Hallottam mindkettőnk akcentusát, amikor együtt mondtuk a Miatyánkot, és láttam, hogy milyen boldogan énekel velem egy könyvből. Nem is jutott eszembe egy ideig, hogy mi a különbség falon kívül és belül lenni, amíg meg nem említette, hogy már a tizenharmadik évét tölti itt. A hosszú évek során megtanult angolul, csatlakozott a gyülekezethez, és sok barátot szerzett. Szívesen beszélgetett, és én is örömmel hallgattam őt, bár egyre jobban erőt vett rajtam a sajnálat érzése. Valószínűleg megérzett valamit, és megkérdezte, hogy nem félek-e. Azt feleltem, nem, de eléggé össze voltam zavarodva. Nem féltem, csak sajnáltam őt és a helyzetét, meg azt, hogy nem a falon kívül találkoztunk... Bár már többször láttam a Passió c. filmet, még nem tudtam végignézni a Golgotára vezető út véres jeleneteit. Nem csupán sajnálat, amit kivált belőlem a félholtra vert Jézus képe, hanem keserűség és igazságtalanság érzése. Egyfolytában csak kérdezni tudnék, és mindenáron választ akarok kapni a sok miértre. De a kérdések mögött csak a rettegő ember rejtőzik, aki fél, hogy egyszer ő is annak a sajnálatnak a tárgya lesz, amit ő tanúsít mások felé; szenvedő alany, aki igazi együttérzés és testvéri szeretet helyett csak lesajnáló tekintetet és tétlen kezeket talál majd. Amilyen ártatlannak tűnik a sajnálat, sokszor olyan bántó és megkülönböztető lehet. így sajnáltam én is a tolószékes kisfiút, a mexikói rabot, és talán még sok mindenkit. Amit jézusinak hittem, hogy teszek, nem volt az, mert az a sajnálat nem volt a testvéri törődés része. “Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Galata 3:28.) A példa előttünk van Krisztusban, Aki nem sajnálta magát: “Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert Ő Isten formájában lévén nem tekin-A csend szava A húsvéti feltámadás fény- és a pünkösdi nyelveken szólás hangözönét megelőzi nagypéntek csendje és sírba szállása. Időnként az emberi léleknek is szüksége van a mély elcsendesedésre, a külvilág képeinek és zajának kizárására. Amikor a világ dolgai eltűnnek és csak a legvégső kérdések: Isten, élet és halál, valamint az örökkévalóság igézete töltik be a képzeletet a hétköznapiság apró és kicsinyes problémáitól és sziszifuszi küzdelmeitől megszabadulva. Az ilyen elcsendesedések felbecsülhetetlen értékűek. Segítenek, hogy létünk értelmére fókuszáljunk és, hogy később a mindennapok taposómalmába visszatérvén azt ne veszítsük szem • elől. De segítenek az ünnepre való készülésben is, hogy annak eljövetelét felékesített bensővel és valódi, szívből fakadó szent sóvárgással várjuk és fogadjuk, s ne pedig csak megtörténjék velünk, ahogy annyi minden ebben a modern életformának nevezett lélektipró rohanásban és hajszában. Ezek a csendek megőriznek attól, hogy életünkben felcseréljük azt, ami örökkévaló és múlhatatlan érték azzal, ami ideigvaló és múlandó. Alig néhány hónapja volt részem ilyen néhánynapos elcsendesedésben a Kentucky állambeli Gethsemany Abbey trappista kolostorban. A festői környezet, valamint az egyedül a szerzetesek zsoltáréneklésével időről időre megszakított vagy sokkal inkább megerősített külső és belső csend új spirituális dimenziókat nyitott meg számomra. A- mikor az emberi lélek minden rárakódott sallangjától megszabadulva és lecsupaszítva áll Teremtője előtt: ebbenaz őszinte odafigyelésben hallhatóvá válik az Isten csendjének szava. Kívánom az Erős Vár minden kedves olvasójának, hogy ilyen lelkülettel tudjunk húsvétra készülődni, hogy a világ külső és belső lármája helyett nagypéntek és nagyszombat érlelő csendjébe robbanhasson bele a húsvéti feltámadás örömujjongása! Dr. László Virgil, Blaho-Miller ösztöndíjas, Trinity Lutheran Seminary, Columbus tette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Filippi 2:5-8.) Chikán Katalin, Blaho-Miller ösztöndíjas, Trinity Lutheran Seminary. Columbus
