Erős Vár, 1993 (63. évfolyam, 1-6. szám)
1993-02-01 / 1. szám
4. oldal--------------------Ordass-emléktábla---------------a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezet kápolnájában EROS® VÁR____________________________ A budahegyvidéki evangélikus gyülekezet hívekkel zsúfolásig megtelt kápolnájában december 6-án került sor D. Ordass Lajos ev. püspök emléktáblájának a felavatására. Az ünnepi megemlékezést dr. Boleratzky Lóránd, az Ordass Lajos Baráti Kör elnöke tartotta. Bevezetőjében megemlítette, hogy először az ohioi Akronban állítottak Ordass Lajosnak emléket, majd a minnesotai Wilmarban lévő norvégeredetű “Vinje” gyülekezet szerepeltette a Krisztustanúk neve között az egyetlen élő személyként az ő nevét a templom hajójában az Ábrahámmal kezdődő névsorban. Magyar földön pedig először a ceglédi evangélikus templomban került sor reliefjének az elhelyezésére, mely akkor bátor lépésnek volt tekinthető. Hálatelt szívvel emlékezett az Amerikai Magyar Evangélikus Konferenciára, amely Kúr Csaba szobrászművész alkotásával ajándékozta meg a gyülekezetei, valamint az oslói Ordass Alapítványra, nemkülönben mindazokra a magyar hittestvérekre, akik segítettek az emléktábla megvalósításában. Legyen ez az emléktábla is összekötő kapocs az itthoni és külföldre szakadt evangélikusok között, hogy “vállvetve tovább tudjuk adni Ordass Lajos szellemi örökségét” a következő nemzedéknek is. Elszámolás félidőben Az 1991. október 1-től 1993. szeptember 30-ig terjedő ügykezelési időszak első feléről, azaz az 1991. október 1-e és 1992. szeptember 30-a közötti időről a következő az Erős Vár pénztári jelentése: Bevétel Áthozat (kiigazított egyenleg 1989/91-ről) $ 0.00 Előfizetések és sajtóadományok 3,034.90 $3,034.90 Kiadás 6 szám nyomdaköltsége $3,005.00 1. oszt. portó, térti portó, postafiók 340.22 2. oszt. portó 725.00 vegyes irodaköltségek 200.12 - 4,270.34 Hiányegyenleg-$1,235.44 Kiegészítés az AMEK-pénztárból + 1,235.44 Kiigazított egyenleg * * * $ 0.00 Az előfizetési kintlevőségek és további felülfizetések vagy sajtóadományok könnyen kiküszöbölhetnék a hiányegyenleget, vagyis felszabadítanák az AMEK- pénztárt egyéb, a sajtótól független szolgálati szükségek támogatására. —Bernhardt Béla, szerkesztő. A márványtáblába vésett holt betűk három igazságról beszélnek. Mindenekelőtt Ordass Lajos kedvenc igéjéről, amely életének legdöntőbb szakaszába vezérlő igéje volt: “Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül” (Máté 24:13). Ez az ige foglalja aranykeretbe a hitvalló püspök egész életét és a rendíthetetlen hit és bátorság példaképévé avatja. Nem állt be fogaskeréknek az állam elnyomó hatalmi gépezetébe és nem nyújtott segédkezet egyháza szétzilálásához. Amikor pedig némaságra kényszerítették és húsz éven keresztül hallgatnia kellett, némaságában is messzire világító fénysugarává vált egyházának; akkor is püspök maradt, amikor nyájának élére mások furakodtak be. A másik igazság a püspök kedvenc énekében jut kifejezésre: “Te vagy reményem sziklaszála”. Ez a sziklaszilárd hit szólalt meg belőle, amikor bírái előtt kijelentette, hogy zúgolódás nélkül elfogadja Istentől az ítéletet, mert “jól tudom, hogy még elítéltetésem esetén is csak az Ő áldott akarata történhetik meg velem”. A harmadik üzenetet rehabilitálása után 1956. október 14-én a fölkínált kegyelemről szóló s itt — ti., a budahegyvidéki ev. kápolnában — elmondott prédikációján keresztül küldi számunkra: “Add meg ennek a világnak azt az örömet, hogy benned olyan keresztyént láthasson, aki sugározza magából a menyegző örömét.” Ordass Lajos szimbólum, a hitben és igazságban megállás szimbóluma. Egyházunk és nemzetünk büszkesége, akire mindig feltekinthetünk és példájából mindig erőt meríthetünk. Legyen számunkra a 118. Zsoltár, a Luther számára oly kedves zsoltár vigasztalást és reménységet nyújtó, örök bíztatás: “Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit” (17. vers). Kőszeghy Tamás helyi lelkész áldásmondása után a gyülekezet énekkara Bachtól az “Isten útja biztos” c. koráit adta elő. Az ezt követő Istentiszteleten Zászkaliczky Péter, deák-téri lelkész hirdette az igét Jakab 5:7-11 alapján. Az igében türelmetlenné vált emberek ről van szó, akik belefáradtak Jézus várásába, hogy Tőle várják, akárcsak mi is, kérdéseik megoldását, szenvedésük végét. Jakab a keresztyéneket türelemre inti. Egyben hozzáteszi, hogy boldognak mondjuk azokat, akik a szenvedésben kitartottak. Ez a megállapítás csak hivő szívvel érthető, hisz emberileg nézve a szenvedés mindig testi vagy lelki fájdalmat jelent, nem pedig boldogságot. Ordass Lajos püspök 1957. évi salzerbadi vallomása is a szenvedés csodálatos erejéről tanúskodik. Elmondta, hogy életében igen sok szép és örömteli napot élt át. Ha azonban választás elé állítanák, s egyrészt a szép napok emlékének megtartása, másrészt azok közül kellene választania, melyekben a keresztjutott osztályrészéül, akkor választása nem lenne kétséges. Ezesetben hálával és két kézzel azokat ragadná meg, melyeken Isten egészen közel jött hozzá és feledhetetlen szívbéli reménységgel ajándékozta meg. A kereszt alatt Isten békessége mindnyájunk számára megtalálható. így jelenthet boldogságot a szenvedés. —B.L. ERŐS VAR (USES 178560) is published bi-monthly (February, April, June, August, October, December) for $6 a year by the Hungarian Conference of the Evangelical Lutheran Church in America, 9715 Lake Avenue, Cleveland, OH 44102-1229. Second-class postage paid at Cleveland, OH. — Az ERŐS VÁR az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapja. Szerkesztő és kiadó: Bernhardt Béla. Aláírt cikkekért írójuk felel. Előfizetés az Egyesült Államokban évi 6 US dollár, Kanadában és egyéb külföldön évi 8 US dollár vagy 10 kanadai dollár. — Kéijük olvasóinkat, hogy címváltozásokat haladéktalanul bejelenteni szíveskedjenek, s mindennemű levelezésnél címüket, beleértve a postai irányítószámot is, pontosan tüntessék fel. — Nyomda/Printers: Classic Printing Corporation, 9527 Madison Avenue, Cleveland, OH 44102. — Minden levelezés, előfizetés, adomány a lap alanti címére küldendő: Postmaster, send address changes (Form 3579) to: EROS VÁR, P. O. Box 602148, Cleveland, OH 44102.