Erős Vár, 2004 (74. évfolyam, 1-6. szám)
2004-02-01 / 1. szám
ERŐS mVÁR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 74. ÉVFOLYAM______________________________2004 FEBRUÁR 1. SZÁM BŐJTÖLHET-E A NÁSZNÉP, AMÍG VELÜK VAN A VŐLEGÉNY? Olvasd: Márk 2:18-20. Nem is olyan régen egy közel nyolc évtizede kiadott konfirmációs káté került a kezembe és ebben érdekességként olvastam, hogy akkor miként osztották fel az egyházi esztendőt, főként ennek első felét. Három ünnepkört jelöltekmeg ebben az első egyházi félévben, s köztük leghoszszabbnak bizonyult a karácsonyi ünnepkör, melyet akkor az ádventi első vasárnaptól a böjt megkezdéséig, hamvazószerdáig terjedően tekintettek. Minthogy még benne vagyunk a vízkereszti időkben, elgondolkozhatunk arról, hogy tulajdonképpen nem is olyan elképzelhetetlen az öszszefuggés, hogy még mindig karácsony jeletőségében telnék felettünk az idő. Hiszen a napkeleti bölcsek imádata annak a Gyermeknek szólt, Akit megjövendöltek a próféták, s Akit angyali szózat jelentett be, s Aki aztán Názáretben lett emberré, hogy betöltse majd a maga küldetését. Bár az egyházi esztendő jelenlegi beosztása szerint vízkereszt és bőjtkezdet között nem a Gyermekjézusra emeljük tekintetünket, hanem az Ige fényében az emberek között munkálkodó Jézusra, Aki felől égi szózatot hallottunk: Te vagy az én szeretett Fiam, Benned gyönyörködöm. így ámulunk el az Ő szolgáló életén, amint az emberek AZ EGYHÁZI ÉV BEOSZTÁSA az északamerikai ev. egyházakban 2003-2004-ben * Ádventi ünnepkör november 30-tól december 24-ig Karácsonyi ünnepkör december 25-től január 5-ig Vízkereszti ünnepkör január 6-tól február 24-ig Böjti ünnepkör február 25-től április 10-ig Húsvéti ünnepkör április 11-től május 29-ig Pünkösdi ünnepkör (az Egyház ideje) május 30-tól november 27-ig között szóval és cselekedettel hirdeti az evangéliumot, gyógyítja a testi és lelki betegeket, feltámaszt halottakat, s megbocsátja a bűnöket, miközben mindenkit megtérésre hív jelenti az Isten országának a jelenlétét az emberek között, s ennek az országnak az építésére hív el tanítványokat, akiket később a Szentlélek által megerősítve küld ki a világba az Ő örökkévaló uralmának a hirdetésére. Miközben pedig mindezek megtörténnek, Jézusnak állandóan résen kell lennie, mert nemcsak egyszerű értetlenséggel kell szembetalálnia magát, hanem egyenesen megkeményedett hitetlenséggel is, amely minduntalan csapdát állít Neki, s mint jól tudjuk, végül is szenvedéséhez és halálához vezet. Kevesen vannak, akik őszinte örömmel és igaz reménységgel, hittel kapcsolódnak Urunk személyéhez. Többször találkozunk a “miért” kérdésekkel, mint a “hiszem” vallomás alázatosságával. Nem sokat változott azóta a világ, hiszen az emberek, s netán mi is még keresztyén mivoltunk ellenére is e két pont között vacillálunk, a kétkedések kérdéseinek és a hit megnyugvásának pontjai között. Nemcsak az akkori helyzetbe illet a majdhogy leszőlás, hogy jöhet-e valami jó Názáretből, vagy, hogy hát ez nem József és Mária fiae, akinek a családját jól ismerjük. A modem ember a huszonegyedik század elején hasonló módon tartja magát távol Jézustól. Csak vegyük észre, amint leértékelik, ha egyáltalán kétségbe nem vonják, földi élete üdvösséges munkáját, s minthogy ez a Jézus kényelmetlenné teszi az életfolytatást, bizony mindent megtesznek, hogy Őt kizárják a közéletből, ó, nem csupán azért, hogy ne sértsünk más vallásokat, más világnézeteket, hanem, mert Ő nem illik bele abba képbe, amit az ember akár jólétében, akár ínségében magának megengedni kíván és meg is enged. A keresztyénség látszólag kiszorulóban van az emberi arénából, s vele szemben minden másnak megvan a szabad útja, amivel folyik az emberi társadalom züllesztése különféle módon és szinteken. Jézus és tanítványai szabadsága így tűnik fel az akkori emberek előtt, akik a külsőségekre való figyelemmel megdöbbentek azon, hogy Jézus és hívei nem igazodnak a rituális szabályokhoz. Nem értik persze Jézust a maga személyében, Aki életet teremt és életét adja, sem pedig az örömhírt, amivel minden embert igazi szabadságra hív. Mondjuk így, nincsnek benne a képben. Igénkben éppen a rítus lesz nagy kérdéssé. Akkortájban előírták a rendszeres böjtölést, ami azonban szokássá satnyult, hogy az emberek büszkélkedjenek vele mások előtt és még Isten figyelmét is felhívják magukra, hogy ők mennyire jók. De ez a Jézus tanítványaival együtt nem böjtök Az Emberfia ura a szombatnak, mondta Ő egy másik alkalommal az Őt kérdőrevonóknak. S a mi Urunk elénktárja az Ő közöttünk létének a kimondhatatlan örvendetes voltát. Ezt a kapcsolatot valami nagy esküvőhöz hasonlítja. Egy-egy házassági ünnep több napon át is tartott, s az egész násznép közelről és távolról együttmaradt ezeken a napokon. Ilyenkor nincs helye a böjtölésnek, amíg köztük van a vőlegény, addig állnia kell a dínom-dánomnak, addig legyen mit enni, inni, szóljon a zene, perdüljön táncra, akinek bírja a lába. Nietsche volt az, aki lógóorrú keresztyénekről beszélt, hogy azok elijesztik azokat, akiket netán érdekelne ez a dolog, vagyis, Jézus. Persze, amikor Jézus arról beszélt, hogy egyszer elvétetik a vőlegény, s akkor lesz elég idő a böjtre, az embereknek magukbaszállásra, akkor Ő szenvedéséről és haláláról beszélt, arról a fájdalmasan próbás útról, ami ott végződött a golgotái kereszten. De addig, csak örüljön és mulasson a násznép, amint vesszük a példázatot a maga átvitt értelmében. Ezért radikálisak azok az esetek, amelyekben az emberek botránkozást kerestek. Ezért elképesztőek a válaszai, amikor a kérdezők tőrbe akarják Őt ejteni. S ezért mutatja meg
