Erős Vár, 2001 (71. évfolyam, 1-6. szám)

2001-02-01 / 1. szám

AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 71. ÉVFOLYAM 2001. FEBRUÁR No. 1 (326), Vol.71, February 2001 USPS 178-560 1. SZÁM A BETELJESEDETT ÍRÁS .. Az Úr Lelke van énrajtam, mivel fel­kent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak és a vakoknak szemük mnegnyílását, hogy sza­badon bocsássam a megkínzottakat, és hir­dessem az Úr kedves esztendejét. .. Ma tel­jesedett be ez az írás fületek hallatára ” (Lukács 4:17-21). Aki már úgy számit, hogy az ünnepek mö­göttünk vannak, karácsonyra meg újévre gondolva, az bizony csak nagyon rövidlátón tekinti át azt az isteni rendet, amelyben élünk és munkálkodhatunk. Valahogy nem hiába mondják, hogy az egyházi esztendő­nek két egymástól nagy különböző fél éve van. Az egyikben, mintha nem lennének ün­nepek, s a másik, amiben most járunk, szin­te másból sem áll csak ünnepek sorozatából. Vitatható ez a felosztás, mert inkább azt kel­lene mondanunk, hogy a két félévnek más­más a hangsúlya. Az egyikben megismeijük Urunkat, Jézus Krisztust, amint végig kí­sérjük missziójának útján és azon túl is. A másikban pedig mi teszünk bizonyságot mindarról, amit meg- és felismertünk, va­gyis hitünkről ebben a világban. S ez az el­választás sem áll, mert a két hangsúly magá­­tólértetődően elegyedik össze. Hitünknek mindig szüksége van a Szentlélek eligazí­tására, s hitünk pedig nem nyugodhatik a bizonyságtételben, a maga gyümölcseinek megtermésében. A karácsonyi ünnepkör kifutásában talál­juk tehát magunkat, a vízkereszti ünnep­körben, mely idén január 6-a és február 27-e között egyértelműen mutat a mi Urunk Jé­zus Krisztusra, Aki a világ világossága, s Aki által fény borul erre a sötétségben bo­torkáló világra. Micsoda nagyszerű élménye lehetett a három napkeleti bölcsnek az, hogy az ismeretlen csillag vezérlete alatt Betle­hembe juthattak, hogy ott találjanak arra, Aki eljövendő volt ebbe a világba Isten ígérete szerint. Nem királyi palotában, nem királyi trónörökösként fénnyel és pompával körülvéve, hanem egyszerű környezetben kell hódolniuk Annak, Akiről csak mennyei megintésből sejtik, hiszik, hogy Benne tes­tesült meg Isten üdvözítő szándéka. Innen válik aztán a vízkereszti ünnepkör Jézus Krisztus dicsősége tanújává, kezdve és be­fejezve égi szózattal, előbb megkeresz­­telésekor és végül megdicsőülésekor: “Ez az én szeretett Fiam, Akiben gyönyörködöm: Őt hallgassátok!” E kettő között vezet az út a názáreti zsinagógába, hogy bennünket is próbára tegyen az egyszerű és rövid Ige, amint az élet gondjait viseljük, s életünk problémáin töprengünk. Mekkora izgalom is keletkezhetett azon a szombati imaórán! Híre már Előtte ment, amint tanított, úgyannyira, hogy dicsőítették Őt, lelkesedtek Érette. Érezték, hogy rend­kívüli a fellépése és szokatlan küldetéstudat árad Belőle. Vájjon mit mond, vájjon mire bíztatja a názáreti eket? S amint ajkáról felcsendül az ősi prófécia, amit bizonyára mindenki ismert már, s amit oly süketen hallottak évszázadokon át, hiába is idézve kellemetes időket, a babiloni fog­ság elmúltát, a templomépítést, meg hason­lókat, de egyben tudva arról, hogy körül­ményeik sokszor mégis keservesek voltak, mintha a Jézus által való felolvasás egészen más jelentőségre mutatott volna, valami szo­katlanjelenségre, valami mélyebb értelem­re, amely nem egészen tiszta még, nem egé­szen felfogható, de visszhangja kel a lelkek­ben, megmozdítja a szíveket, s talán világo­sabbá, fényesebbé teszi az életet. A prófécia Istennek a világba nyúló szere­­tetéről beszél, amely megtalálja a nyomo­rultakat és mindegyiket a maga bajához il­lően szólítja meg és igazítja el, hogy élete teljesebbé legyen. Nem az emberi köve­telések, nem az elvárások, nem a perleke­dések automatájaként, hanem amikor Neki kedves és alkalmas az ideje, esztendeje, vagy évszázada. Nekünk most kell, azonnal. Ő pedig arra tartogatja a szeretetet, a könyö­­rületet, a megbocsátást, az életre való meg­szentelést, amikor a helyzetet, a szükséget Ő találja alkalmasnak. A ti gondolataitok nem az Én gondolataim, emlékeztet minket Isten. Kérni kell, keresni kell, zörgetni kell. Ka­punk, találunk, s megnyittatik. De ezekben is rejtve van a remélés és várás, az, hogy nem kapunk, nem találunk, s nem nyittatik meg azonnal, hanem csak akkor, amikor amit kapunk, találunk, s azt ami megnyit­tatik biztosan és hálásan meg is becsüljük. De Jézus szájából a prófécia másként, rendkívülien hangzik. Igehelyünk utolsó mondatán van a nagy hangsúly, az az igazo­lás, ami felől még nemrégen a karácsonyfa körül érzelmeskedtünk drága szép, szívet melegítő énekeinkkel a Betlehemben szüle­tett Kisjézus vonatkozásában. Itt az ézsaiási prófécia végéhez illesztett mondat az igazi kinyilatkoztatás. Isten nem hiába hirdettette parancsait, terveit, akaratát a világnak. Abba a nagy teremtő szeretetbe, amelynek még a bűn sem vetett gátat, belefért minduntalan az utalás, hogy valami elképzelhetetlen tör­ténik majd. S íme ott, abban a názáreti egy­­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents