Erős Vár, 1993 (63. évfolyam, 1-6. szám)
1993-06-01 / 3. szám
8. oldal EROS® VÁR végzett aktív püspöki szolgálatot. A hátralévő évek a legkeserűbb száműzetéssel felértek. Isten áldása vele maradt, s életrajzi írásai, 1956-os visszaemlékezései ezekben az időkben készültek el. 1957-ben amerikai útja soián a mi kis templomunkat is meglátogatta; mikor és hogyan?, erről is hallunk majd a megemlékezés során. Mindenkit várunk, s a személyes emlékekre, kapcsolatokra éppúgy emlékezünk, mint történelmi nagyságára, teológiai és lelki örökségére. (3) Október 17-én gyülekezeti ebéd az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia közgyűlése kapcsán, amikor is Ordass püspök emlékezerére templomunk előterében emlékplakettet helyezünk el. • Urunk gyógyító szeretetét kéijük beteg és erőtelen testvéreink számára. Lelke támogatásáért imádkozunk a gyászolók vigasztalására. • Az elmúlt hetekben veszítettük el Moravetz Piroska testvérünket 71 éves korában. Gyermekei, unokái számára legyen közel Isten vigaszadó kegyelme. Hűséges tagunk, Kovács József hazaköltözött az Úrhoz 86. évében. Gyermekei és családjaik számára kívánunk reménységet a feltámadott Úr ereje által. Mindkét temetésen Nt. D. Brachna Gábor ny. lelkész szolgált. • Szeretettel adjuk hírül, hogy templomunk belső festése és javítása befejezéséhez közeledik, de a nagyterem és épületeink helyreállítása még ezután következik. Egyházunk anyagi terheinek hordozásában mindenkire és mindenki adományára szükségünk van. • Isten felüdítő áldásában gazdag, kellemes és tartalmas nyári hónapokat kívánok a minél több találkozhatás és viszontlátás reményében. —LL. * DETROIT Beszolgáló vendéglelkész: Dr. Herjeczki Géza Templom: 8151 Thaddeus Street. — Istentiszteletek kéthetenként vasárnap, változó időpontban. — Felvilágosításért hívják telefonon Kozma Lilit 928- 1876 vagy a lelkészt 382-3735 számon. * TORONTO Lelkész: Bernhardt Béla esperes Templom: First Lutheran Church, 116 Bond Street — Lelkészi hivatal (minden posta ide küldendő): 9715 Lake Avenue, Cleveland, OH 44102, USA; tel.: (216) 631-5007. — Istentisztelet (július—augusztus kivéve) a hó második és negyedik vasárnapján du. 4 órakor. — Felügyelő: dr. Raschka László, tel.: (416) 783-6938. 1993. évi gyülekezeti közgyűlésünket, elhalasztva március 14-éről, június 13-án tartjuk, közvetlenül az esedékes Istentisztelet után. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. • Az évadzárás a június 27-én esedékes Istentisztelettel történik meg; ezalkalommal az Úrvacsora is kiosztásra kerül. • Betegeinket Isten gyógyító kegyelmébe ajánljuk, kívánva mindegyiküknek hamaros felépülést, különösen is Takács Mihály presbiterünknek és kedves feleségének, valamint özv. Érsek Lajosnénak. Mindhárman kórházi ápolásra szorultak. • A gyászolókat pedig Jézus bíztatásával keressük fel: Ő mondta: “Én vagyok a Feltámadás és az Élet.”Ebben az Igében legyen békessége és reménysége kedves testvérünknek, dr. Csepely Andrásnak, aki dr. Gallyas Istvánná sz. Csepely Györgyi Budapesten bekövetkezett halálával testvérét veszítette el, s ugyancsak az elhunyt leányának, dr, Gallyas Katalinnak Torontóban és fiának, dr. Gallyas Csabának Budapesten szintúgy. • Nyári lelki-testi felfrissülést, megpihenést, elcsendesedhetést gyülekezetünk tagjainak és barátainak egyaránt kívánunk; szeptember 12-én találkozunk újra, ha Isten is úgy akarja. —BB. * * * Híreket csak azokból a gyülekezetekből közölhetünk, ahonnan azokat beküldik. Azaugusztusi számhoz a lapzárta július 20-án van. —Szerk. Mindennapi kenyér — Útmutató a Biblia olvasásához — 1993. JÚLIUS HÓ 1. 2Móz 25:17-22 — Csel 14:21-28 2. Jón 3:10, 4:1-11 — Csel 15:1-12 3. Jn 6:3740 — Csel 15:13-35 PÜNKÖSD UTÁNI 5. VASÁRNAP Heti ige: Gál 6:2 4. Rm 5:12-15 — Mt.l0:24-33 5. Jn 8:3-11 — Csel 15:36—16:5 6. 2Kor 2:5-11 — Csel 16:6-15 7. Jk 3:13-18-Csel 16:16-24 8. IKor 11:20-32 —Csel 16:25-40 9. Rm 15:1-7 — Fii 1: 1-11 10. Ézs 30:18-22 — Fii 1:12-18a PÜNKÖSD UTÁNI 6. VASÁRNAP Heti ige: Ef. 2:8 11. Rm 6:1-11 - Mt 10:34-42 12. lMóz 12:1-4 — Fii 1:18b-26 13. Rm 13:8-10 — Fii 1:27—2:4 14. 2Kor8:10-15 — Fii 2:5-11 15. lKir 19:19-21 — Fii 2:12-18 16. Jn 1:35-42 — Fii 2:19-30 17. Mt 19:27-30 —Fii 3:1-11 PÜNKÖSD UTÁNI 7.VASÁRNAP Heti ige: Ézs 43:1 18. Rm 7:15-25 - Mt 11:25-30 19. Zsolt 26—Fii 3:12-16 20. 5 Móz 7:6-12 — Fii 3:17-21 21. Gál 3:26-29 —Fii 4:1-9 22. lPt 2:2-10—Fii 4:10-23 23. IPt 3:18-22 — Csel 17:1-15 24. Jel 3:1-6 — Csel 17:16-34 PÜNKÖSD UTÁNI 8.VASÁRNAP Heti ige: Ef 2:19 25. Rm 8:18-25 - Mt 13:1-9 26. Zsolt 21 — Csel 18:1-22 27. 2Móz 19:3-8 — Csel 18:23—19:7 28. Jn 6:30:35 — Csel 19:8-23 29. 1 Kor 10:16-22 — Csel 19:2340 30. Jn 6:47-51 - Csel 20:1-16 31. 2Kor 5:1-9 —Csel 20:17-38 1993. AUGUSZTUS HÓ PÜNKÖSD UTÁNI 9. VASÁRNAP Heti ige: Ef 5:8-9 1. Rm 8:26-27 - Mt 13:24-43 2. Rm 6:19-23 —Csel 21:1-14 3. Gál 6:7-10 —Csel 21:15-26 4. Jn 9:1-12 —Csel 21:2740 5. Mt 7:13-21—Csel 22:1-22 6. lKor6:9-14, 18-20 —Csel 22:23-30 7. Jel 14:14-20 — Csel 23:1-11 PÜNKÖSD UTÁNI 10. VASÁRNAP Heti ige: Lk.l2:48 8. Rm 8:28-30 — Mt 13:44-52 9. 1 Kir 3:16-28 — Csel 23:12-35 10. Péld. 8:18-21 — Csel 24:1-21 11. IPt 4:7-11—Csel 24:22-27 12. lTim 4:12-16 — Csel 25:1-12 13. Jer 1:11-19 —Csel 25:13-17 14. Mt 7:24-27 —Csel 26:1-23 PÜNKÖSD UTÁNI 11. VASÁRNAP Heti ige: Zsolt 33:12 15. Rm 8:35-39 — Mt 14:13-21 16. Rm 11:1-15 —Csel 26:24-32 17. IKor 10:1-13 — Csel27:1-12 18. 1 Kir 21:1-16 — Csel 27:13-16 19. Jer 16:14-17 —Csel 27:2744 20. Ézs 55:1-5 —Csel 28:1-16 21. Mt 23:3449 —Csel 28:17-31 PÜNKÖSD UTÁNI 12. VASÁRNAP Heti ige: IPt 5:5 22. Rm 9:1-5 - Mt 14:22-23 23. Mk 9:33-37 — 3Móz 1:1-9 24. lSám 17:38-51 — 3Móz 8:1-13 25. Mt 21:28-32 —3Móz 9:1-24 26. Gál 2:16-21 — 3Móz 10:1-11 27. 2Sám 16:5-14 — 3Móz 16:1-22 28. Un4:l-6 —3Móz 19:1-5, 9-18 PÜNKÖSD UTÁNI 13. VASÁRNAP Heti ige: Ézs 42:3 29. Rm 11:13-15, 29-32 - Mt 15:21-28 30. Mk 8:22-26 — 3Móz 19:31-37 31. Mkl:21-28 —3Móz 25:1-10, 23-(B) POSTMASTER: DO NOT FORWARD! SEND FORM 3579 TO: ERŐS VÁR (USPS 178560) BOX 602148 CLEVELAND, OH 44102 SECOND-CLASS POSTAGE PAID CLEVELAND, OHIO