Erős Vár, 1998 (68. évfolyam, 1-6. szám)
1998-12-01 / 6. szám
64. (68.) ÉVFOLYAM 1998. DECEMBER No.6(313). Vol. 64, December 1998, USPS178-560^& SZÁM Amit a karácsonyfa prédikál QAm* ■ill s 4' \v Alig van olyan keresztyén otthon, sőt alig van olyan otthon, ahol szentestén ne állítanának karácsonyfát. Mintegy hozzátartozik a karácsonyest szépségeihez s hangulatához, bár már olyan megszokottá vált, hogy nem is tudjuk igazán a jelentőségét. Pedig a karácsonyfa nem karácsonyi dísz, “kellék”, hanem inkább karácsonyesti prédikáció. Hallgassuk hát most együtt, mit is prédikál a karácsonyfa. December 24-én, szentestén állítjuk és díszítjük fel a karácsonyfát. December 24-e egyike a kevés napoknak az egész évben, amelyre a keresztyén naptár szerint két névnap is esik. Ádám és Éva névnapja, s ugyanakkor van Jézus Krisztus születésnapja. Egyszerre kell tehát a bibliai Ádámra és Évára (az első emberpárra) és Urunk születésére gondolnunk. Az ember — Ádám — által jött erre a világra a bűn, mégpedig azáltal, hogy Ádám áthágta Isten tilalmát. Amit Ádám és utódai a bűnbeesés következtében elvesztettek, azt hozza vissza újra “a második Ádám”, Jézus Krisztus. így olvassuk ezt a Szentírásban: “Ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává” (Róma 5:18). És: “Mert ember ■■rO crr stoj ftfc Kedves Olvasóinknak örömmel teljes, áldott karácsonyi ünnepeket és kegyelemben gazdag, békés új esztendőt szeretettel kíván- a Szerkesztőség és az AM EK tisztikara. által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is ” (lKorinthus 5:21). A december 24-ére fölolvasásul szánt ősegyházi igehely a bűneset története volt. (Jó lenne ezt a gyakorlatot felújítanunk, amikor Isten mondanivalója tekintetében eléggé megüresedett a szenteste.) Az is megszokott, hogy a karácsonyfára almát függesztünk. Miért éppen almát? Azért, mert ez is a bűneset és a karácsony belső összefüggésére utal. Ádám és Éva bűnbeesésének a története mindnyájunk képzeletében az alma képével társul, jóllehet a Bibliában egy szó sincs arról, hogy a tiltott gyümölcs alma lett volna. Az alma képe régi középkori szóképre nyúlik vissza: “Malum e molo”, ami annyit jelent, hogy a rossz az almából származik. így kapcsolódott az édenkerti történet és az alma. Régen szokás volt, hogy a karácsonyfára akasztott alma egyik oldala halvány, a másik oldala piros volt. A halvány oldal a halált, a piros pedig az Isten szeretetéből fakadó új életet jelképezte. Szokás volt az is, hogy a keresztyén családban annak a szobának a csukott ajtaja előtt, amelyben ott áll már a feldíszített karácsonyfa, felolvasták a bűneset történetét, majd ádventi éneket énekeltek. Akkor megnyílott az ajtó, és eléjük tárult a karácsonyfa. Ma már nem tudjuk elképzelni a karácsonyt csillogó, díszes karácsonyfa nélkül. Pedig a karácsonyfa használata nem is túlságosan régi. Strassburgban állítottak hír szerint először karácsonyfát 1539 esztendejében. Más források szerint Luther Márton családjában ünnepelték először a karácsonyt karácsonyfa állításával. Hosszú évszázadok múltak, míg Németországban, majd világszerte elterjedt ez a szokás. A reformáció korából ránkmaradt egy fenyőfa-ének töredéke. Tartalma ez: Ó fenyőfa, ó fenyőfa, zöldek az ágaid; a nyár is és a tél is kedves idő számodra Majd a fenyőfa szólal meg: Miért ne lennék zöld, mikor zöld lehetek; nincs ugyan anyám és apám, akik gondomat viseljék, de Isten szeretete az, amely megnövel és zölddé tesz, ezért vagyok karcsú és magas. A fenyőfa legnagyobb méltatását magában a Szentírásban találjuk. Amikor az Úristen az Ő veszendő népének a megmentését ígérte, Önmagáról ezt mondta: “Olyan vagyok mint a zöldelő fenyő” (Hóseás 14:9; Luther-szöveg). Aligha mondható el a fenyőfáról dicsőségesebb, mint ez a prófétai szó. A tűlevelek, melyek nemcsupán nyáridőben zöldéinek, hanem télen is, ha hull a hó, az élet reménységét jelképezik. De erről beszél, prédikál a fenyőfa formája is. A karácsonyfa felfelé keskenyedik, csúcsával Isten felé mutat. Ezért volt a régiek számára az örökzöld fenyő a reménység, az örökélet reménységének a szimbóluma. Minden egyes ágacskája ugyanakkor a keresztet jelképezi. (A fenyőfa ágain keresztet képeznek az oldalhajtások.) Tűlevelei pedig a töviskorona tüskéire emlékeztetnek; Jászol és Kereszt összetartozását így hirdeti a karácsonyfa. Hóseás könyvének idézett helyén még ezt is olvassuk: “Tőlem származik a te gyümölcsöd”. Az előbbi Hóseás idézettel együtt, helyesebben értelmezve ez tehát így hangzik: “Olyan vagyok, mint a zöldelő fenyő, hogy éretted gyümölcsöt is hozzak”. Arról az áldozatról is beszél tehát a karácsonyfa, amelyet Isten az O népéért vállal és arról a gyümölcsről, amely ebből az áldozatból terem. S míg a világ világ, ennek a gyümölcsnek nem lesz vége. A természetben a fák tavasszal virágzanak, ősszel gyümölcsöt hoznak, hideg télben pedig elszáradva állnak, elhullatva lombjaikat. A karácsonyfa azt a gondolatot akaija kifejezni, hogy az édenfájának egyszerre kell virágoznia s gyümölcsöznie is. Mégpedig minden időben. A karácsonyfadíszek olyanok, mint a fán a gyümölcs és a virág. Legyen a karácsonyfa minél szebben feldíszítve. A karácsonyfa egyik legszebb dísze a gyertyák fénye. Legtöbb helyen az a szokás, hogy szentestén, amikor körülállják a karácsonyfát, minden más fényt kioltanak és csak a karácsonyfa fényei égnek. Az ádventi koszorúk fényei is és a karácsonyfa gyertyák fényei is a sötétségben ragyognak. Csakhogy míg az ádventi koszorún először csak egy, majd kettő, három, végül négy gyertya vi-
