Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)

1992-04-01 / 2. szám

POSTMASTER: DO NOT FORWARD! SEND ADDRESS CHANGES TO EROS VÁR, BOX 602148, CLEVELAND, OHIO 44102. NO. 2 (273). VOL. 58, APR. 1992. USPS 178560

AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA

58. ÉVFOLYAM

1992. ÁPRILIS

2. SZÁM

ISTEN AJÁNDÉKA

“A bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban. ” (Róma 6:23.)

A virágvasárnappal kezdődő nagyhéten, mely húsvét feltámadásában teljesedik ki, sokat beszélünk Isten ajándékáról, ami Jézus megváltói halála és szenvedése által lett osztályrészünkké. Sokak számára olyannak tetszik ez, mint valami varázslat, ami egy rövid szóra, csaknem hókusz-pókuszra megoldja problémáinkat, s elsegít a jó útra, mely az örök életre vezet. Kegyességi életünk tele van olyan kifejezésekkel, amelyek azt sugalmazzák, hogy az élet egyszerre meg tud változni, ha az ember megtesz olyasvalamit, amit nagy keresztyén evangélizálók hangsúlyoztak: “odarogyni a kereszt alá”, “átölelni Jézus lábait”, s ezekhez hasonlókat. De a kérdés nem az ilyen kegyes szólamokon dől el, ■--------—-----—------------------------------Hétköznapok húsvéti fényben

„ Győzelmet vettél, ó Feltámadott!” Minden reggel elénekelhetem, s boldog húsvéti fény ragyogja be új napom, útam, egész életem.

Hisz Jézus Krisztus, a Feltámadott, jár aznap is előttem és velem. Nyomában új szolgálat, feladat, új erő vár, új öröm, győzelem.

,, Győzelmet vettél, ó Feltámadott!" Jöhetnek borús és nehéz napok, zengve kisér az ének ritmusa: a Győzelmes nyomában járhatok.

Jöjjetek, énekeljetek velem, és énekelje egész életünk!

A Győzelmes nyomában járhatunk, s vele győztesen célhoz érhetünk.

—Túrmezei Erzsébet.

hanem azon, hogy milyen magatartást vált ki a Krisztus kereszthalálának a ténye a szívünkben. Minek tartjuk: legendának-e vagy valóságnak? Ha legendának vélnénk, akkor könnyű lenne elfogadni azt a pietista fantáziát, ami úgy beszél Istenről, mint Aki állandóan vár arra, hogy mindent megtegyen érettünk, átadja nekünk kegyelmi ajándékait, úgyhogy nekünk semmit sem kell tennünk, csak elfogadnunk. Nincsen tehát felelősségünk. A valóság azonban az, hogy Isten kegyelmi ajándéka döntést követel, mely meghatározza nemcsak életünk jelenlegi folyását, hanem végső kimenetelét is. Tehát felelősek vagyunk azért, amit teszünk. Varázslat, útrövidítés, átvágások nem lehetségesek.

Talán hogy jobban megérthessük, miről is van szó Isten kegyelmi ajándékának elfogadásában, főleg ha az a golgotái kereszt szenvedésén keresztül jön hozzánk, állapítsuk meg, hogy a keresztyén életben ritkák a “pálfordulások”, azaz az egyik percről a másikra való tökéletes megváltozások. Sokkal gyakoribb az a lassú, kínos fejlődés, amit Pál így ír le: “Gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, mígnem kiábrázolódik bennetek Krisztus.” (Galata 4:19.) Azt állítja, hogy a keresztyéneknek újra meg újra kell születniük az Ige hirdetésének befolyása alatt, mert lassú munka, hosszú ideig tartó és húzódó a Krisztus ábrázatának kialakulása. Pál csaknem kétségbeesetten ír, emlékezve munkájára, amelyet a gyülekezetben folytatott, és annak igen kevés eredményére. Látja, hogy azok, akiket visszahozott az Igéhez és azáltal Istenhez, nem tökéletesek, visszavonásban élnek, ahelyett, hogy a keresztre néznének és annak útmutatását követnék. Emberi mivoltunk erősebb, mint Istenfiúságunk, szolgálat helyett dicsőséget hajhásznak, vallásos élményeket szeretnének átélni, csodákat várnak. Mindez pedig azért van, mert nem mernek szembenézni problémáikkal, amelyek sajátmagukban vannak. Pedig a keresztyén élet a mindennapi realitások között valósulhat csak meg, s itt sok függ attól, hogy milyen módon közelíti meg azt az ember.

Isten kegyelmi ajándékát nem lehet elfogadni anélkül, hogy el ne fogadnánk először is Istent, nemcsak mennyei Atyánknak, hanem Urunknak is. Ez azt jelenti, hogy elkezdünk lassacskán Hozzá idomulni. Az, amit általánosságban “megtérésnek” neveznek, nem más, mint annak az alapvető ténynek az elfogadása önmagunk legyőzésén keresztül, hogy van egy rajtunk kívül álló, felettünk való Törvény és Szeretet, amely minket Magához akar vezetni azáltal, hogy rámutat hibáinkra és felvilágosít arról, hogy Ö bennünket azok ellenére is szeret. De az idomulás lassú növekedés. Isten Egyszülöttje sem született meg, mint harmincéves, kész próféta, hanem úgy jött el, mint gyermek, akinek növekednie kellett, akinek gyerekes arcáról el kellett tűnjenek az egyéniséget még nem jelző puha vonalak, s amibe bele kellett vésődnie az öntudatos férfiarc kemény kifejezésének. Ezért növekedett, mint mi, ezért kísértetett meg, mint mi, amikor csaknem készen volt. Azért ítéltetett emberi mértékkel alkalmatlannak arra, hogy emberek között éljen, mert kialakult arcán a mennyei Atyához való hasonlatossága. Nem volt átvágás, útrövidítés az Ő számára sem. Bár elmondta aggódó tanítványainak: “Azt hiszitek, ha akarnám, nem kérhetném-e most Atyámat, hogy adjon ide mellém több mint tizenkét sereg angyalt?” De nem kérte és az angyalok nem jöttek el. Könyörgött ugyan a Getsemáné-kertben: “Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a pohár...” Nem múlott el, szembe kellett néznie problémájával, el kellett fogadnia Istent Urának és meg kellett hajolnia akarata előtt.

Ezért tanítja keresztfája, hogy csak az Isten megváltott gyermeke, aki el tudja fogadni a szenvedéseket és a megpróbálta