Erős Vár, 2007 (77. évfolyam, 1-6. szám)

2007-04-01 / 2. szám

4. oldal ERŐS VÁR 77. évfolyam Húsvéti helyesírás Az 55. utcán lévő Teológiától — Csi­­kágóban! — nem messze sétáltam alig egy hete. Ahogy befordultam az 58. utcába, az Egyetemi Gyülekezet temp­lomának falán hatalmas vörös plakát volt kifeszítve, óriási felirat rajta: Ne tégy pontot oda, ahová Isten vesszőt rakott! Végre megtaláltam évek után azt a mondatot, ami húsvét lényege szá­momra. Mindannyian tettünk már pontot él­etünkben valaminek a végére: Lefogyni (már nyolcszor próbáltam), új munka­helyet keresni (a mostani nem tesz bol­doggá), tanulni megint (nem vagyok én már húszéves), terveket szőni (kis­lányom, már nyugdíjas vagyok, az én részem szépen megöregedni), társat találni (már túlságosan megszoktam egyedül, így is jó nekem). Tudnád foly­tatni a sort? A kérdés a következő: Ki tette a pon­tot a mondat végére? Te, vagy Isten? Húsvétkor még a tanítványok is, akik három évig éjjel-nappal Jézussal vol­tak, azt gondolták, hogy Jézus pontot tett a reménnyel, boldogsággal, s élet­tel teli tervek végére. De nem! Isten csak vesszőt tett oda. Jézust eltemették a sírba, DE har­madnap feltámadt... valljuk a hitval­lásban. Jézus a feltámadásával azt üze­ni: Ne temesd el reményeidet, vágyai­dat, terveidet, ötleteidet, mert Én nem tettem oda pontot. Azok a mondatok, ahová pontok ke­rülnek, így szólnak: Ez már mindig így lesz, az ajtó csukva, a lehetőség elsza­lasztva, késő, reménytelen, nem vagy elég jó... Azonban ha van valami, amit hetek, hónapok, évek óta hordozol magad­ban, akkor az azért van, mert Isten nem tett pontot oda, csak vesszőt. Arra vár, hogy befejezd a mondatot. Én vallom Pállal együtt: “Mit mond­junk hát erre? Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímél­te, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk Vele e­­gyütt mindent?” (Róma 8:31-32.) Ne tégy pontot oda, ahová Isten vesz­­szőt rakott! — Áldott húsvétot! Szűcs Marcsi, MDiv. teol. hallgató, Lutheran School of Theology at Chicago t NT. ÖZV. TURCSÁNYIGYULÁNÉ sz. HOLÉCZY ERMA A. Pittsburgh, 1912. május 24 - Tallmadge, 2007. február 4 Életútja a pittsburgh-hazelwoodi körzetből indult el, Holéczy Sámul és felesége sz. Gubár Margit első gyermekeként; hozzá még kilenc testvért adott a jó Isten. A hazel­­woodi magyar ev. templomban keresztelték, ott is konfirmált, mely hitét állhatatosan élte mindvégig. Még középiskolásán vállalt állást, hogy besegítsen a családban. Kitű­nik szorgalmával, műveltségével, s készségével, hogy segítője legyen rászorultaknak is. 1936-ban férjhez megy Nt. Turcsányi Gyulához, s vele éli meg a lelkészi szolgálat örömeit és gondjait. Elsőként a buffaloi magyar evangélikus gyülekezethez kerülnek, s ottlétük idején válnak családdá. Majd Lorainban, a “Krisztus” Ev. Gyülekezet hívja meg férjét, ahol három nyelven kellett szolgálni: angolul, tótul, és magyarul. Végül pedig a smithvillei “Szent Pál” Ev. Gyülekezet lesz otthonukká, ahol férje 1978-ban bekövetkezett haláláig pásztorolta a híveket. A Nt. Asszony mindenütt valóban élettársként vetette bele magát a gyülekezetek életébe s támogatta férjét tervekben és azok kivitelezésében. Olyannyira például, hogy Lorainban - ahol egyébként a család kiteljesedett immár négy gyermekre, akiket példaadóan nevel - azért hogy ő is érintkezhessék anyanyelven a tót hátterű hívekkel, megtanult tótul. De különben is résztvesz, vezetőszerepet is vállal gyülekezeti körök szervezésében és működ­tetésében. Sőt tehetségével hasznára van az egyházkerületi nőszövetségnek is. Kézi­munkáival több díjat is nyert. 65 évesen tanul meg autót vezetni, aminek özvegy­ségében nagy hasznát veszi. Férjének 42 éves boldog házasság utáni elvesztése megpróbálja lelkületét, de erősen viseli egyedüllétét. Tovább végzi még hét éven át a Smithvillei Idős Polgárok Központja koordinálását, egyéb karitatív munkák mellett. Közben persze már öröme telhetett abban, hogy gyermekei önállósodtak, aztán családot alapítottak. Alig 9 éve költözött egyik leányához, egyre jobban igényelve gondozást. Megfáradt szolgáját megváltó Ura 94 évesen hívta ki ebből a földi világból, hogy adja neki hűsége jutalmául az élet koronáját. A gyászt megosztjuk gyermekeivel, ifj. Turcsányi Gyulával, Tursan Dáviddal, Bowman Dianenel, és McMonigle Vilmával, menyével, Kayjal, vejeivel, Harryval és Dánieléi, 14 unoká­jával, 21 dédunokájával, és 2 ükunokájával, más rokonokkal, barátokkal, gyülekezeti tagokkal, s az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia közösségében, de a feltámadásba vetett hit bizonyosságát is. Felette a vigasztalás és az örökélet igéjét Nt. Hazelton Elizabeth hirdette Kolossé 2:6-7 alapján mind a smithviulle Szentpál ev. templomban, mind a kenti Szentháromság ev. templomban február 10/11 -én. — Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az Ő Fiában van. Halleluja! Ámen. / -„ Szent Erzsébet utcák Árpádházi Szent Erzsébet születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az idei esztendőre Szent Erzsébet jubileumi évet hir­detett. Az ország számos pontján plébániák, egyházi és világi iskolák, intézmények igye­keznek méltón megemlékezni az alkalomról kiállításokkal, tanulmányi versenyekkel, művészeti pályázatokkal, a könyvkiadók pedig szépirodalmi, történelmi, művészeti kiad­ványokkal. A Nemzeti Bank pénzérmét, a Magyar Posta pedig bélyeget ad ki. A főpapi testület örvendetesnek tartaná, ha e mozgalomhoz a települési önkormányzatok is csatla­koznának. A világszerte ismert magyar királylányról mind az öt kontinensen templomok, karitatív intézmények sokasága van elnevezve, itthon mégis viszonylag ismeretlen. Ezt jól mutatja, hogy mindössze tíz olyan város és falu található hazánkban, ahol közterület viseli a nevét. Ezzel szemben hatvankét településen találunk Kun Béla utcát, száztizennyolc helyen Lenin utcát, de még Szamuely Tibornak, az 1919-es kommün véreskezű belügyi népbiztosának is tíz utca állít emléket. A püspöki kar tehát arra kéri az ötletre fogékony településeket, hogy “ne szalasszák el a 2007-es Szent Erzsébet-év kínálta lehetőséget, és valamit javítsanak e szomorú statisztikán”. — jezsó-e.é. ERŐS VÁR (USPS 178-560) is published bi-monthly (February, April, June, August, October, December) by the Hungarian Conference in the Evangelical Lutheran Church in America, 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505. Tel.: 216-221-3178. Fax: 216-227-9482. E-mal: AMEvKo@sbcglobal.net. Periodicals postage paid at Cleveland, OH. Editor: The Rev. Béla Bernhardt. Annual subscription: $6 in the USA, US$8 from Canada, US$ 15 from overseas by air mail. — Az ERŐS VÁR az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapja. Szerkesztő és kiadó: Bernhardt Béla. Aláírt cikkekért írójuk felel. Előfizetés az Egyesült Államokban évi 6 US dollár, Kanadából 8 US dollár, tengerentúlról légipostán évi 15 US dollár. — Kérjük olvasóinkat, hogy címváltozásokat haladéktalanul bejelenteni szíveskedjenek. — Nyomda/Printers: Adkins & Co. Inc., 14541 Madison Ave., Lakewood, OH 44107. — Minden levelezés, előfizetés, adomány a feladó pontos címe feltüntetésével a lap alanti címére küldendő: Postmaster, send address changes to: Erős Vár, P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038.

Next

/
Thumbnails
Contents