Erős Vár, 2004 (74. évfolyam, 1-6. szám)

2004-08-01 / 4. szám

“MEGSZÓLÍTOTT ÉS ELHÍVOTT AZ ISTEN” 4. oldal_______________________________ERŐS VÁR________ A Fuchs Frigyes és Irén Alapítvány ösz­töndíját tizennyolcadikként Petri Gábor, a budapesti Evangélikus Hittudományi Egye­tem ötödéves hallgatója nyerte el az Ame­rikai Magyar Evangélikus Konferencia köz­vetítésében. Szeretettel köszöntjük és a Lu­theran School of Theology at Chicago nevű intézetben végzendő egyéves bölcsészmagisz­teri tanulmányaihoz és eredményességéhez Isten áldását kívánjuk. Petri Gábor ezt írja önmagáról: 1974. november 30-án születtem Szolno­kon. Újságíró családban nevelkedtem, édesa­pám is, édesanyám is a média valamelyik á­­gában dolgozott. Középiskolai tanulmánya­imat a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban végeztem 1989 és 1993 között, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-angol szakán szereztem tanári diplomát 1997-ben. Tanári pályám indulását dr. Nánai Lász­lónak köszönhetem, aki diplomám megszer­zésének évében tanári állást ajánlott fel a Bé­késcsabai Evangélikus Gimnáziumban az in­tézmény igazgatój aként az 1997/1998-as tanév­ben. Ezt követően is­mét Szegedre kerültem, még egy év tanítás kö­vetkezett a szegedi A- rany János Általános iskolában 1998/1999- ben. Ez az időszak azonban már a teológiára való felkészülés jegyében telt, ahol 1999-ben kezdtem meg másoddiplomás tanulmánya­imat. Szüleim és környezetük hatására értelmem­nek már első nyiladozásaitól kezdve meg vol­tam győződve róla, hogy ha nagy leszek, én is újságíró leszek. Édesapám felügyelete alatt már tizenöt éves koromban belekóstolhattam ebbe a szakmába, de a kezdeti lelkesedés múltával éreztem, hogy a média nyüzsgő és szenzációhajhász légköre, a szív igazi kincse­itől távol álló napi aktualitásainak értéktelen­sége nem az én világom. Ateista családban nőttem fel. A hit, a ma­gasabb világnézet, és a transzcendencia soha nem voltak a családi életet és a nevelést meg­határozó vagy befolyásoló témák közöttünk. Bár apám alapvető metafizikai érzékkel ren­delkező, mélyen az anyagi formák mögé látó költő volt, s verseiben sokszor foglalkozott az istenséggel kapcsolatos gondolatokkal, de e­­zek az alkotások azokból a mély szférákból származtak, ahol mindannyian a létezés ab­szolút teljességének, az örök isteni világrend­nek vagyunk a részesei. Ösztönös törekvésem az emelkedettebb világszemléletre és az ab­szolút mértékű értelemadásra nem a csalá­dom hagyományaiból származik, onnan csak az általános szellemi útkeresésre kaptam gaz­dag indíttatást, melyet magamnak kellett to­vábbvezetnem s egyénivé formálnom. Ma már tudom, a születésemnél is ott volt ez a lappangó késztetés metafizikai hajlamom ki­bontakoztatására, melyet valahonnan múl­tam ismeretlen, homályba vesző messzesé­géből hoztam magammal. A főiskolai évek alatt kezdtek életre kelni és kibontakozni bennem azok a belső lelki és szellemi tartalmak, melyek addig csendben és jobbára tudattalanul szunnyadtak érzés- és gondolatvilágom mégis mindent meghatá­rozó hátterében, lényem sorsépítő mélysége­iben. Ott bukkantam rá arra a mindig is ma­gamban hordott MAG-ra, mely igazából kör­nyezeti indíttatás nélkül csírázott ki húszéves korom tájékán. Nemcsak felismertem, hanem közvetlenül át is éltem azt az igazságot, hogy aki keres, az valóban talál, és aki zörget, an­nak biztosan megnyittatik. Sorsom kezdte átalakítani egész világszemléletemet, gon­dolkodásmódomat, és alapjaiban változtatta meg létértelmezésemet. Olyan szellemi távla­tokat megnyitó fogalmak tartalmaival ismer­kedtem meg, mint spiritualitás, metafizika, transzcendencia, magasabb világnézet, az értelemmel összehangolt és szenvedéssel ki­küzdött hit biztonsága, a szív hatalma, a sze­retet abszolút valósága és létteremtő ereje, Krisztus útjának hitelessége, a kereszthalál megváltó misztériumának mélyebb értelme és követésének végcélhoz vezető békéje. Egy szóval belépett az életembe, megszólí­tott és elhívott a Teremtő Isten. Ez a változás volt életemben a legnagyobb kegyelem, és a hazatérés kegyelméig mindvégig kereső és ta­nuló ember maradok, p.g. ■k -k -k Elbúcsúztunk Szabó Andrástól, tizenhete­dikösztöndíjasunktól, aki megszerezte a böl­csészmagiszteri fokot, és Maricza Andreától, aki gyülekezeti gyakorlatban töltötte a 2003/ 2004-es évet Csikágóban. Isten jóságos sze­­retete vezérelje mindkettőjüket életútjukon! Adományok nyugtázása Köszönettel nyugtázzuk a 2004. május 24-e és július 24-e között vett adományokat.. •AZ “ERŐS VÁR’-RA Minden előfizetés a címszalagon kiemelten jelzett év végén jár/járt le. Előfizetések vételét a címszalagon jelezzük; itt a felüifizetéseket, stb. soroljuk fel: $100: N.N. $8: Molnár Istvánná (OH). * Szíves tájékoztatásul: Lapunkra az előfize­téseket — melyek mindig esedékesek — és a lapfenntartó adományokat Erős Vár névre és P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107- 0038 címre kérjük beküldeni. - Sz. ÚJABB BOCSÁNAT I. Bartholomeos konstantinápolyi (isz­tambuli) ortodox pátriárka ünnepélyes ak­tusban fogadta el a Vatikán — II. János Pál pápa — korábbi bocsánatkérését, ami­ért a IV. kereszteshadjárat seregei 800 év­vel ezelőtt kifosztották szabadrablással és el is foglalták az akkori Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt. lsz JELBESZÉDES BIBLIA A nyár folyamán videoszalagon és DVD lemezen is megjelent az Újszövetség a­­merikai jelbeszédes (Amercian Sign Lan­guage) kiadása. Ezen 23 éven át egy 60 személyből álló szakcsoport munkálko­dott. Azért készítették ezt a “fordítást”, mert az amerikai jelbeszéd a legtöbb né­mának itt az anyanyelve. A szakcsoport folytatja ószövetségi fordítómunkáját; el­készültek már tizenhárommal az Ószövet­ség 39 könyve közül, pd SZENTSÉGI KAPCSOLAT Jóllehet a kanadai Anglikán Egyház köz­gyűlése az azonosnemű párkapcsolatokat “szentségi kapcsolatoknak” nyilvánította, mégsem hagyta jóvá egyelőre, hogy ilyen kapcsolatok egyházi áldásban részesülje­nek. Azonban nem határozta meg, hogy az egyes egyházmegyék saját hatáskörükben m iként intézkedjenek egynemű párkapcso­latok vonatkozásában. A vancouveri egy­házmegyében azonosnemű párok egyházi megáldása engedélyezett, pd MEGÚJUL A TEMPLOM Az 1945. február 12/13-i gyújtó- és rom­­bolóbombás légitámadásban megsemmi­sült, de már évek óta újjáépülő drezdai ev. Miasszonyunk-templomra elhelyezték a 29 tonnás kupolát és rajta a keresztet. Úgy hírlik, hogy az újjáépítés a templom el­pusztulásának 60. évfordulójára lesz kész és akkor történik meg újraszentelése. Az akkori esztelen bombázásnak a város na­gyobb részének az elpusztulásával egyes becslések szerint több mint 300,000 áldo­zata volt. PD Övezzétek fel derekatokat és lámpástok égjen mert amely órában nem gondolnátok, abban jön el az Ember Fia. Lukács 12:35,40 ________________74. évfolyam ERŐS VÁR (USPS 178-560) is published bi-monthly (February, April, June, August, October, December) by the Hungarian Conference in the Evangelical Lutheran Church in America, 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505. Tel : 216-221-3178. Fax: 216-227-9482. E-mal: AMEvKo@aol.com. Periodicals postage paid at Cleveland, OH. Editor: The Rev. Béla Bernhardt. Annual subscription: $6 in the USA, US$8 from Canada, US$15 from overseas by air mail. — Az ERŐS VÁR az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapja. Szerkesztő és kiadó: Bernhardt Béla. Aláirt cikkekért írójuk felel. Előfizetés az Egyesült Államokban évi 6 US dollár, Kanadából 8 US dollár, tengerentúlról légipostán évi 15 US dollár. — Kérjük olvasóinkat, hogy címváltozásokat haladéktalanul bejelenteni szíveskedjenek. — Nyomda/Printers: Adkins & Co. Inc. 14541 Madison Ave., Lakewood, OH 44107.. — Minden levelezés, előfizetés, adomány a feladó pontos címe feltüntetésével a lap alanti címére küldendő: Postmaster, send address changes to: Erős Vár, P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038.

Next

/
Thumbnails
Contents