Erős Vár, 2004 (74. évfolyam, 1-6. szám)

2004-10-01 / 5. szám

4. oldal ERŐS VÁR 74. évfolyam Ml TÖRTÉNT A LEGUTÓBBI “METT” GYŰLÉSEN? Vannak bizonyára közöttünk, akik emlékeznek arra, hogy az Erős Vár 2001 októberi számában napvilágot látott a “Megállapodás a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testüle­tének a megalakulásáról” című cikk, amelyben két püspök, egy szuperintendens, és két lelkész elmondta, hogy e testület megalakításának mi a célja — ... hogy megerősödjenek a magyar anyanyelvű evangélikusok közötti kapcsolatok és egymást segítsék az egyházi szolgálat végzésében ... —, továbbá öt pontba foglalva, hogy miképpen kívánják ezt elérni. Az öt pont közül az első az említett Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testületé (METT) megszervezését javasolja. A második, hogy két évenként tartsanak találkozót. A harmadik, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház miképpen erősítheti azon lelkészek kiképzését, akik hosszabb vagy rövidebb ideig tartó, a trianoni határokon kívüli szolgálatra készülnek. A negyedik pont a testvérgyülekezeti kapcsolatok kibővítésével és erősítésével foglalkozik. Végül, az ötödik pontban általános meghívást bocsát ki a világ minden részében található magyar evangélikus egyházi közösségnek e Testülethez való csatlakozása érdekében. Ezt a meghívót 2001. augusztus 18-án öt, már előzetes egyetértésre jutott olyan egyházi testület felhatalmazott képviselője írta alá, amely egyházjogilag elismert és 2001-ben működő szervezetnek volt tekinthető. Az alapítótagok: Magyarországi Evangélikus Egyház, Romániai [Erdélyi Magyar] Evangélikus Lutheránus Egyház, Szerbiai [Délvidéki Magyar] Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház, Külföldön [Nyugateurópában] Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége, és az Amerikai Magyar Evangélikus Konfe­rencia. További tagfelvételekről a METT gyűlésein történik döntés. 2001 óta már háromszor, azaz évente tartottak METT-gyűlést, a legutóbbit 2004. május 12/13-án Budapesten és Győrött. Minthogy éppen Budapesten tartózkodtam és a METT elnöke, D. Szebik Imre püspök erről tudomást szerzett, meghívott erre az együttlétre. Sajnos csak az első nap ülésein vehettem részt — az Északi Egyházkerület budai központjában —, Győrbe már nem jutottam el. Erről az idei gyűlésről küldöm ezt a beszámolót. A résztvevők száma 19 volt, köztük a három hazai püspök, az országos és északi kerületi felügyelő; Erdélyt négyen, a Délvidéket, az Evangélikus Hittudományi Egyetemet is ketten­ketten képviselték. Egy-egy személy képviselte a németországi magyar gyülekezeteket, a Skan­dináviáikat, a svájciakat, Angliát, a Magyarországi Evangélikus Egyház Külügyi Osztályát, az “Evangélikus Élet” hetilapot, s az Amerikai Magyar Evangélikus Konferenciát. A felvidéki magyar evangélikus gyülekezetekből és Ausztriából nem jöhetett senki. A megnyitó áhítat után D. Szebik Imre püspök beszámolt a Stuttgartban, “Törekvések a keresztyén egyesült Európáért” témakörben tartott ökumenikus konferenciáról. Ezután egy régebbi teológiai téma, a “diakóniai teológia” megtárgyalása következett. Pátkai Róbert püspök és dr. Reuss András teol. professzor mélyedt bele ennek taglalásába. Többen megkérdőjelezték, hogy éppen a külföldön élő evangélikus vezetőket összegyűjtő találkozás alkalmas-e ennek a már lassan feledésbe merült, vagy sokak által sohasem ismert teológiai irányzatnak a megbeszélésére. Magam részéről ezt mégsem tartottam felesleges időpazar­lásnak, mert már igen sokan elfelejtették azt, hogy hosszú évtizedek során Magyarországon ennek az irányzatnak az egyeduralmi helyzete nehezítette meg a külföldi magyar evangélikus gyülekezetek együttmunkálkodását a hazai egyházi vezetőkkel. Következőleg sor került az egyes tagegyházak elmúlt évi munkájáról szóló ismertetések felolvasására és megbeszélésére, továbbá dr. Szabó Lajos rektor előadására a gyülekezetépítés új módszereiről. Őt követte Gémes Pál lelkész vetítettképes előadása az ő németországi kisvárosi német gyülekezetének a gyülekezetépítési eredményeiről, több utalással dr. Szabó Lajos elgondolásaira. A nap programjának utolsó részében a legközelebbi METT-gyűlés dátumát jelölték meg: 2005. május 31-június 2. Ennek témája lenne a lelkészutánpótlás kérdése. Ezt követte D. Mózes Árpád erdélyi püspök felszólalása, illetve nyudgdijbamenetelével kapcsolatos, megható levelének a felolvasása, melyben elbúcsúzott mindazoktól (a METT-ben is), akikkel együtt szolgálta az Egyház Urát. A záróáhítat előtt úgy éreztem, hogy fel kell hívnom a megjelentek figyelmét arra, hogy két év múlva, 2006-ban kerül sor a ma is magyarul és angolul szolgáló első külföldi magyar evangélikus egyházközség hivatalos megalakulásának 100. évfordulójára (Clevelandban!). Javasoltam, hogy a legközelebbi METT-összejövetelig gondolkozni kellene e történelmi évfor­duló méltó megünneplése felől. Dr. Pósfav György ev. lelkész (Genf) - szerkesztett szöveg. ÁLDOTT ÚT Ez év májusában családommal együtt térdeltünk a székesfehérvári gyülekezet templomában az oltár elé. Isten gazdag áldásában részesültük, mielőtt május 19-én három hónapra Amerikába indultam. A családom engem féltett, én őket, de mind­annyian vállaltuk ezt a távol létet. Colorado államban, a Sziklás-hegységben töltöttem a nyár nagy részét, ahol a “Sky Ranch” nevű evangélikus ifjúsági tábor vezetősége tagjaként dolgoztam. Jártam Csikágóban is, illetve a texasi Conroeban, ahová Tes­­sényi Kornél lelkésztestvérünk és az ottani ev. gyülekezet meghívására érkeztem. Utam valóban áldott volt. Nemcsak a­­zért, mert mind a családom mind pedig jómagam jó egészségnek örvendve talál­kozhattunk a budapesti repülőtéren au­gusztusban, hanem azért is, mert nagyon sok tapasztalattal és élménnyel gazdagon térhettem haza. Hiszem, hogy azért kaptam Istentől ezt a lehetőséget, mert tovább kell adnom mindazt, amit ott láthattam, hallhat­tam, és megélhettem. Például megtapasztaltam, hogy lehetnek különbségek az egyes országok között, hogy az evangélikus egyházon belül is sokszínűséggel találkozhatunk a világon, és rá kellett jönnöm, hogy Istent nem csak magyarul vagy angolul dicsérhetjük. Ezek olyan tapasztalatok, amiket szeret­nék elmondani azoknak, akikkel találko­zom, hiszen ez a szolgálatom. Harmadéves teológus vagyok, és utam azért vezetett a Teológiára, mert érzem azt az elhívást, hogy Isten lelkészként szeretne feladatot bízni rám. Az egész életünk szolgálat. A- kár a buszon utazunk, akár bevásárolunk, akár sportolunk. Mindig szolgálunk, és én ehhez kaptam még több ajándékot. Nem magam miatt kaptam ezt a lehe­tőséget, hanem azért, hogy ezzel is szol­gáljak. Szeretném, hogyha egymás életére is ilyen nagy áldással lennénk. Tessényi Kornél bácsival együtt én is hiszek abban, hogy gazdagítanunk kell egymás életét mind, akik itt élünk Magyarországon, mind pedig akik magyarként Amerikában vagy máshol élnek. így ajánlom figyelmükbe nagyon sok szeretettel a székesfehérvári evangélikus gyülekezetét. Terveim szerint egy rövid cikk keretében szeretném megismertetni Mindnyájukkal hazánknak ezt a gyüleke­zetét. Életükre Isten áldását kérem! Pethő Judit (jii(lit.petho^)lutheran.hu) ERŐS VÁR (USPS 178-560) is published bi-monthly (February, April, June, August, October, December) by the Hungarian Conference in the Evangelical Lutheran Church in America, 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505. Tel.: 216-221-3178. Fax: 216-227-9482. E-mal: AMEvKo@aol.com: Periodicals postage paid at Cleveland, OH. Editor: The Rev. Béla Bernhardt. Annual subscription: $6 in the USA, US$8 from Canada, US$15 from overseas by air mail. — AzERŐS VÁR az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapja. Szerkesztő és kiadó: Bernhardt Béla. Aláirt cikkekért Írójuk felel. Előfizetés az Egyesült Államokban évi 6 US dollár, Kanadából 8 US dollár, tengerentúlról légipostán évi 15 US dollár. — Kérjük olvasóinkat, hogy címváltozásokat haladéktalanul bejelenteni szíveskedjenek. — Nyomda/Printers: Adkins & Co. Inc., 14541 Madison Ave., Lakewood, OH 44107. — Minden levelezés, előfizetés, adomány a feladó pontos cime feltüntetésével a lap alanti címére küldendő: Postmaster, send address changes to: Erős Vár, P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038.

Next

/
Thumbnails
Contents