Erős Vár, 2004 (74. évfolyam, 1-6. szám)
2004-12-01 / 6. szám
ERŐS VÁR 3. oldal 74. évfolyam KARÁCSONY: MEGIGAZULÁSUNK ZÁLOGA ÉS SARKKÖVE “Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dics őségét, telve kegyelemmel és igazsággal(János 1:14.) Négyheti előkészület után végre itt van karácsony. A gyerekek már hetekkel előbb nap mint nap kérdezik, hányat kell még karácsonyig aludni? S ha őszinték akarunk lenni, akkor minket felnőtteket is izgalom tölt el, ahogy karácsony szentséges ünnepe közeledik. Gondolatban és lélekben mindannyian visszamegyünk emlékeink szárnyán a gyerekkori otthonba, ahol zúzmara lepte be az ablakot, s a külvilág zaja elolvadt a hó fehér puhaságában. Emlékezünk a meleg szobára, a feldíszített karácsonyfára, egy-egy ajándékra, karácsonyi énekekre, és ünnepi Istentiszteletekre, amikor a világ mintegy varázsütésre megváltozott, szép és békés lett, hacsak rövid időre is. Valóban, karácsony ünneplése szép és kegyes szokás. Kiszakít a valóságból, intim békét és biztonságot sugároz. Szívesen és örömmel adjuk át magunkat ennek a melengető érzésnek, pedig tudjuk, sejtjük, hogy karácsony azért több mint békés, boldog hangulat, bejglivel, sült kaláccsal, hallal, és persze ajándékokkal. Az isteni Gyermek az, Aki ennek az ünnepnek a középpontjában van, Aki igazán számít ma. Mert ez a gyermek Isten Fia, s karácsony arról szól, hogy Ő eljött hozzánk. Az emberiség sötétségébe elhozta isteni világosságát. A kilátástalanság, a félelem, és reménytelenség éjszakáját szentséges éjjé vátoztatta. Erről beszél nekünk karácsony. S ezt az első karácsonyi éjszakát szívünk mélyébe kellene zárnunk olyan erősen, hogy azt a szürke és gondokkal teli hétköznapok se tudják elhomályosítani. Ennek az éjszakának kellene egész keresztyén életünket és világnézetünket áthatnia. Hiszen nem tudjuk, nem tapasztaljuk-e, hogy a karácsonyi idill milyen hamar elpárolog, szerte foszlik! Jönnek a héköznapok, s mi visszatérünk az élet monoton rutinjába, elmerülünk az élet forgatagában, mintha nem is lett volna karácsony. És talán elju-Kedves Olvasóinknak örömmel teljes, áldott karácsonyi ünnepeket és kegyelemben gazdag, békés új esztendőt szeretettel kíván- a Szerkesztőség és az AM EK tisztikara. tunk arra a félelmetes következtetésre, amely manapság sokak véleménye, hogy bármi történik is a világban, akár kicsiny akár nagy dolog, annak végeredményben semmi jelentősége sincs. Mert mióta világ a világ ugyanaz a szüntelen körforgás megy; örömök és bánatok, háborúk és békék, egészség és betegség jó és rossz váltják egymást, s tulajdonképpen mindez valami értelem és irány nélküli ördögi kör, örök körfogás. S ha ebbe a meggyőződésbe beleéljük magunkat akkor már csak egy lépés, hogy elvesszünk a mindennapok szürkeségében, s ne törődjünk azzal, hogy mit hoz a holnap. A mának élni, ez sok ember mottója. Nem számít mit hoz a holnap. Talán az a nemzedék, amely átélte a háborút és az ostromot, tudja igazán, hogy mit jelent a csak “egy nap a világ” érzése. S most megint ez az életérzés kezd úrrá lenni az embereken. Megint háború van a világban, folyik a harc, ideológiák, világnézetek, vallások ütköznek, s hull az ártatlanok vére, korra, nemre, nemzetre, vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Ugyanakkor a természeti csapások itt-ott lesújtanak, krónikus a vízhiány, a természet lassan megy tönkre, és az emberiség jövője félelmetes és halálos enigma. Jób keserű szavai egyre igazabbnak tűnnek: “Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal. Mint virág kinyílik, azután elhervad, eltűnik, mint árnyék, nincsen maradása." (Jób 14:1 -2.) Hiszen mi mások is lennénk, mint picinyke fénypontok a hatalmas sötétségben? De ha hittel ki tudjuk mondani “Karácsony van!”, akkor ez persze annyit jelent, hogy világot megrázó és megváltó esemény robbant bele a világba, és ezzel együtt életünkbe. A karácsonyi esemény, a Gyermek megszületése, az Ige megtestesülése, a világnak és életünknek irányt, útmutatást és célt adott. Mert azon a szent éjszakán az Úr szállt közénk. Nem hideg és fönséges dicsőségben, vagy vaspálcával a kezében, hanem kisdedként, Szűz Mária gyermekeként, kiszolgáltatottan. A valóságos Isten valóságos emberré lett. Isten emberi szemmel, emberi szívvel és mosollyal néz ránk a jászolból. Eljött közénk kiszolgáltatott emberek közé, akik a bűn, a kilátástalanság, és a céltalanság homályában tévelyegtünk. Eljött közénk, hogy reményt és fényt hozzon életünkbe. Azt a fényt és világosságot, amelyet magunktól hiába kerestünk volna, mert ez az Ő ajándéka. A végtelen leszállt az idő keretei közé, a Fiú emberré lett, s ettől kezdve a világ és annak sorsa az Ő gondja is. Az a világ, amely keze munkáját dicséri, s amelynek most már Ő is része, s nem pusztán külső szemlélője. Nincs semmi emberi, ami a mi Istenünkön kívül állna. Örömeink és bánataink már az Ő örömei és bánatai is. Most már nem a mennyek végtelen szféráiban kell Istent keresnünk, hanem életünk mindennapjaiban, sőt banalitásaiban. A mi sorsunk az Ő sorsa, s nem tart igényt különleges privilégiumokra. Emberfiaként az Ő sorsa is éhség, fáradság, ellenségeskedés, félelem, és kegyetlen halál. Benne az Isten végtelensége magára vette szűkös emberi létünket, a végtelen boldogság magához ölelte a földi nyomorúságot. De éppen ez az ami felgyújtja bennünk a hitet, amelynek halovány fénye csodálatosan bevilágítja életünk éjszakáját és megszenteli azt. Isten hozzánk jött, és közöttünk lakozik, s ettől kezdve minden új értelmet nyer. Azon az első karácsonyon Isten kimondta végső, legmélyebb és leggyönyörűbb igéjét a megtestesült Igében. Az Igében, amelyet már nem lehet visszavonni, megváltoztatni, mert Isten meghatározó tette az. Az első karácsony óta Istent már szemtől szembe láthatjuk Krisztusban, kapcsolatunk lehet Vele, evangéliumán és szentségein keresztül szeretetben szólít mej>, s hozzánk jön, mert “mindannyian az O teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva”. (János 1:16.) Karácsony ezért nemcsak költői és gyermekes romantika, hanem mindenekfelett hit, megigazulásunk záloga és sarkköve. Karácsony annyit jelent, hogy Isten kimondta végső szavát az emberiség drámájában, a mi drámánkban. Karácsony ünneplése csak visszhangja lehet annak az igének, amely létünk belsejében van, s aminek segítségével hivő “Ámen”-t mondhatunk Isten hívására. Amikor Isten szavára és szeretetére gyermeki lélekkel mondunk “igen”-t, akkor valóban bennünk is eljött karácsony, s nem csak hangulatban és külsőségekben. Isten kegyelemmel teljes születésének üzenete: “Itt vagyok. Veled vagyok. Az életed vagyok, s időd vagyok, melyet felvagy elhasználsz. Ott vagyok a mindennapok szürkeségében. Sírom könnyeidet, s te sírod az enyéimet. Én vagyok örömed, s Én vagyok bánatod. Én vagyok a sötétségben, ahonnan nem találsz kiutat, s Én vagyok az út, amely világosságra vezet. Én vagyok aggodalmaidban, s örömteli pillanataidban. Én vagyok börtönöd mélyén, s betegágyadnál, amikor mindenki magadra hagyott. Én vagyok szükségedben és reményeid mélyén. Veled vagyok a testilelki megpróbáltatások poklában. Veled