Erős Vár, 1995 (65. évfolyam, 1-6. szám)
1995-08-01 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 61. ÉVFOLYAM 1995. AUGUSZTUS No. 4 (293). VoL 61, Aug. 1995, USPS 178560 4. SZÁM ŰJ PARANCSOLATOT ADOK NEKTEK! Gyakran eszembe jut mostanában a szentháromsági — pünkösd utáni — vasárnapok egyikének igéjében névtelenül szereplő, a Genezáret-tava partján épült Kapernaumban élt római százados. Ezer oka lehetett annak, hogy az evangélisták megemlékeztek rólafv.ö., Máté 8:5-13; Lukács Augusztus 20-ra emlékezve Mint Jób Mint Jób, oly mélyre estél, nemzetem, s a férgek lakomáinak Megtöretett, fekélyes testeden, S e testen a fekélyek, a sebek Oly szörnyűségek, hogy borzad tőled És undorodik önnön gyermeked És minden élő állat fut előled. Mint Jób, oly mélyre estél nemzetem. Mint Jób, oly mélyre vettettél alá, S királynak és bírónak ült föléd, Kit tapostál az utcán: a szemét. Mint Jób, oly mélyre vettettél alá. S én mi legyek most: új Jeremiás, Ki tíz körmével a temetőn ás És kikaparja gyötrődve a múltat, A ragyogót és az árnyékba hulllat És szemével a jövendőbe réved, És nem lát jövendőt, csak véget, véget — És mi legyek most: új Jeremiás? Vagy Cassandra legyek, ki haját tépi, S az égő házban szeretne bennégni, S az égő házból sikolt jajszava, Hogy jaj, jaj, mért neki volt igaza — Tán Cassandra legyek, ki haját tépi? Szóljak hozzád, népem, Jób feleségével, Nem nyújtva enyhet és vigaszt nem hozva: “Halj meg, poklos, az Istent megátkozva!" Szóljak hozzád, népem, Jób feleségével? Vagy érjek csöndben a fák gyümölcsével S gyümölcs-érlelni hagyjam az Időt, S a bosszút, átkot, bízzam Tereád, Isten, Ki, ha majd egyszer üt az óra, Szólsz: “Kelj fel, népem, elég volt a próba!’? —Reményik Sándor 7:1-10; János 4:46-53). Számomra két okból lett nevezetessé és figyelemre méltóvá. Az egyik az, hogy jó alkalmat nyújt annak a hamis nézetünknek a megváltoztatására, mely szerint a szeretetet nehezen lehet összehangolni világi hivatásunk gyakorlásával. A másik, Jézusnak számunkra oly szokatlan képe, amint az megjelent ennek a római századosnak a szemében. Ő Jézust magánál is hatalmasabb századosnak látta, Aki akaratának végrehajtására láthatatlanerőket tud parancsával mozgósítani. Azoknak a meggyőzésére, akik úgy gondolják, hogy a szeretetet nem lehet összeegyeztetni a különféle gyakorlati világi foglalkozásokkal és hivatásokkal, most a római századosra szeretnék hivatkozni. Hiszen alig lehet elképzelni emberi foglalkozást, mely olyan ellentétben állna a szeretettel, mint egy római katonáé. Különösen olyannak, akinek az volt a kötelessége, hogy a rendet mindenáron biztosítsa a hadsereg által megszállt, lázadó országban, ahol keresztrefeszítéssel büntették meg az engedetlenséget. S ennek a kemény katonának semmi kétséget nem okozott az, hogy tisztét összeegyeztesse a szeretettel. Mennyivel inkább kell akkor Krisztus követőinek készen lenniük arra, hogy különféle világi hivatásuk gyakorlásával összeegyeztessék a szeretet gyakorlását is, mintegy ennek a római századosnak a példájára. Egy lépéssel még továbbmenve, meggyőződéssel mondhatjuk, hogy voltaképpen semmiféle emberi hivatást, foglalkozást nem lehet tökéletesen betöltenünk szeretet nélkül. Csak becsületes ember lehet jó és sikeres kereskedő, aki mindenkor üzletfeleinek az érdekeit tartja szemelőtt. Ölschläger István, a kassai evangélikus egyházközség volt felügyelője, a neves, vagyonos vaskereskedőcsalád tagja egy baráti beszélgetésünk során ezt mondta: “A sok pénz számunkra csak növekvő felelősséget jelent vállalatunk, alkalmazottaink és azok családtagjai iránt.” Ford Henry előttem azért lett nagy és neves autógyáros, mert nemcsak magára gondolt. Már nagyon régen volt, amikor életrajzában ezeket olvastam: “Annyi munkabért szeretnék fizetni alkalmazottamnak, hogy ők is meg tudják vásárolni kocsijaimat.” A szeretet nemcsak hogy nincs útjában gyakorlati világi hivatásunk elvégzésének, hanem annak jelenléte teszi azt eredményessé. A szeretet ezt azáltal teszi, hogy a hivatást, foglalkozást szolgálattá alakítja át. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra, hogy tisztázzuk a fogalmakat. Az a szeretet, mely átformálja életünket és hivatásunkat, az nem azonos a közönséges értelemben vett szeretettel. Nem mondok semmi újat, ha itt megemlítem, hogy amikor az Újszövetségben szeretetről van szó, akkor az eredeti görög szövegben az evangélisták és az apostolok sajátos kifejezést, szót használnak: “agápé”. Ebből mindenki azonnal tudta, hogy ők Krisztus Urunk szeretetéről szóltak, azaz arról a szeretetről, amely követői szívébe költözött, mióta azt Jézus átformálta. Néha gondolok arra — s talán még nem lenne erre késő —, hogy a múlt századbeli nyelvújítók mintájára mi is megfelelő szót ötvözzünk ennek a krisztusi szeretetnek a kifejezésére. Az általunk általánosságban használt “szeretet” szó nehézsége az, hogy az inkább az ember érzelmi világára fordítja a figyelmünket, az agápé pedig a spirituális, lelki és akarati világára. A közönséges értelemben vett szeretet teljesen képtelen arrra, hogy személyeken, családtagokon, honfitársainkon is túlmenően, a másokra, sokakra, mindenkire kiterjedjen. Arról aztán igazán nem lehet szó, hogy még ellenségeinket is magába ölelje. Az ilyen szeretet vagy van, vagy nincs. Az nem terjeszthető ki a nekünk ellenszenves egyének, családok, munkatársak, népek, fajok, s országok felé. Még azoktól is elfordul, akik más véleményen vannak, más egyházakban élik lelki életüket, más osztályhoz tartóz-
