Erős Vár, 1995 (65. évfolyam, 1-6. szám)
1995-04-01 / 2. szám
6. oldal ERŐS® VÁR 61. ÉVFOLYAM Kínzónak bizonyult a lelkészhiány, ugyanakkor a jellemzővé vált klerikalizmus nehezítette a világi elem valódi megerősödését, szolgálatba állítását. De az iskolák, ingatlanok visszaadásának a folyamata számos új lehetőséget nyújtott. A pozitívumokhoz képest csekély számban fordultak elő konfliktusok. Zavaró volt, hogy a politikai életben keveredtek a hitéleti és a politikai fogalmak, egyfajta politikai kereszténység vált bizonyos nézőpontból kívánatos magatartássá, lényegében az, hogy keresztyén ember keresztyén pártra szavazzon. Ez ilyen nyíltan nem hangzott el, sőt hivatalosan minden egyház és minden párt kinyilvánította a választópolgárok szabadságát, azt hogy minden parlamenti pártra szavazhat keresztyén ember. Mégis, éppen a választási harc finisében sajnos több egyházi vezető alig burkoltan a jobboldali pártokra, ha tetszik, a konzervatív pártokra, s nem szívesen használom a kifejezést, a keresztyén pártokra adandó szavazatokra buzdított. Ez nem volt igazán sikeres, hiszen vallásszociológiai felmérések szerint a lakosság több mint hetven százaléka kötődik az egyházakhoz. Az emberek saját életükben sokkal jobban megvalósították az állam és az egyház, egyház és politika szétválasztását, mint a politikusok a közéletben. A valódi politikai programokat helyettesíteni vélt retorika, amely keresztyén és nemzeti értékekre hivatkozott, kudarcot vallott. Pedig ezek az értékek ma is élnek a magyar társadalomban, de nem pótolhatják a programokat. Az 1944-es választásokat követően bizonyára új helyzet elé kerülnek a magyarországi egyházak is. Nekik sem kell visszarendeződéstől, nehézségektől tartaniuk. Bizonyos, hogy a nagypolitika töretlen marad. A politika nem akar össze kacsintani az egyházakkal; ez kedvező is lehet a teljes függetlenséget tekintve. Ugyanakkor nem zárható ki a szociálliberális koalícióban meglévő egyházellenes erők aktivizálódása konkrét ügyekben, így iskolaügyben, vagy az egyházak anyagi helyzete rendezésének ügyében. A kultúrharcot mindenképpen el kell kerülni, nem szabad túlérzékenynek lenni, ugyanakkor minden reális gond jelentkezésekor határozott fellépést kell tanúsítani. Az egyház jövője nem a politikai pártok, hanem az Úristen kezében van. Ő tartotta meg az elmúlt fél évszázad viharaiban is az egyházat. Szomorú lenne, ha most, amikor először valósult meg a magyar történelemben az állam és az egyház szétválasztása, az egyház politikai erőkhöz akarná kötni magát. Talán mindennél fontosabb, hogy a magyar társadalom, a magyar nép előtt álló nehéz években a megerősödött egyházak hirdessék a vigasztalás evangéliumát, fejlesszék, karitatív, szociális munkájukat, működjenek közre a gondok enyhítésében, és szolgálják az igazi megbékélést. —Dr. Frenkl Róbert, egy. tanár, sportszakorvos a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője “Még nem értették az írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül” Mindig örömmel teszünk eleget egy-egy baráti meghívásnak. Alig találhatunk kedvesebb dolgot földi életünk során, mint barátok társaságában lennünk. Mindent mondhatunk ott anélkül, hogy kimondott szavainkkal barátságuk elvesztésétől kellene félnünk. Még meggondolatlanságot is megkockáztathatunk, nem félve attól, hogy azt majd félremagyarázzák. Talán még butaságot is mondhatunk, nem aggódva, hogy azért majd megszégyenítésben részesülünk. Hiszen egy-egy képtelen gondolat nyomán egy jobb születhetik meg másvalaki fejében. Már nem egyszer fordult elő a világtörténelemben, hogy egy nagy gondolat az első pillanatban nagy balgaságnak látszott. De fordítva is, hogy egy nagyon okosnak mutatkozó gondolat nemsokára már nem tűnt olyannak, sőt milliók életébe került. Mostanában sokat jár az eszemben, hogy milyen nehéz sorsa is van egy-egy jó gondolatnak, s mennyi akadályba ütközik az. Például csak, hogy gyermekkorunktól fogva mennyi sok-sok megrögzött képzet tart minket fogságban. Ezeken keresztül tudjuk csak látni a körülöttünk lévő világot. Vagy egy-egy elolvasott könyv is hatással van arra, ahogy az embereket nézzük, s a körülöttünk lejátszódó eseményekről vélekedünk. Mint valami sűrű fátyolon keresztül, csak homályosan látjuk az összefüggéseket és a dolgok mélyebb értelmét. Próbáljuk követni az eseményeket anélkül, hogy teljesen tudatában lennénk annak, hogy miért emelnek ki az újságok és híradások bizonyos személyeket és történések, vagy mi is az oka annak, hogy másokat elhallgatnak. Nehéz megállapítanunk, hogy most jó vagy rossz irányban halad világunk. De visszatérek a baráti vacsorához, mely közben vége felé közeledett. Minden a legkellemesebb hangulatban folyt. Szívesen voltunk együtt, élveztük az ételt, italt, a kedélyes társaságot. Nem is emlékszem már pontosan, hogyan terelődött asztali beszélgetésünk az örök élet témájára, amikor kedves házigazdánk minden különösebb bevezetés nélkül kijelentette, hogy ő a keresztyén egyháznak a halottak feltámadására vonatkozó tanítását érthetetlennek és teljesen szükségtelennek tartja. Lélegzetem elállt és szívverésem is elakadt. Az egyetemes keresztyén egyház tanításának, létezésének és küldetésének ilyen kategorikus megkérdőjelezését még sohasem hallottam. Ahogy lassan magamhoz tértem, egy-két gondolat jelentkezett szívemben. A távoli múltból gyermekkori emlékem kínálkozott segítségemre. Az újvidéki gimnázium fizikatanárának szavai csendültek fel bennem, amikor az egyik fizikaórán az akkor felismert atomok világából kapcsolatban azt mondta nekünk, szájtátva hallgató diákjainak: Sem az anyag, sem az energia legkisebb része sem semmisül meg soha, minden csak átalakul, új formát véve fel. — Egy további gondolat is a feltámadás hite mellett szól, s ez az ember elemi erkölcsi igazságérzete. Bennem csendben megszólaltak azoknak a millióknak néma hangjai, akik földi életük során súlyos igazságtalanságokat szenvedtek és még ma is jóvátétel után kiáltanak, mindenütt ezen a világon. Maga az igazság követeli, hogy azok, akik életük során mást sem tettek, mint másokat megcsaltak, meggyötörtek, megkínoztak, megöltek, elárultak, hűtlenül elhagytak, vagy kihaszáltak, számot adjanak cselekedeteikről. A feltámadás mellett a legnyomósabb érvet azonban a szeretet szolgáltatja. Ha már az atomok személytelen világában a jó Isten olyan gondosan őrködik afelett, hogy abban semmi el ne vesszen, mennyivel inkább őrködik bizony afelett, amit Ómaga is teremtése legbecsesebb alkotásának tekint, hogy egy-egy emberi lélek sem vesszen kárba. Hiszen számunkra, emberek számára is mindennél fontosabb, becsesebb egy-egy emberi személy. Nemde mi is egy-egy nekünk kedves emberért teszünk meg mindent? Nem ezek adnak életünknek is célt és értelmet? Ezek töltenek be minket örömmel és gyönyörűséggel. Ezek adnak erőt ahhoz, hogy megharcoljuk életünk harcát olykor nehéz körülmények ellenére is. A feltámadás tehát a szeretetnek a gyümölcse. Krisztus Urunk ment előttünk át a síron az örök életbe, hogy oda mi is követhessük Őt. (Vö., János 20:9; Zsoltárok 16:10 és 118:17.) —Tessényi Kornél, ny. ev. lelkész AZ OLVASÓKHOZ! Szíveskedjenek megnézni a címszalagon az előfizetés lejárati évét. Ha esedékes, kérjük, újítsák meg előfizetésüket a folyó évre, illetve rendezzék előfizetési hátralékukat. Felülfizetéseket is mindig hálásan fogadunk. —Szerk.
