Erős Vár, 2002 (72. évfolyam, 1-6. szám)

2002-10-01 / 5. szám

6. oldal ERŐS® VÁR 72. ÉVFOLYAM “VELÜNK” VAGY “ÉRTÜNK”? Éneklő egyház vagyunk. És jó az, hogy ha éneklés közben nemcsak az ének dalla­mára figyelünk, hanem tudatosítjuk, hogy mit is mond az ének szövege. Jelentősége van annak, hogy az “Erős vár” kezdetű é­­nekünk szövegében a 2. vers 3. sora az új “Evangélikus Énekeskönyv” megjelenésé­vel így változott meg: “De küzd értünk a hős vezér”, miközben a régi szöveg a “Ke­resztyén, azaz ‘Dunántúli’ Énekeskönyv” szerint így hangzott: “De küzd velünk a hős vezér”. Sokan, megszokásból, vagy ahol az új é­­nekeskönyv még nincs [?] használatban, még mindig ezt a régi szöveget éneklik: “De küzd velünk ...”. Ugyan miért írta Luther így: “értünk” [”Es streit’ für uns der rechte Mann ...”] és nem “velünk”? Nem azért, mintha Luther élete nem lett volna tele küzdelemmel. Tudjuk, hogy a kolos­torban miként küzdött, sanyargatta önma­gát, virrasztón, böjtölt. így akart teljesen megtisztulni a bűntől, még a vágyak és gondolatok vonalán is. De ha magára né­zett, utána is őszintén be kellett vallania, hogy nem tiszta, ott van szívében a bűn, az önzés, az engedetlenség. És kétségbeeset­ten mondta, ha Isten igazán akáma őt me­gítélni, el kellene kárhoznia. A Biblia sem vigasztalta meg őt mindaddig, míg meg nem ismerte Krisztust és rá nem döbbent, hogy Isten igazsága nem büntető, hanem kegyelmező igazság. Ez volt Luther döntő reformátori felismerése! De tágítsuk ki a kört. Sok keresztyén é­­letrajzában olvashatjuk, hogy hasonló mó­don jutottak el saját reménytelen küzdel­mük után Jézushoz, Aki a bűnösök barátja. Wesley John, Hofacker Ludvig, Harms Ludvig, vagy a finn parasztpróféta, Rout­salainen Paavo lelki fejlődése során ugya­nezen ment keresztül. Bunyan azt mondja, hogy amikor a Bibliát kezdte olvasni, vi­gasztalás és megnyugtatás helyett “rátá­madt” a Biblia és eléje tárta bűneit. Bi­zony, ezen mindenki átmegy, aki felébred a bűn álmából és próbál megszabadulni romlott természetétől a maga erejéből. És csak a vergődés mélypontján tárul fel előt­tünk, hogy az alap nem az ő ingatag szívük és küzdelmük, hanem Krisztus harca és győzelme. Kell harcolnunk naponta a bűn ellen, de bízni csak a “Hős vezérben” le­het, Aki küzdött és győzött értünk. 2Mózes 14:14-ben olvassuk Mózes sza­vait: “Az Úr hadakozik értetek, ti pedig maradjatok veszteg.” Luther említett ének­versének sora is ezt mondja: “Erőnk magá­ban mit sem ér... De küzd értünk a hős ve­zér.” A mózesi ige végső veszélyhelyzet­ben hangzott el: Izrael népe ott szorong az üldöző egyiptomi sereg és az elnyeléssel fenyegető tenger között. A saját bűnével, romlott szívével küzdő ember is ilyen hely­zetben van. Nem tud segíteni magán! A könnyelműségéből felébredő ember küzde­ni kezd bűnei ellen. Tudja már, hogy a bűn szörnyű valóság és lesz ítélet is (Róma 1:18). Ezen a ponton lesz drága üzenetté az evangélium, hogy Jézus magára vette a világ bűnét és érettem is meghalt a keresz­ten. Ez az evangélium, amelyet persze na­ponta újra hallanunk kell, mert a hit hallás­ból van. Luther beszél a “naponta hozzánk jövő Krisztusról”, s ez nem más, mint az olvasott és hallott evangélium. Éneklő egyház vagyunk. Az evangélikus ének nem csupán dísz vagy szokás az Is­tentiszteleten, hanem a hit erősítését szol­gálja. Az élő hitű gyülekezetnek lelki szük­séglete az éneklés. Jó lenne ezt reformáció ünnepén újra tudatosítani. Ruotsalainen Paavo ezt jegyezte be erről Bibliájában: “Az emberi erő nem tehet semmit... de aki Jézust megismerte ... mindig odamenekül­het az ítélet elől a kegyelem trónjához. Ez az isteni gyermekség előjoga.” Luther énekei is ezt a kegyelemhez me­nekülést akrják elősegíteni. Adja Isten, hogy a reformáció ünnepén ne csak a múlt­ra emlékezzünk, hanem Luther hite legyen sokak számára is személyes valóság. Ak­kor majd tudatosan énekelhetjük és sze­mélyes meggyőződéssel: Erőnk magában mit sem ér, / Mi csak­hamar elesnénk; / De küzd értünk a hős vezér, / Kit Isten rendelt mellénk. / Kérde­zed: Ki az? / Jézus Krisztus az, / Isten szent Fia, / Az ég és föld Ura, / Ó a mi diadalmunk! (Ev. Énekeskönyv, 254:2.) Gáncs Aladár, budapesti ev. lelkész. In. Evangélikus Élet. •Az “Evangelical Lutheran Church in Ca­nada” egyházban idén először került egy­házkerületi püspöki tisztbe - nő a Saskat­chewan Egyházkerület élére Ft. Halmarson Cynthia személyében, és - második világ­háború utáni német menekült a Brit Ko­lumbia Egyházkerület élére Ft. Preibisch Gerhard személyében. •Az 1967 óta folyó evangélikus-katolikus párbeszéd idei újabb szakában a papság fo­galmáról és jegyeiről értekeztek. Közös nyilatkozat ebben a tárgyban 2004-re vár­ható. •A Drezdában 1945-ben lebombázott, de már újjáépülő ev. Miasszonyunk-templom feltehetően 2005-ben kerül megnyitásra és felszentelésre. Erre az ünnepélyes alkalom­ra Penderecki Krysztof lengyel r.k. zene­szerző komponál illő zeneművet, valószí­nűleg János evangélima szövegén alapuló Jézus Passiót. KÖNYVPIAC Iratterjesztésünkben megrendelhetők az alábbi könyvek @ US$7 beküldésével (kivéve, ahol más ár van feltüntetve). Csekket, pénzesutalványt kérjük Hungarian Conference-ELCA névre és 1467 Park­­haven Row, Lakewood, OH 44107-4505 címre kül­deni. (Egyes könyveknél a rendelés kielégítése eltarthat néhány hétig.) Biblia, teljes, újfordítás. Újszövetség, Károlyi-Ceglédi szöveg. Boleratzky L.: Ordass Lajos, a mártír. US$12. Brachna Gábor: Útmutató bibliaolvasáshoz. Fabiny Tamás: Kékén András életregénye. Gémes István: Hiszek. US$12. Gémes István: Jézus és Pál. US$20. Herényi István: Egyházjogi tükör. Kékén András: Deáktéri esték. Kemény Péter: Negyedórák Isten előtt. E.J. Kunos: Missionary Memoirs. US$20. Mirák Katalin: Nem voltam egyedül I. US$8. Mirák Katalin: Nem voltam egyedül II. US$8. 1. és II. együtt US$12. Molnár Rudolf: Egyháztörténeti arcképcsarnok. Ordass Lajos: A keresztfa tövében. Ordass Lajos: Válogatott írások II. US$18. Ordass Lajos: Jó hír a szenvedőknek. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások II. Ordass Lajos: Útravaló (napi áhitatok). US$14. Pósfay Gy.: A földön élő egész egyház. US$16. Rozsé István: A halál árnyékának völgyében. Terray László: Izrael és az evangélium. US$3. Terray László: Küldetésben. Terray László: Nem tehetett mást. L. Terray: He Could Not Do Otherwise. US$25. Turchányi S.: Ha meghal a vörösbegy. US$12. Túróczy Zoltán: Ne félj. Vajta Vilmos: Amíg időnk van. US$18. Veöreös Imre: A harmadik út. Veöreös Imre: A középpont felől. NAGYON IS ESEDÉKESEK a még ezévi előfizetések. Ezekre a fi­gyelmet a címszalagon Előfizetése lejárt! jelzéssel hívjuk fel. Kérjük tehát az előfizetések beküldését. Az előfizetés USA-beli címre évi 6, kanadai címre évi 8, külföldre évi 15 US dollár. Fe­­lülfizetéseket, ill. sajtóadományokat is köszönettel fogadunk. Címünk: Erős Vár P.O. Box 770828 Lakewood, OH 44107-0038 Előfizetésekről Minden előfizetést és felülfizetést/ado­­mányt a beküldő értesítése szerint könyve­lünk el. Többre azonban, mint három évre szóló előfizetést nem fogadunk el; az így előálló “maradékot” adománynak tekint­jük. Ha a beküldő nem jelez semmit, a be­küldött pénzt legfeljebb háromévi előfize­tésnek és esetleges adománynak számoljuk el. Az adományt felsoroljuk, az előfizetés állását a címszalagon jelezzük. Sz.

Next

/
Thumbnails
Contents