Erős Vár, 1997 (67. évfolyam, 1-6. szám)

1997-08-01 / 4. szám

4. oldal ERŐS® VÁR 63. ÉVFOLYAM Isten hozta! A nyárnak a múlása azt is jelenti, hogy ismét alkalmunk lesz körünkbe fogadni ösztöndíjas ev. teológusokat, akik egyévi tanulmányra érkeznek Csikágóba, az ottani Lutheran School of Theology at Chicago nevű főiskolára. Az 1996/97-es tanévben a nagykállói Molnár Erzsébet és az orosházi Lázár Zsolt élt közöttünk. Mindketten meg szerezték a bölcsész-ma­giszteri minősítést. Eh­hez szívből gratulálunk! Ezen a helyen szere­tettel köszöntjük Sza­kácsáé Halmágyi Viktó­riát a budapesti Evangé­likus Hittudományi E- gyetem IV. éves hallga­tóját. Félje Szakács Ta­más, a Monori Ev. Gyülekezet lelkésze, aki Bénye, Káva, Monorierdő, és Vasad gyülekezeteit is gondozza. Közvetlen csa­ládjában van még két testvére, ahogy jelez­te, reméli, hogy a második megszülethetik, mielőtt amerikai útjára indul. Viktória budapesti születésű. A Bp.-Ke­lenföldi Ev. Gyülekezet tagjaként érintette meg a Szentlélek hívása a lelkészi szolgá­latra. Konfirmáló lelkésze id. Bencze Imre volt. Érettségit a Kossuth Zsuzsa Egészség­­ügyi Szakközépiskolában tett; az ott szer­zett kórházi élményei csak megerősítették számára a lelkészi elhívást. Viktória azok sorában van, akik már az elmúlt öt évben is a Fuchs Frigyes és Irén Alapítvány ösztöndíjasaiként tanulhattak egy-egy évet az említett teológián. Ő ennek az alapítványi ösztöndíjnak immár a hato­dik évben az élvezője. Az 1997/98-as ta­névben tanulótársa lesz még Nagy Zoltán V. éves teológus Rimaszombatról és ismét Molnár Erzsébet V. éves teológus (Er­zsébet a hittud.-magiszteri oklevél elnyeré­sére készül majd). Isten áldását kívánjuk itteni tartózko­dásukra, tanulmányaikra, s velük együtt köszöntjük távolbanélő szeretteiket is. Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia nevében: Bernhardt Béla fö es peres ♦Kihasználva az alkalmat, köszönetünkkel il­letjük a Csikágóban élő Tomaj-házaspárt, teo­lógusaink Gusztibácsiját és Márianénijét, kik szívük és otthonuk kitárásával szeretettel gon­dozzák a hazájuktól messzire került fiatalokat. 100 x $100 = SZÁZSZORSZÉP Tízévé volt utoljára,hogy az Amenkai Magyar Evangélikus Konferencia az Erős Vár olvasóihozfordult szívesós bőkezű adomán yokértpónzállományánakafeltöltósóre. Most meginthasonlóhelyzetbe került az AMEK: tartalékai fogyóban vannak, sazt aleszűkült missziót is alig képes ellátni, ami még szolgálatát igényli. Különösebb gondunk az Erős Vár megjelenésének a biztosítása, a magyar evangélikus ügyek képviselete és szemelőtt való tartása országos vonatkozásban, szórván ygondozásttelefonon és levélben), hazai kapcsolatok ápolása, teológiai ösztön díjakfelkutatása és haszn o sítása, adományok közvetítése, s egyéb más alkalmi szolgálat. A kérés tehát az, hogy mindezekhez állhasson anyagi keret rendelkezésre. Vagyis kérem az Er ős Vár olvasóit,hogyezúttal az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia javára szíveskedjenek adakozni, ktsebbnagyobb adományokkal. Aki megengedheti magának, azt kérem, szíveskedjék $ 100-t beküldeni, hogy minél hamarabb elérjük a “kampány” célösszegét, a $10,000-t, ha akad még hatvan ilyen nemes adakozó—gondolom és remélem akad... Minden adományt az Erős Vár-ban folyamatosan nyugtázunk: aki úgy jelzi, annak az adományát emlékadományként. Minthogy az adományok az adóalapból levonhatók, szíveskedjenek csekket, pénzesutalványt a következőképpen kiállítani és küldeni: (AzUSA-bólóskülfoldről)HungarianConference-ELCA, 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505. A“memo” vonalraírjanak ennyit: AMEK. (Kanadából) Hungarian Lutheran Church, 40 Shady Lane Cres., Thornhill, ON L3T 3W7. A “memo” vonaha szintén újanakcsak ennyit: AMEK Szíves figyelembe még: Ilyen adományok függetlenek minden mástól, vagyis ezek nem számítanak előfizetésiekből ül fizetésnek, hátralékos előfizetések ldegyen ütésének, vagy akár AMEK tagsági díjnak; egyszerűen ésegyen esen az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia szolgálatafolytatását biztosítják. Az AMEKlóte és munkája Istentőlihletett szolgálat, ezért az ó n evében szól a kórós az adakozásra, hiszen azlgóből olvassuk: “Ajókedvűadakozót szereti azIsten”(2Kor. 9:6-7). Az eddig vett adományokért, ajövőbeniekórt előre is, hálás szívből mondok köszönetét. $ 1,046.00: Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház (Toronto ON; számítógép vásárlására). SlOO.OO: Ketzán Tibor (Sewickley PA). Eddig összesen: $4,086.00.-Bernhardt Béla főesperes az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia elnöke A torontói magyar evangélikus gyülekezet 70 éves jubileumán (balról jobbra:) Dr. Körös János gyülekezeti jegyző, Ft Jaschkó Balázs r.k plébános, Bottlik Józsefné gyülekezeti másodfelügyelő, Nt Bernhardt Béla jőesperes-gyülekezeti lelkész, Ft dr. Huras William egyházkerületi püspök, Nt Vass Zoltán ref. lelkész, Nt Horváth Lóránd ref. lelkész, Bakó László gyülekezeti pénztáros. [Synod Photo, április 27-én.] Olvasóink szíves figyelmébe: Lapunk úi címe: “Erős Vár”, P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038 ERÓS VÁR (USPS 178560) is published bi-monthly (Febmaiy, April, June, August, October, December) for $6 a year by the Hungarian Conference in the Evangelical Lutheran Church in America, 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505. Periodicals postage paid at Cleveland, OH. — Az ERÓS VÁR az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapja. Szerkesztő és kiadó: Bernhardt Béla. Aláírt cikkekért írójuk felel. Előfizetés az Egyesült Államokban évi 6 US dollár, Kanadában és egyéb külföldön évi 8 US dollár, tengerentúl légipostán évi 15 US dollár. — Kéijük olvasóinkat, hogy címváltozásokat haladéktalanul bejelenteni szíveskedjenek. — Nyomda/Printers: Classic Printing Corp., 9527 Madison Ave., Cleveland, OH 44102. — Minden levelezés, előfizetés, adomány a feladó pontos címe feltüntetésével a lap alanti címére küldendő: Postmaster, send address changes to: Erős Vár, P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038.

Next

/
Thumbnails
Contents