Erős Vár, 1995 (65. évfolyam, 1-6. szám)
1995-10-01 / 5. szám
EROS mVAR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 61. ÉVFOLYAM 1995. OKTÓBER No. 5(294). Vol.61, Oct. 1995. USPS178560 5. SZÁM MI AZT TARTJUK... Hálaadás a reformációért Szent örömmel gyűltünk templomodba, Ünnepelni, Isten, e napot: Oltárodnál sarunkat megoldva, Szemeinkben hálakönny ragyog. Áldunk Téged szent Fiad tanáért, Benne a hit s vigasz balzsamáért. Krisztus ajkán a hatalmas Ige Újjászült ég és föld tégedet — Ó, szív, amit bűnöd elveszíte, Az Igében nyitva Édened. Élet harcán pajzsunk az s vezérünk, Simák éjén nyugtató reményünk. Ám sűrű köd ült Sionra hajdan, Üdvösségünk napja elborult, S felsírt a föld égető sóhajban: A szív érzé, hogy mily nyomorult. E nyomorban hozzánk tért, ó, Isten, Bő irgalmad, hogy rajtunk segítsen. Megsegített. Bölcsek nagy szívében Az Úr fénylett, az Úr Lelke szólt, S a csudás kor tűzfelhőjeképpen Lángolt a hit és az éj oszolt: Újra épült Isten szentegyháza, Hol az Igét Luther magyarázza. Rendületlen áll a fundamentum, Mely örökre egyszer vettetett; Rád van írva wittenbergi templom Az írás: a hit és szeretet. Mit Luther írt nagy idők számára, írd fel, Isten, szívünk táblájára! Ints, Ki tudod a mi dolgainkat, Ha a szívünk sem hév, sem hideg; Oltsd belénk — és semmi meg nem ingat— A hegyeket mozgató hitet, Növeld, Uram, és tartsd meg hitünket, S megtart a hit üdvösségre minket! Az újult hit négyszázéves* napja Félvilágot ünneplésre hív; Szent emlék a lelket megragadja, S gerjedezve örvend annyi szív: S Luther mellett míg pálmafával állunk, Téged, Isten, mély hálával áldunk! * 1917-re írta a küllő — Sántha Károly “Mi azt tarjuk, hogy az ember hit által igazul meg a törvény cselekedetei nélkül. ’’(Róma 3:28.) Ami a legszembeötlőbb ebből az igéből — amelyre a reformáció a maga alapkövét lerakta — az, hogy látszólagos lehetőség kínálkozik az ún. jó cselekedetek elhagyására a keresztyén életből. Azok akár közülünk valók, akár nem —, akik nem értik meg még mindig a reformációban napvilágot látott Evangéliumot s az ebből származó tanítást, pontosan ebbe botlanak bele; azt mondják, s ha így volna, joggal, hogy mi bizony könnyen elintézzük a lélek dolgait. Csakhát nem így van. S ezért nehéz evangéliumi keresztyénnek lenni. Az igaz, hogy kegyes, jó cselekedeteink nem érdemszerzők Isten szemében. Az igaz, hogy Isten kegyelemből igazit meg és ezt hit által vesszük tudomásul, de... és ez a “de” a mi problémánk. Ugyanis a mértéket a mi magatartásunkra, örökéletes jövőnkre nézve Maga Isten határozta meg a Jézus Krisztusban. A megváltásban Isten gyermekeivé lettünk. Ezért adunk hálát szüntelenül és erről teszünk bizonyságot. Mennyei Édesatyánk megteremtette a “jó fát”, azaz a Krisztus vére által újjászült bennünket, hogy új teremtések és jó gyümölcsöt hozók legyünk: szabadokká legyünk Isten szent Neve dicsőítésére, s az Ő szolgálatára. Az evangéliumi ember tehát magától, érdek és haszonra várás nélkül cselekszik jól és helyesen: hajtja végre Isten akaratát. Ez az evangéliumi emberjellemzője. Ez az ő valóságos, Isten előtti igazságban való énje. Hitben világossá válik Isten mérhetetlen irgalma és türelme a bűnös ember iránt. Hitében tükröződik vissza a saját bűne, tehetelensége, érdemnélkülisége. Hite hajtja őt a krisztus keresztjéhez, és hite ragadja meg azt a szent megigazulást, az Istentől való igazságot, amit Isten ingyen, bőségesen ad. Életfája gyökeret ereszt az egyedüli Fundementumba, mint a szőlővessző pedig szívja magába a Szőlőtőből az életnedvet, hogy meg ne hazudtolja azt, amivé Isten őt formálta; s így termi meg a hit gyümölcseit. Az evangéliumi ember hivő ember és ezért cselekvő ember. Ebben nincs ellentmondás. Ez a megváltott, az üdvösségre elhívott ember természetes életrendje. Vagyis az a természetellenes, ha valaki cselekedeteiből akar magának isteni elismerést biztosítani, vagy ha hitét tartja érdemnek. S ez nem szabadságot, De különösen az szól most hozzánk, ahogy Pál apostol bevezeti az evangéliumi ember életrendjét: “mi azt tartjuk”, és ahogy mi vagyunk büszkék a reformációban kinyilvánított kegyelemre: “mi azt tartjuk”. Nagyon súlyos kijelentés ez. Mert nem a “dogmai” vélemény az érdekes, hanem a gyakorlat. S ezért “azt” tartjuk-e? Megnyilvánul-e ez az Egyházban, a keresztyén gyülekezetekben, a keresztyén családokban? Mennyire másképpen alakulna az élet mind egyének, mind közösségek vonatkozásában, ha az “azt tártjukéhoz híven igazán “azt” is tartanánk! így az apostoli kijelentés megint egy alkalom a benső reformációra, hogy valóban “azt” tartsuk és aszerint is éljünk. Ha kell, még ma is történjék változás. De történjék is meg, mert a Krisztusban megváltattunk és a Lélek hív. Akinek van füle a hallásra, hallja. —t—a
