Erős Vár, 1995 (65. évfolyam, 1-6. szám)
1995-10-01 / 5. szám
61. ÉVFOLYAM EROS® VÁR 3. oldal A reformáció 478. évfordulójára LUTHER AZ “ŐS-NÁCI” 1994. jún. 24-énjelent mega Toronto Star “Religion” rovatában Lutherans to Confront Founder's Antisemitism címmel Mc- Ateer Michael megdöbbentő írása, mely Luther Márton “antiszemitizmusát” leplezi le. Ezek szerint az Evangélikus Egyház alapítója, kinek tanítását és szellemét 1517 óta hűségesen követik híveinek milliói világszerte, Isten által megvetettnek minősítette a zsidóságot. Ezért hát az volt a véleménye, hogy minden áron szét kell őket szórni, mert csak így oldható meg a “zsidókérdés”. Mindezen felül arra is biztatott, hogy rombolják le a zsinagógákat, gyújtsák fel házaikat, s akadályozzák meg, hogy papjaik taníthassanak. McAteer szerint Luther megvetése adott erkölcsi alapot a Harmadik Birodalomnak a haláltáborok rémtetteire. Ezzel kapcsolatban Denef Lawrence, a Kanadai Evangélikus Egyház (ELCIC) teológiai nevelésének az igazgató lelkésze kijelentette, hogy Luther működésének korai évei folyamán az írásaiban nyoma sincs antiszemitizmusnak. Mindenesetre céltudatos munkára volt szükség a reformátor száznál több kötetet kitevő életművéből kiválogatni a választott nép ellen tett megállapításait, így egészen természetes, hogy ezt a vádat nem ismerték az Evangélikus Egyház hívei, mert nem is ismerhették. Tehát legtöbbjük előtt megdöbbenést keltett a szellemtörténet egyik legnagyobb alakjának ez a rejtett oldala. Tekintettel arra, hogy ebben az évben emlékeznek a náci haláltáborok felszabadításának az 50. évfordulója, nyilvánvaló, hogy a 204,000 lelket számláló ELCIC egyháznak elégtételt kell adnia az áldozatoknak, annál is inkább, mert a fajgyűlölet soha nem volt jellemvonása az evangélikus keresztyénségnek. Ettől függetlenül meg kell jegyezni, hogy a zsidók iránti ellenszenv általános volt a XVI. században Európa-szerte. Érdekes, hogy ezt a vádat, ti., Luther ellen, még csak most hozták nyilvánosságra. — IMÁDKOZZUNK Áldunk téged, Istenünk, hogy gazdagon megajándékoztál minket a reformáció örökségével, az evangélium világosságával. Megvalljuk, gyengének érezzük magunkat a hitben és a jó cselekedetben. Légy erős várunk és segítségünk; erősíts meg minket Krisztusban, növeld és tedd tudatossá hitűnket, hogy az evangéliumhoz méltó élettel tegyünk bizonyságot Krisztusról, és így építsük egyhá— Hogy mi lesz az elégtétel, nem tudom, de nem is érdekel. Arra való tekintettel azonban, hogy nyolc éven át a Fasor, a budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium tanulója voltam, hol osztálytársaim több mint egyharmad része zsidó volt, kikkel a legnagyobb szeretetben és egyetértésben nevelkedtünk fel, elmondom olvasóimnak — a reformáció emlékünnepe alkalmából —, milyennek ismertem meg Luther Mártont. Hogyan tanította életét és működését hittantanárunk, dr. Sólyom Jenő (fi976), egyik legnevesebb egyháztörténészünk, aki 1938-tól a pécsi Erzsébet T udományegyetem fakultásaként működő soproni evangélikus teológia professzora volt pártállami kényszemyugdíjazásáig (1958). Kérem olvassák el figyelemmel. * * * Az emberiség története azt bizonyítja, hogy válságos időkben, legyenek azok morális, szellemi válságok, vagy birodalmak összebékíthetetlennek látszó ellentétei, Isten mindig elküldi azt, aki ezeket áthidalja és megmutatja embertársainak a kivezető utat. A középkor végén és az újkor küszöbén Európa népeinek hatalmi, szellemi, s erkölcsi összekuszáltságából az egyetlen járható és az emberi szellemet felszabaditó ösvényt az 1483. november 10-én Eislebenben született Luther Márton mutatta meg. Egyszerű, tisztes szegénységben élő bányászcsalád gyermeke, melynek anyagi helyzetén alig javit, hogy a születése utáni években apja rézöntőműhelyt nyit Mansfieldben. A rendkivüli tehetséggel megáldott fiú tanulmányait a magdeburgi “Szent György Kollégiumiban kezdi, majd Eisenachban folytatja. 1501-ben iratkozik be az erfurti egyetemre. Ügyvédi pályára készül, de mélyen vallásos. Sorsa fordulását, mely egész pályafutását meghatározza, egy váratlan eseménynek köszönheti. 1505 nyarán egy mezőn megy keresztül nagy viharban és a villám közvetlen mellette csap le. Nem sérül meg, de útmutatást lát ebben. Ezért elhatározza, hogy életét Istennek és a hitnek szenteli. Nem sokkal ezután bevonul az Ágoston Rend erfurti kolostorába. Szerzetesi fogadalmát olyan komolyan veszi, hogy az anachoretákhoz és flagellánsokhoz hasonló önsanyargatását elöljárói is megsokalják, ezért figyelmeztetik, hogy vigyázzon, mert amit tesz, azzal egészségét veszélyezteti. 1507-ben szentelik pappá. Nemcsak teste fegyelmezésével, hanem hitének szilárdságával is kitűnik. Tudása egészen kivételes. Tökéletes a héber és a görög nyelvben is, így a Szentírást eredetiben tanulmányozza. Ez vezeti a meggyőződéshez, hogy Isten nagy feladatot adott neki, mikor kijelentései magyarázójává tette. Ezért legelső feladatának tekinti, hogy az Egyházat visszavezesse a katakombák és a kolosszeum hitvallóinak lelki tisztaságához. Célja elérésére egyedüli útmutatója a Biblia és saját géniusza. Ennek a tükrében látja meg a két nagyhatalom, az Egyház és a Német-Római Császárság romlottságát. Korában éri el a reneszánsz legmagasabb pontját, ami menthetetlenül a szekularizációhoz vezet. A csaknem négy évszázadra kiterjedő szellemi újjászületés, mely a képzőművészetekben és az irodalomban jelentkezik, az antik Róma dicsőségét akarja visszaállítani, mint a monumentális pogány szellem örököse. A pápa és a főpapság jól látja a hagyományok felélesztésének veszélyét, de felismerik azt is, hogy a nagyszerű művészek anyagi és erkölcsi támogatás nélkül képtelenek örökéletű művek alkotására. Ezért pártfogásba veszik őket, hogy az általuk képviselt szellemben szülessenek meg felbecsülhetetlen értékű remekeik: katedrálisok, szobrok, falfestmények, képek, és mindaz, amire tehetségük képessé teszi őket. Vagyis más lehetőség nincs, mint a cél elérésére az eszközök válogatás nélküli felhasználása, mert e nagy művészek álmainak megvalósítása hatalmas összegeket emészt fel. Ezzel magyarázható, hogy a Szentszék pénzszerzés kérdésében a “pecunia non ölet” (“a pénznek nincs szaga”) elve alapján erkölcstelen eszközökhöz folyamodik. Ezek egyike a “simónia”, az egyházi méltóságok pénzért való árusítása. A másik X. Leo pápa korának legbiztosabb pénzforrása, a bűnbocsátó cédulák üzlete, melynek németországi ügynöke Tetzel János. Ebben az időben Luther az egyik legnépszerűbb és legmagasabbra értékelt tanár Wittenbergbea A teológia doktora, ki a Szentírással homlokegyenest ellenkező jelenségeket mély megdöbbenéssel nézi. Megerősíti ebben 1511-ben tett római látogatása, mikor nagy kiábrándulással látja az egyház elvilágiasodását. Ezért azzal az elhatározással tér vissza, hogy ezen feltétlenül változtatni fog. Elkezdi tehát munkáját, mely 1512—1518 között a Genesiskönyv, a Zsoltárok, és Pál leveleinek analitikus magyarázataiból áll. 1517. október 31-én végül kiszögezi a
