Erős Vár, 1999 (69. évfolyam, 1-6. szám)
1999-04-01 / 2. szám
2. oldal ERŐS ©VÁR 69. ÉVFOLYAM teszi le olvasatlanul ezeket az írásokat, mert írásművészetük bántóan kezdetleges. De az evangéliumokban nem az a megragadó és nem is az a lényeges, amit az evangélisták alkottak. Hanem a minden, Akiről imák. S ezek az írások meggyőzők. Az a bűntelen Jézus, Akiről az evangélisták imák, húsvét reggelén valóban föltámadt. Ennek a föltámadásnak tanúi is vannak. Igénk szól az asszonyokról, akik Jézus Krisztus sírját üresen találták. Ott kapták meg a föltámadás üzenetét. És sok húsvéti történet beszél Krisztus föltámadásáról. Arról is szólnak a történetek, hogy a tanítványok látták Jézust. Szól hozzájuk és ők beszéltek Vele. Ezek az emberek nem hazug és hamis tanúk. Az Igazság Királyának fogadtak hűséget és bizonyságtételük az Igazság. Akkora volt ennek az Igazságnak az ereje, hogy sem erőszak, sem rábeszélés nem tudta elhallgattatni. Ha az első tanítványok képzelő— Becsüljétek meg a A mosonmagyaróvári evangélikus gyülekezet megbecsüli azoknak a lelkészeknek a szolgálatát, akik hűséggel végezték vállalt lelkipásztori feladatukat a gyülekezetben. Ennek bizonyítéka volt az az ünnepi Istentisztelet, amelyen a gyülekezet megemlékezett arról, hogy éppen 45 évvel ezelőtt lépett a mosonmagyaróvári templom szószékére először Zámolyi Gyula. A most már 89. életévébe lépő nyugdíjas lelkész a surdi gyülekezetből érkezett annakidején a lajtaparti városba feleségével, Nagy Etelkával együtt, aki haláláig a gyülekezet kántora lett. A negyvenötéves mosonmagyaróvári szolgálatnak talán legnehezebb része az ötvenes évekre, illetve az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári véres sortűz időszakára esett. Az ártatlan áldozatokat október 28-án rendkívüli biztonsági intézkedések mellett tömegsírba temették. Ekkor az evangélikus egyház részéről Zámolyi Gyula szolgált. Más tekintetben is nehéz volt ez az időszak. Kijárási tilalmat léptettek életbe. Délután négy óra után nem lehetett az utcára lépni. Az esti Istentiszteletek elmaradtak. Emlékezetes volt egy esti esküvő, amikor a templomban nem mertek lámpát gyújtani, HELYREIGAZÍTÁS Felhívták figyelmünket, hogy lapunk februári számában a Dolinszkyné Báthory Márta nevével jelzett, “Mit jelent az, hogy ‘hiszek’?” c. cikk nagyobb része szószerint Gémes István: “Hiszek” c. könyvéből való. Sajnáljuk, hogy a forrásmegjelölést a cikk öszszeállítója elmulasztotta és ezzel a mi közlésünk hitele is, jóllehet jóhiszeműen vettük azt át a bajsai “Alapkő” c. egyházi lapból, csorbát szenvedett. Szerk. dés áldozatai lettek volna, akik csak úgy vélték, hogy életben látták Urukat, akkor szükségszerűen hamar el kellett volna jönnie annak az időpontnak, amikor a cáfoló valóság darabokra tépte volna ezeknek a keresztyéneknek az álmát. Ehelyett azonban az történt, hogy térben és időben hódító útra indult a föltámadás evangéliuma. Az egyház a földkerekségen éppen a húsvéti föltámadás üzenetén épült föl. Vagy ötven emberöltő változó gondolkozása, igazságkeresése, korszelleme, ábrándja, ellenségeskedése, vagy pusztító indulata ellenére is él, igét hirdet, hódít, sőt küzdelmek között diadalmaskodik. Szeretném nagyon erősen hangsúlyozni azt a tényt, hogy ma is — ma is! — élnek, nem is kevesen, akiknek a szívében bizonyosság van Krisztus föltámadásáról és a halottak föltámadásáról is. Számtalan lelkipásztori tapasztalatomra hivatkozom. Gyakran voltam halálos ágy mellett, ahol a búszolgálattevőket! — csak az oltárgyertyák égtek. A menyasszony pedig a pénztárszobában öltözött fel. Később bővült a jubiláló Zámolyi Gyula szolgálata, mert egymás után társult Mosonmagyaróvárhoz a levéli, rajkai, és hegyeshalmi gyülekezet. Lelkészi szolgálatának időszakára esett a 200 éves rajkai és a 100 éves óvári templom renoválása, ami sok öröm forrásának bizonyult. 1984. október elején, harmincegy esztendei hűséges szolgálat után vonult nyugdíjba. Ez azonban nagyon is aktív nyugdíjat jelent, mert nemcsak Mosonmagyaróváron és társgyülekezeteiben, hanem Lébényben, Bezi- Enesén, Csornán, Rábcakapin, és Tárnokrétiben is szolgál. Szomorú tragédiaként élte meg szeretett feleségének 1996. április 2-i halálát. Ám akkor is erőt merített abból a pálapostoli vallomásból, ami egész lelkészi szolgálatának vezérfonala volt: “De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem pályafutásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról” (Cselekedetek 20:24). A jubileumi Istentiszteleten Zámolyi Gyula ugyanarról az igéről prédikált, ami a 45 évvel ezelőtti vasárnapon is az igehirdetési alapige volt. Az emlékező és könnyekig meghatódott nyugdíjas lelkészt az utód, a jelenlegi lelkész, Kiss Miklós köszöntötte, majd a mosonmagyaróvári gyülekezet aszszonyköre adott át virágcsokrot és ajándékot. Délben pedig fehérasztalnál látták vendégül a gyülekezet vezetői a beiktatásának 45. évfordulóját ünneplő Zámolyi Gyulát. Kiss Miklós, mosonmagyaróvári ev. lelkész csúzkodó nem azt vallotta, hogy most itt van a vég, hanem tudott arról, hogy a halállal kezdetét veszi az örökkévalóság. És van — hála Istennek, van — élőkből álló keresztyén sereg, akiknek a lelkében kevés rendíthetetlenebb bizonyosság van a föltámadás bizonyosságánál. Tudom, engem ennek a templomnak a szószékére Isten nem csak tanítás céljából küldött. Ma sem csak azért, hogy a föltámadás igazsága mellett észokokkal érveljek. Azért is parancsolt ide, hogy bizonyságot tegyek. Örömmel és boldog szívvel teljesítettem Uramnak ezt az akaratát. így mondom el nektek, hogy szeretnék mindig azoknak a keresztyéneknek a sorában állni, akik tudják, hogy szavuk is, cselekedetük is egyszer számadás elé kerül. Minden szavuk. így mondta ezt maga Jézus. Ehhez akarok igazodni. És éppen ezért szavamat sohasem akarom ahhoz szabni, hogy mennyire esik az jól azoknak, akiknek a hatalmától esetleg földi életem boldogsága függ. De ahhoz sem, hogy szavam mennyi népszerűségre találhat a közvélemény részéről. Az sem célom, hogy valakinek a lelkét színes álomvilágba ringassam el szavammal. Hanem ebben a gyülekezetben is minden szavam abból a meggyőződésből szülessék meg, hogy Érte és Róla számot kell adnom. Szóval és élettel tanúskodni kívánok arról, hogy Jézus él! Itt él miközöttünk! A közelünkben. Közelebb, mint bárki ember. Krisztus él, mert föltámadott: Befejezésül még a húsvéti történetnek egy ténymegállapítására irányítsuk figyelmünket. A föltámadás első tanúiról, ezekről az asszonyokról azt olvastuk: . . eltávozván a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futnak vala..Ugye, ez nem költészet? Féltek és örültek. Amíg húsvéti keresztyének élnek a földön, őket minden időben ez a két tulajdonság jellemzi. Meg vagyok győződve afelől, hogyha ma helyettem Isten valamelyik szent angyala hirdette volna a föltámadás evangéliumát erről a szószékről, akkor az állana rólatok és rólam, hogy mi innen “félelemmel és örömmel” indulnánk további utunkra Sőt, tovább megyek. Ennek a húsvéti gyülekezetnek egyenesen kívánom ezt. Imádkozó szívvel azt kérem Istentől, hogy így bocsásson haza titeket. Nem pöífeszkedő elbizakodottsággal, mely azt mondaná, keresztyének vagyunk, miénk az élet! Hanem félelemmel. Félelemmel. Mert ott lakik szívünkben a bűn. El tud buktatni. És így az örökkévalóságot borzasztóvá tudja tenni számunkra. De örömmel is. Mert a mi Urunk él, Aki nemcsak a halál kezéből tud kiragadni, hanem a bűn hatalma alól is felszabadít. Mert O az Úr! Bűnön és halálon! Ámen. Budapest-Deáktér, 1957. In: “Jó hír a szenvedőknek”
