Erős Vár, 1998 (68. évfolyam, 1-6. szám)
1998-12-01 / 6. szám
2. oldal ERGS® VÁR 64. (68.) ÉVFOLYAM-------ENGEDJ BE!------ÁDVENTI MORZSÁK CSIKÁGÓBÓL lágít, a karácsonyfán sok-sok gyertya fénye lángol. A néhány ádventi égő gyertyától jutunk el a karácsonyfa sok csillogó fényéig. Az üdvösségtörténet útja ez, ahol az Otestámentumban fel-felragyogott egy-egy fénysugár, a Messiás-várás reménysége, és az újtestámentumi beteljesedés ez, amikor eljött Jézus a világ Világossága. A karácsonyfához tartoznak a csillogó, színes, tarka üveggömbök, arany-ezüstszínű díszek is. A napkeleti bölcsek aranyat, ezüstöt, s tömjént vittek a bölcsőhöz. Mindent, ami szép, jó, s méltó a megszületett Üdvözítő lába elé rakjunk. Sok családnál az is régi-régi szokás, hogy a fa csúcsára a Krisztus születését meghirdető angyalképet, vagy a Betlehem fölött felragyogott csillagot tegyék. Itt találjuk az angyalhaj eredetének a magyarázatát is. Színes papirláncot is szoktak a karácsonyfa díszítéséhez használni. Ezek a papírláncok azt hirdetik, hogyan szabadít meg Isten minket a szent esemény által, ami karácsony éjszakáján történt, bűneinktől. Ez a szokás Spanyolországból származik. Az egykori spanyol főváros, Toledo egyik nagy templomán sok súlyos lánc csüng. Valamikor a mohamedánok láncolták meg ezekkel az elfogott keresztyéneket. Sok, nehéz évi rabság után váltották ki őket keresztyén fejedelmek és a szabadulás jeleként akasztották a rabok láncait a templomra. Minket is így akar Krisztus megszabadítani a bűn bilincseitől. íme, ilyen egyszerű és mégis biblikusán mélyértelmű a karácsonyfa prédikációja. Ne is legyen karácsonyfánk ezen a mostani karácsonyunkon pusztán kellék, “a gyermekeink öröme”, hanem mindnyájunknak, Isten gyermekeinek öröme, hiszen a karácsonyfa valamennyiünknek örömhírt: evangéliumot hirdet. -Gádor András CARACASI ÉVFORDULÓ A venezuelai Caracasban az evangélikus egyházközség magyar gyülekezete novemberben ünnepelte alakulásának 50. évfordulóját: 1948 óta szól vasárnapról vasárnapra az Ige magyarul ebben a déíamerikai világvárosban. A magyar gyülekezettel együtt ünnepelt az egyházközséget alkotó spanyol-, svéd-, német-, lett- s angolnyelvű gyülekezet is. A két vasárnapra kiterjedt ünnepségsorozaton az egyházközség egykori, jelenleg genfi nyugállományú lelkésze, dr. Pósfay György is résztvett. Ő annakidején magyarul, németül, svédül, s angolul szolgált a caracasi evangélikus hívek között, ev-hír “A most érkező Jézus nem valami új Isten-gondolatot vezet be, hanem feltárja az ember számára az Istenhez való viszony új lehetőségét” (Zähmt). Szeretném folyamatosan ezt az új lehetőséget keresni. Lehetőséget keresni - csendben, de mégis szóval, talán kiáltással? Engem ez az idei ádventi készülődés eléggé eközé a két érzés közé préselt. Az egyik a csendes keresés, a másik a zajos, figyelmeztető érkezés. Elképzelhetem a szamárháton érkező, nagyon csendes Jézust, de ugyanúgy hozzágondolhatom a hozsannázó, ünneplő tömeget, amely aztán jóval később azzá a kíváncsiskodó, szömyűlködő, vagy éppen sirató sokasággá alakul át, amely Jézust a Golgotára vezeti. De nem kívánok ennyire előreszaladni. Most csak a közeledésére szeretnék figyelni. Arra, ahogy Jézus közeledik. Arra, amire együtt figyelünk nagyon sokan, éljen bárhol is az ember. Éljen az ember Magyarországon, vagy az Erie-tó partján, vagy tanuljon éppen Csikágóban. Nem igazán nagy a különbség. Ha más szempontból nézem, akkor ónási, de valójában ugyanaz a várakozás itt is, ott is. Észlelhetjük a változásokat magunk körül; ezt teszem én is nap mint nap, csikágói magyar diákként. Hiszen rengeteg élményben van részem, nagyon sok újat látok. Most már azt is tudom, hogy miért hívják ezt a várost “Windy City”-nek. Természetesen nem mindig könnyű. Nem mindig könnyű csendben lenni, nem mindig könnyű értékeim a szelet sem. Viszont, ha úgy nézem, ahogyan Jézus beszélt róla, akkor ez is figyelmeztethet az érkezésre, sőt a megérkezésre: “A szél arra fuj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy” (János 3:8). Nem tudom, de figyelek. Szeretem hallani a szél zúgását. Szeretem, ahogy Jézus közeledik. Azt, hogy újra és újra közeledik. Csend és kiáltás. Szelídség és erőszak. Fény és sötétség. Ezt a kétoldalúságot szeretném ebben az ádventben kiemelni. Két éve történt. Adventben. Otthon, Magyarországon belmisszióban dolgozom, ami azt jelenti, hogy hetente egyszer lelkigondozást végzünk, bibliaórát tartunk a fogvatartottaknak. Az egyik szerda délután, amikor a börtönben szokásos missziós foglalkozásunkra készülődtünk, imádsággal kezdtük el az alkalmat. Egy kicsi teremben voltunk, ahol vagy húszán fértünk el. Az imádság alatt egyszer csak egy kiáltást hallottunk a folyosóról, a következő két szót: “Engedj be!” Nem tudjuk és már nem is fogjuk tudni, hogy ki volt az, talán nem is lényeges. Talán nem is fontos, hogy éppen melyik zárka ajtaján és ki dörömbölt. Ez volt azonban az a pillanat, amikor fontossá lett ott és akkor arról beszélni, hogy jöhet az a Király szamárcsikó hátán is, de jöhet úgy is, hogy már többször kopogtat az ajtón, s még mindig nem vesszük észre, hogy már régóta ott áll az ajtó előtt. És zörget - aminek hangja van. Ugye a börtön nem az a hely, ahová bárki is be akarna menni. Onnan mindenki ki akar jönni. De hiszem azt, hogy Jézus az, Aki oda is be akar menni. S itt nemcsak a büntetést végrehajtó intézményekre gondolok, hanem sokkal inkább a saját magunk alkotta falakra, amelyek körülvesznek bennünket, hiszen akár mindannyian érezhetjük magunkat valaminek a foglyaként. Ez az idei ádventi üzenet számomra. Az, hogy erre az érkező Jézusra figyeljek. S szeretném mindenkire rábízni azt, hogy ezt hogyan éli meg, hiszen nem kell ahhoz börtönben lenni, hogy tudjunk régi élményeket előkeresni. Kívánom, hogy legyen milyen élményeket előkeresni! Amikor már meggyújtjuk az első gyertyát az ádventi koszorún, aztán majd a másodikat, aztán a harmadikat, aztán a negyediket, hogy aztán együtt láthassuk meg a karácsonyi csillag fényét is! Akárhol is élünk benne a világban. Mesterházy Balázs, ösztöndíjas ev. teológus a “Lutheran School of Theology at Chicago” lelkészképző intézetben. Az Ige testté lett Zengjen a hála, dicséret! Értünk az Ige testté lett, Hogy bűnös szívünk elérje, O jött el a föld éjébe. Éjszaka jött e világra Ő, Mint e világ világa, O, Ki úr ég és föld felett, Értünk e földön szolga lett. Jött, hogy szeressen, szolgáljon, Bűntől, haláltól megváltson, Új teremtéssé így váljunk, Hálából Vele szolgáljunk. lm, a testté lett Igében Mennyei Atyánk hív néven, Zengjen a hála, dicséret! Értünk az Ige testté lett. -Naastepad Tamás ói»« ■lu : JirO isi! O (r
