Erős Vár, 2002 (72. évfolyam, 1-6. szám)
2002-10-01 / 5. szám
72. ÉVFOLYAM EROS® VÁR 5. oldal “Mégis vagyunk és élünk!” Magyar evangélikusok Erdélyben A Romániái Magyar Evangélikus-Lutheránus Egyházat a történelmi kényszer hozta létre. Az erdélyi magyar evangélikus-lutheránus gyülekezetek századokon át egyrészt a szászokhoz tartoztak, később teljes egészében csatlakoztak a Tiszántúli Evangélikus Egyházkerülethez, és ott volt a püspökségük is. Trianon után magukra maradtak Akkor kellett határozzanak arról, hogy a református egyházhoz vagy a szászokhoz csatlakozzanak. Előbbi esetben hitvallási, utóbbiban az anyanyelv kérdése vetődött fel. Reményik Sándor ihletésére az a döntés született, hogy maradjanak meg önállóan. 1921. július 7-én a kolozsvári Belmagyar utcai épületben tartották meg a zsinatot, ahol a magukra maradt gyülekezetek tagjai elhatározták el, hogy megpróbálnak saját lábukra állni. Kis létszámuk, szétszórtságuk ellenére megalakították az erdélyi magyar egyházkerületet. S mert akkor evangélikusként a szász egyház volt bejegyezve, ezért az ún. Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházkerület nevet kellett felvegyék. Később csatlakoztak hozzájuk a tót evangélikusok is. Az 1951-es zsinat után két évvel ezelőtt összehívták a törvényhozó zsinatot, amely az egyházkerületnek új nevet adott: Romániai Magyar Evangélikus-Lutheránus Egyház. Ekkor egy új, modem nyelvhasználatú szabályrendeletet is alkottak. D. Mózes Árpád püspök urat arról kérdezzük, hogy a mindenkori román állam hogyan viszonyult az egyházkerülethez?- A történelmi egyházak közül mi vagyunk a legkevesebben. Az egyházi vagyon is így alakult. De büszkeséggel tölt el, hogy egyedüli magyar egyház vagyunk, melynek népessége a ‘92-es népszámláláshoz viszonyítva növekvő tendenciát mutat. [A kb. 32,000-es lélekszám kétszerese a maradék szász ev. egyházénak!] A Trianoni-döntés után kis vagyonúnkból elég jócskán vettek el. A barcasági Apáca gyülekezetének több mint 900 hold erdeje volt, amitől már akkor megfosztották őket. Jelenleg az írások szerint alig tudnak kimutatni 84 hektárt, holott az erdő, ha elhanyagolva, gondozatlanul is, de ott van. Az egyik legreprezentatívabb templomunk az aradi, melyet 1905-ben építettek. Az 1906- os lelkészi jelentés szerint egy év alatt 76 keresztelő volt abban, most alig van 5-6. Trianon után a határmentén az emberek fejvesztetten menekültek. Ehhez hasonló fogyatkozás történt más városi gyülekezetekben is, melyeket mind kiforgattak vagyonaikból. 140 hektár földje volt a nagylaki, 26 a nagykárolyi kicsiny gyülekezetnek. 9 iskolánkat Trianon után államosították. 1948-ban 7 iskolánkat vették el. Nagylakon 12 ingatlanunkat államosították. Ezekből kettőt erősen lerombolt állapotban visszaadtak. Kolozsváron, a Széchenyi téren, a 39. szám alatt, az egyház területén, a régi épületet lerombolták és helyébe új négyemeletes épületet építettek. Említhetném a hosszújfalui különleges esetet is. Itt két gyülekezetünk van, az alszegi és a felszegi. Utóbbinak volt egy kultúrháza — mely egyben imaterem is volt — nagy könyvtárral, olvasóteremmel. Ezt az épületet ‘48-ban államosították. Most hogy kormányhatározat nyomán 8 épületet visszaszolgáltattak, ezt is visszaadták. A- mikor megtudták, hogy az épületet vissza kell adni, megkezdődött a rablás. Leszedték az ajtókat, ablakokat, és még a cserepeknek egy részét is, s amikor jeleztük ezt a polgármesteri hivatalnak, azt mondták: Ja, kérem, ez nem tartozik hozzánk. Kiderült, hogy időközben a város elajándékozta az épületet az Electroprecizia gyárnak, mely azt válaszolta: Nekünk semmi közünk az egyházzal, mi ezt az épületet az államtól kaptuk. Amikor már teljesen leapasztották, lerombolták az épületet, akkor megjelent a gyár igazgatója és kijelentette: Van vevő az épületre, és ha 48 óra alatt nem vásárolja meg azt az egyház, akkor eladják másnak. A hivek kétségbeesetten jártak házról házra, gyűjtötték a pénzt, és visszavásárolták ... a saját épületüket. Most külföldi segítséggel diakóniai és ifjúsági központtá alakítjuk át.- A Beregi villa ügyében pereskedni kellett...- A Szőlő utcai, gyönyörű, 14 szobás, nagy kerttel körülvett Beregi villa ügye közismert. A villát Németországba kivándorolt evangélikus család hagyta az egyházra, de átadták az ortodoxoknak. Amikor viszszaigényeltük a városnál, azt mondták, természetesen visszajár, de várjuk meg a törvényt. Mire észbe kaptunk, a villát berendezték ortodox templomnak. Melléje még egy kis fatomyot is építettek. Amikor az ügyben törvényre mentünk, azt válaszolták, nem tehetnek semmit, mert fel van szentelve templomnak. Eddig volt két tárgyalás, mindkét alkalommal elvesztettük a pert. Mi tovább visszük az ügyet.- Ebben a harcban kikre számíthatnak?- Külföldi hittestvéreink mellénk álltak. Már ‘89 előtt, de azután is, amikor 52 épületet tudtunk renoválni, köztük 21 templomot. Több parókiális épületet modernizáltunk. Szép parókiát építettünk Fazekasvarsándon és Brassóban, Apácán ifjúsági házat. Bukarestben gyülekezeti házat építettek. Új templom épült Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában most épül. Isten kegyelméből s a külföldi barátaink segítségével próbálunk létezni. így az egyházi élet megújult és szépen munkálkodnak lelkészeink a gyülekezetben. Hálásak vagyunk az Istennek, hogy a kegyetlen Trianoni-döntés után — amikor sokszor meghúzták felettünk a vészharangot, hogy ennek az egyháznak úgy is már vége —, több mint 80 esztendő teltén, annyi zsarolás és rablás után is elmondhatjuk, hogy mégis vagyunk és élünk. Romániai Magyar Szó - Csomafáy Ferenc után Adományok nyugtázása Köszönettel nyugtázzuk a 2002. a július 24-e és október 4-e között vett többféle adományt. • AZ “ERŐS VÁR'-RA Minden előfizetés a címszalagon kiemelten jelzett év végén jár/járt le. Előfizetések vételét a címszalagon jelezzük; itt a felülfizetéseket, stb. soroljuk fel: $100: Babos Sándor felesége sz. Karner Margit emlékére halálának 9. évfordulóján (ON), özv. Bottlik Józsefné férje emlékére halálának 2. évfordulóján (ON). Czokoly Júlia (OH), Kert Marianna szülei emlékére(CA) .$50: Özv. Bottlik Józsefné Hennyey Imréné emlékére (ON), özv. Dómján Sándomé fivére, Nt. Károlyfalvi Béla emlékére (ON). $8: Babos Sándor (ON), dr. Mekis Éva (ON). • EV. EGYHÁZI KÖZÉPISKOLÁKRA Aszód - $100: Dr. André László (TX). • A.M.E.K. TAGSÁGRA 2002: Molnár Virág (ON), dr. Tomaschek László (OH). •A MAGY. EV. KONFERENCIA JAVÁRA $135: N.N. $80: Dr. Tomaschek László (OH). $40: Rigney Ildikó & Carlos (TX). * * * Szíves tájékoztatásul: Lapunkra az előfizetéseket és lapfenntartó adományokat Erős Vár névre és P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038 címre kérjük beküldeni. Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia a hazai ev. egyházi középiskolák javára és alkalmilag - akár adományozók által is - meghatározott egyházi szükség enyhítésére szívesen továbbít adományokat. Csekket vagy pénzesutalványt Hungarian Conference-ELCA névre s 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505 címre kell küldeni. A csekken kérjük az iskolát (Aszód, Békéscsaba. Bonyhád, Bp.-Deáktér. Bp.-Fasor, Győr, Kőszeg, Miskolc, Nyíregyháza, Orosháza, Sopron/Berzsenyi, Sopron/Eötvös) vagy a segélyadomány más célját megjelölni. Minden adományért előre is hálás köszönetét mondunk. 0 Övezzétek fel derekatokat és lámpástok égjen mert amely órában nem gondolnátok, abban jön el az Ember Fia. Lukács 12:35,40