Erős Vár, 1996 (66. évfolyam, 1-5. szám)

1996-08-01 / 4. szám

EROS # VAR

AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA

62. ÉVFOLYAM 1996. AUGUSZTUS No. 4 (299), Vol. 62, August 1996, VSPS 178560 4. SZÁM

I---------KÖNYÖRGÉS------—j

—— A honfoglalás ezerszázadik évfordulójára, Szent István nap alkalmából -------A mélységből kiáltunk Hozzád, nagy Királyunk, a honfoglalás ezeregyszázéves évfordulója alkalmából, neved ünnepén. Te, aki nagy őseid: Álmos, Árpád, Zsolt, Taksony, s Géza fejedelem méltó utóda voltál és beillesztetted mzetünket neaz egyenrangú keresztény népek európai közösségébe, nézz le hazádra a csillagok mögül és hallgasd meg pusztulásra ítélt fajtánk könyörgését, miként évezredes történelmünk folyamán mindig megtetted ezt. Baj nagyon sok volt, de le tudtuk küzdeni a nehézségeket és nagy véráldozattal ugyan, de újraépíttük hazánkat. Ilyen, nemzeti létünket fenyegető veszedelem, mint amelyben szétdarabolt országod magyarsága ma él, még soha nem ért minket, Fajtánktól idegen kufárok, halálos ellenségeink bérencei igyekeznek mindent eladni és elpusztítani, amit tizenegy évszázad szorgalma, akarata, keresztény szelleme, s jövőjébe vetett hite alkotott.

Ezért fordulunk Hozzád könyörögve neved ünnepén. Tekints le ránk és hallgasd meg kérésünket. Soraink egyre fogynak, de az őseinktől örökségül kapott nemzethűséget, mely igaz példamutatás, megtartjuk, és Általad alapított hazánkat még életünk árán is megvédelmezzük, ha Isten is úgy rendeli. Tejól tudod, Nagyurunk, mit jelent az, amikor Amerikában, Ausztráliában, vagy a világ bármely más részén fizetjük az adót, de gondolatban szülőhazánkban élünk, mert múltunk, kultúránk, fajtánk szeretete, jövőjéért való aggódásunk örökre odaköt. Nézz hát ránk, akik megmaradtunk emigránsnak, mert biztosak vagyunk abban, hogy nem leszünk türelmedre és segítségedre méltatlanok ezerszáz év küzdelme után.

958 éve, hogy a Mindenható, Aki országépítő munkádban egyedüli útmutatód volt, magához hívott, s azóta felülről véded tizenegy évszázadot megért országodat. Teszed ezt árva néped iránti hűséggel, meggyőződva arról is, hogy az Úr “azt bünteti, kit szeret”, ahogy azt gályarabságra hurcolt hitvallóink hirdették. Úgy látszik, nagyon szeret. Láthattad a tatárokat, a másfélszázados török világot, majd az utána következő két évszázad szenvedéseit, melyeket Krisztus Urunkhoz könyörgő közbenjárásoddal “megfogyva bár, de törve nem” túléltünk.

Majd öldöklő századunkban hazánk és népünk minden tragédiát végigszenvedett, ami egy évezredes nemzetet megbéníthat és jövőbe vetett hitét megingathatja. Fölösleges az események örökös ismételgetése, hiszen ottvannak körülötted a tanúk, a két világháború százezreket kitevő hősei, akik életüket áldozták az emberibb jövőért. Áldozatuk mécseseinek vilá-Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga, Ki voltál valaha országunk istápja?

Hol vagy István király?

Téged magyar kíván,

Gyászos öltözetben te előtted sírván.

gító lángjai vádként kiáltanak, mert a látszat szerint minden önfeláldozás hiábavaló volt. Ellenségeink felelőtlensége és gyűlölete tönkretette hazánkat. Először megcsonkították, elszakították tőlünk véreink miihóit, aztán leigázóink győzelmük mámorában elfeledve, hogy évszázadokon át védtük őket —, még súlyosbították gaztettüket, mikor az igazságot megcsúfolva koncul dobtak a keleti barbárságnak, ötmillió testvérünk került primitív népek rabigájába, százezrek kényszerültek hazájuk elhagyására, az otthonmaradt tízmillió magyart pedig nemcsak önrendelkezési jogától fosztották meg, hanem elvették tőle Istenét, hitét, meghamisították történelmét, kultúráját, végül belehajszolták erkölcsi romlásba is.

Aki figyelemmel kísérte az elmúlt félévszázad eseményeit, jól tudja, hogy mindez egy nemzetközi összeesküvés kiszámított tervei szerint történt. Azt is láthattad, nagy Királyunk, hogy néped a ránehezedő megalázást és nyomorúságot nem volt már képes elviselni, ezért megkísérelte önmaga felszabadítását a rabszolgaságból. Ez a tiszta szándék mégis elbukott, mert a keleti gyarmatosítók összekacsintottak szövetségeseikkel, a nyugati pénzvilággal, és azzal a hatalommal, mely Istent detronizálta, s a pénzt, a profitot állította helyébe, hogy azt imádja. így nem volt probléma a negyvenévvel ezelőtti szabadságharc vérbefojtása, s a nemzetnek a legmélyebb gazdasági, szellemi, s erkölcsi nyomorba való beletaszítása. Éhezett a nép, Királyunk! Éhezett Istenre, az igazságra, a szépségre, sőt nyomorúságában a betevő falatra is. Teljesen bizonyos, hogy felismerted ezt az

égbekiáltó megaláztatást, de azzal is tisztában voltál, hogy minden szenvedésnek megvan a határa, amikor sokmillió pária lelki feszültsége előbb-utóbb könyörtelenül elsöpör mindennemű parancsuralmi rendszert, legyen az barnára vagy vörösre festve. Fellázadtak, mert közelálltak az agóniához, mely mindig akkor következik be, mikor a tisztességes emberi élet minden reménye kilátástalan. Bizonyára fajtád halálra ítéltetése fölötti keserűséged késztetett, hogy világosságot gyújts a kizsákmányoló rendszer által elhallgattatott és félreállított, gondolkozni tudó legjobbjaink agyában. Talán Te voltál, aki Nyírő Józsefnek, a Téged maradéktalanul tisztelő nagy írónknak szájába adtad az örök igazságot kimondó szavakat (Magyar ünnep, 1944. augusztus 10):

"Szegény, félmeztelen népem, ki örökkön arcbőrét vitte foltnak a más dicsőségéhez, s utolsó rongyát is a becsületre pazarolta (...) Csak ütni, s szenvedni szoktatták. Zsebe azért van, hogy üres legyen. Saját tehenének is tartozik a tej árával, pedig elkoptatja körmeit a nehéz munkában, míg kiöltött nyelve bevérzi az ágy szalmáját. Ha megkötözték, holnapra annyit fogyott, hogy reggelre kihúzhatta kezét a bilincséből. Hiú gondja, hogy pénze fussa a koporsóra. Fejében valami hiba van, mert még most is bízik az igazságban (...) ”

Megrendítő valóság ez, s Te tudod, Királyúr, hogy mennyire igaz minden szó, mely elzokogja a nagy reménytelenséget. Az üldözés, éhezés, megalázás feszültségét nem sokáig bírják az idegek, s 1956-ban bekövetkezett nemzeti tragédiánk után tanúi voltunk a rikító díszletekkel álcázott látszatenyhülésnek, a napi gulyás, pálinka, fröccsök narkózisainak, miközben az “új arisztokrácia” bűnszövetkezete a nyugati bankvilág jóvoltából dúskált az összelopkodott milliárdokban. Sajnos a “szabadvilágból” hazalátogatók ájuldoztak a “nagy jólét” láttán, húszdollárosokat huzigálva a cigányprímások vonójába, s a kettős műszakot végző — akkor még volt munka odahaza —, korán megöregedett, ifjúkori barátaik előtt bérelt mercédeseikkel hencegtek.

Nyolc esztendővel ezelőtt aztán megmozdult a föld. Nemcsak nálunk, hanem valamennyi rabországban, mert felismerték, hogy Isten, haza, hit, ideálok, nemzeti kultúra és történe-