Erős Vár, 1995 (65. évfolyam, 1-6. szám)
1995-08-01 / 4. szám
61. ÉVFOLYAM ERÖS®VÁR 3. oldal Akik Magyarországon végezték középiskolai tanulmányaikat 1945 előtt, jól emlékeznek rá, hogy az iskolából való eltávolítást kicsapásnak nevezték. Három változatát ismertük ennek. Aki nem ütötte meg az intézet követelményeit, annak szüleivel közölte az osztályfőnöke, hogy vigyék el más iskolába, mert itt nem állja meg a helyét. Ezt nevezték eltanácsolásnak. Azt a diákot, aki olyan fegyelmi vétséget követett el, mellyel intézete hírnevének ártott, kizárták, de más iskolában tovább tanulhatott, amennyiben felvették oda. Ez már kicsapást jelentett. Collegium abeundi volt ennek a neve. Végül, ha valaki sorozatosan követte el a fegyelmi vétségeket, vagy pedig még súlyosabb bűnei voltak, azt az ország valamennyi iskolájából kizárták. Ezt azonban egy külön bizottság döntötte el a tankerületi főigazgató elnöklete alatt. Ez volt a végérvényes kicsapás, a legsúlyosabb fenyítés. Az ilyesmi sajnos napjaink progresszív világában is megesik, méghozzá olyanokkal, akik évszázadokon át halhatatlan szellemükkel voltak jelen az iskolákban, hogy tanításukkal, életszemléletükkel, példaadásukkal, önfeláldozásukkal szilárd hitet adjanak az ifjúságnak, amelyre egy erkölcsös nemzet felépülhet. Ügy látszik viszont, hogy ilyenekre a mai világban már semmi szükség nincsen. Minden valószínűség szerint ez az oka, hogy Jézus Krisztust kicsapták Ontárió iskoláiból. Nem volt egyedül, mert Vele együtt osztozott ebben a sorsban Mózes, a zsoltáríró Dávid király, Ézsaiás próféta, János evangélista, Pál apostol, s mindazok, akik a Bibliában foglalt szent könyveket örökségül hagyták ránk. Évek óta tart a huza-vona, a vita abban a kérdésben, hogy általános iskoláinkban helyese reggelenként elmondani az Úri imádságot, fel lehet-e olvasni egy részt a Szentírásból, és van-e értelme, hogy hetenként két félórás hitoktatást tartsanak a keresztyén tanulók számára. Ez ellen mindezideig sem az iskolaszékek, sem a tantestületek, sem a szülők soha nem emeltek szót, mert egyöntetűen szükségesnek látták ezt gyermekeik helyes életfelfogásának a megalapozására. Aztán jöttek az alapvető emberi jogok, melyeknek fedezékéből mindent meg lehet támadni, mindenbe bele lehet kötni, s félremagyarázni. Két évvel ezelőtt a Londontól (Ontárió) nem messze fekvő Elgin-megyében négy szülő bírósághoz fordult és követelte, hogy az általános iskolák reggeli vallásgyakorlatát haladéktalanul tiltsa be, mivel sérti a szabadságjogok alapokmányában (“Charter of Rights and Freedom”) foglaltakat. Az elsőfokú bíróság döntését nem fogadták el és fellebbeztek. Ezután a felsőfokú bíráóság olyan értelmű ítéletet hozott, hogy a reggeli áhítat fenntartható, de csak úgy, ha a gyerekek kizárólag hallgatói ennek és a tanító olvas fel a különböző világvallások szent könyveiből rotációs alapon egy-egy részt. A pereskedő szülők nem elégedtek meg ezzel sem és a fellebbezési bírósághoz fordultak panaszukkal. Keresetüket teljes súlyával támogatta a Kanadai Polgári Jogok Szövetsége nevű szélsőbaloldali szervezet (“Canadian Civil Liberties Association”) és annak ügyvezető KICSAPTÁK elnöke, Borovoy Alan. Ezután összeült a bíróság öttagú tanácsa, melynek eredménye az egyhangú döntés: Nyilvános iskolákban tarthatatlan a Nevelési Törvény (“Education Act”) rendelkezése , mert a tanulókra erőszakolja a keresztény doktrínákat, ami kizárólag egyoldalú nevelést ad, tehát súlyosan sérti az alapvető emberi jogokat. ítélethirdetés után Borovay Alanazonnal nyilatkozottá sajtónakés kijelentette, hogy ezzel a korszakalkotó elvi döntéssel elérték a céljukat, vagyis ennek alapján Ontárió valamennyi általános iskolájában tilos a további vallásgyakorlat (kivéve a római katolikusok egyházi iskoláiban). A sajtó nem említette meg a törvényes úton jogorvoslást kereső szülők nevét, de biztos vagyok abban, ha Marx: Das Kapital-jából vagy a Kommunista Kiáltványból olvastak volna fel reggelenként, semmi kifogásuk nem lett volna ellene. Vagyis négy nagyon is kétes világnézetű szülő és egy radikális baloldali tömörülés elérte azt, hogy millió gyermek hit-és erkölcstani oktatását törvényerővel megakadályozza. A fellebbviteli bíróság öt tagjának kiváló jogi felkészültségével nem szállhatunk vitába. Ez az ő hivatásuk. Kérdezni és tiltakozni azonban nekünk, a veszteseknek isjogunk van. Azt már régen tudjuk, hogy az alapvető emberi jogok csaknem minden esetben a radikális kisebbségekre, a női jogok aktivistáira, a homoszekszuálisokra, s a bűnözőkre vonatkoznak. Ezeket a csoportokat nevükön nevezni vagy bírálni, súlyos diszkrimináció, amelyért, hátuk mögött a médiával, olyan felháborodott ordítozást csapnak, melybe a társadalom belesüketül. Nagyon érdekes azonban, hogy a statisztika szerint ezeknek az aktivista csoportoknak a lélekszáma nem több a tartomány lakosságának 5%-ánál. Jogos tehát a kérdésünk, hogy ennek arányában, ha 100 személyből 5 tiltakozik és a bíróság ezeknek ad igazat, mi van a fennmaradó 95 adófizető jogaival, akik szintén egy nézeten, éspedig a pert indító, elenyésző kisebbséggel homlokegyenest ellenkező nézeten vannak. Figyelembe vette-e a bíróság, hogy ezek szerint minden 100 dollárból, melyet közoktatásra fordítanak, 95 dollárt azok fizetnek, akik gyermekeiket vallásos nevelésben óhajtják részesíteni? Nem gondolják-e, hogy ilyen óriási aránytalanság mellett döntésük semmi más, mint kirívó diszkrimináció, az elsöprő többség akaratának semmibevevése? Igaz, hogy olyan korban, amelyben az időszerű filozófia tanítása szerint az Isten halott, semmi szükség nincs “babonákra” és anakronisztikus erkölcsi normákra, melyek nevetségesek. E mindent lezüllesztő ultraliberális kisebbség szerint senkit sem érdekel, hogy a Sínaihegyről lehozott kőtáblákba ez a “halott Isten” véste be: Tiszteld szüléidét, Ne ölj, Ne lopj, Ne paráználkodjál, Ne esküdj hamisan... Gúnyolnivalók ezek a “vallásos rock’n roll”, meg a goszpel-zörej korában, és végtelenül unalmas, sőt szánalmas dolog Dávid mélységesen hivő, költői szépségű, alázatos zsoltárait énekelgetni. Mi a csudának recitáljuk naponként: Add meg a mi mindennapi kenyerünket, mikor megadja azt a “Welfare”? Sokkal helyesebb lenne azt kérni: “Add meg a mi mindennapi kokainunkat, a pálinkát, és a szexet.” Az pedig egyenesen hazugság, hogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, éppen a gyilkolás és erőszak évszázadában. János, a “legkedvesebb tanítvány”, azt írta: Kezdetben volt az Ige. Hát nem! Kezdetben volt Elvis Presley, a Beatlenégyes, és a Woodstock mezején tartott ötnapos szeretkezés “rock” kísérettel, melyen félmillió kis lotyó és suhanc vett részt. E nagy eseményt már emléktáblával is megörökítették. Minek ebben a korban vallást tanítani és erkölcsről halandzsázni? Miért lenne szükség templomokra, amikor a szórakoztató ipar 150—200 szavas szókincsével és a “soap” operák nemes példamutatásával mindent pótolni látszik? Sokkal jobb lesz, ha azon a kidobott pénzen, melyet a Tízparancsolat vagy a Hegyi beszéd elcsépelt ismételgetésére fordítanak, fejlesszék iskoláinkban a szex-nevelést és szaporítsák a kondom-automatákat! Ez a kor követelménye és erre épül fel a harmadik évezred kezdetének a világszemlélete, a “rock ’n roll, a kábítószer, s a szex világa. Magam is ijedten kérdezem, igaz-e ez a sötét kép, melyet megrajzoltam? Reméljük, hogy nem! Az elhallgattatott milliók, akik becsületes munkájukkal keresik mindennapi kenyerüket, megdöbbenve látják, hogy valami nincs rendben és többévtizedes nemtörődömségük kritikus ponthoz juttatta hazájukat. így lassan mozgásba jön az erre ráébredő embertömeg. Zúgása már hallatszik. Névtelen milliók hangja ez, nem az aktivistáké, a radikális, Istent, hazát, erkölcsöt megcsúfoló csőcseléké. Az első szó már el is hangzott és nagy visszhangra talált. A Protestáns Keresztyén Közösség (“Protestant Christian Community") nevű, újszövetségi alapon álló tömörülés vezetője, Baerg Arnold követelte a tartomány valamennyi adófizetője nevében; hogy a közoktatás céljára felhasznált, billió dollárokat kitevő adóból haladéktalanul szervezzék meg a krisztusi tanításon alapuló általános iskolákat, a Niagara-on-the-Lake városban működő, igen eredményes Éden Keresztyén Kollégium mintájára. Nem lehet kétséges, hogy követelésüket a tartomány adófizetőinek milliói támogatják, Ha már fizetjük a nagy adót, szeretnénk azt is tudni, hogy mire használják fel, és a kultúrpolitika milyen erkölcsi, vallásos alapot és műveltséget biztosít gyermekeinknek és unokáinknak. Ez az erélyes hang Cooke David közoktatási minisztert is megfontolásra késztette. Minden tiszteletünk a kiváló j ogászoké, akik elvi kérdésekben feltétlenül autentikusak, de az ilyen döntéseket, mint az övék, a gyakorlat sok esetben pregnánsan megcáfolja. Eljött az idő, hogy a hallgatag millióknak is legyenek végül alapvető emberi jogaik. Mert ha nem, úgy minden kilátásunk megvan rá, hogy egy-két emberöltő alatt nem Kínából menekülnek a rabszolgaságban élők, hogy Nyugaton keressenek menedéket, hanem majd éppen fordítva történik ez. Fel hát ifjúságunk megmentésére Isten-haza-erkölcs jegyében, nehogy pár esztendő múlva már késő legyen! — Dr. Fáy István (Welland)
