Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)

1992-12-01 / 6. szám

4. oldal EROS® VAR Isten országának méretei Nem tudunk elég merészek lenni, amikor ezekben az apokaliptikus időkben az evangé­lium tolmácsolására vállalkozunk, különösen akkor, amikor annak megvalósításáról van szó. Az egyház története arról tanúskodik, hogy egyesek már a múltban is megtették a nagy lé­pést, de a hívők egyetemes közössége még min­dig nem merte elhatározni magát arra, hogy Is­ten országát képviselje mindenütt és minden­kor. Pedig Isten ébresztőórája újból megszólalt és azt ez egyszer nem szabad leállítanunk, hogy visszafeküdnénk az ágyba, s továbbaludnánk. “Ti legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyről nem is gondoljátok!” (Lukács 12:40.) El sem lehet képzelnünk han­gosabb jelt, amit a jó Isten adhatott volna ne­künk, mint a Szovjetunió váratlan összeomlá­sát. A világban ennek következtében keletkezett hatalmas légüres teret semmi és senki más sem képes betölteni, mint az egyetemes egyház tag­jai, akik arra hivatottak, hogy Isten országának megtestesítői legyenek (lKorinthus 12:17). A hivők egyetemes közösségének hatalmas méretei szétfeszítik a már-már megszokott és hagyományossá lett, kizárólagosan személyes és egyéni keresztyén életünk szűkreszabott ke­reteit és tág látókört tárnak fel minden egyes keresztyén ember szeme előtt. Azzal, hogy ma­gunkat, egyházközségünket, s országos egyhá­zainkat is az egyetemes egyház részeiként lát­juk, az egyetemes azonosság, a mindenütt je­lenvalóság nagy érzése kezd pezsdülni ereink­ben és Urunknak missziói parancsa (Máté 28:18-20) új és sürgető értelmet kap. A jelen­ben érvényesülő tehetetlenség érzése pedig helyt ad a segítőkészség és segítőképesség felszabadí­tó örömének. Az idők is most alkalmasak. Nemzetközi gyűléseken meglepő hangok IMMÁNUEL Komor idők homályán hatolt át prófétalelkek magányos fénye, nem táplálta más, csak az ígéret jövőbe vesző szent tüneménye, mégis nőtt egy-egy sugárnyalábbal, amíg — nem hamar és nem sokára, hanem "az idők teljességében ” — fölkerült az ég boltozatára. És azóta ez a csillag tartja a Naprendszert. Mert ebben a hitben gyökerezik létünk és törvényünk, Immánuel: velünk az Isten! — Lukátsi Vilma. szólalnak meg mostanában. így a közelmúltban is, amikor 180 ország vezetői és diplomatái Földünket védő csúcsértekezletre gyűltek egybe Brazíliában, akik a megnyitó ülés elején lehaj­tott fejjel, kétperces csendben emlékeztek meg beteg és törékeny bolygónkról. A csúcsértekez­let vezetője, a kanadai Strong Maurice megnyi­tó beszédében ezeket mondotta: “Mi emberek a mértéktelenség fajtájává lettünk. Ez a ‘sike­rünk’ veszedelmes jövővel állít szembe. A gaz­dagok pazarló és pusztító életmódját nem lehet folytatnunk a szegények és a természet számlá­jára. Vagy megmentjük az egész világot, vagy annak egy részét sem!” Micsoda jó alkalom kí­nálkozik hát az egyház számára, hogy mint egyetemes egyház, mint Isten országának a megtestesítője felvegye a félreérthetetlen kihí­vást! Sürgető bíztatást adhat most számunkra — ezen a sorsdöntő ponton — Jézusnak a gazdag ifjúval folytatott és bizonyára jólismert beszél­getése (Márk 10:17-31). Először még a tanítvá­nyok is megijedtek. Péter apostol ezekkel a sza­vakkal fejezte ki erős aggodalmait: “íme mi el­hagytunk mindent, és követünk Téged”. Jézus meglepő válasza erre pedig ez volt: “Bizony, mondom néktek: senki nincsen, aki úgy hagyta el a házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy földjeit Énértem és az evangé­liumért, hogy ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyer­meket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.” Jézusnak ez a válasza mintegy lecsendesítette a nagy vihart a tanítványok szívében. Megvilágo­sodott előttük, hogy milyen rossz is volt a gaz­dag ifjú rövidlátása. Elérkezett hát az ideje annak, hogy mi mint élő tagjai az egyetemes egyháznak, világosabb döntést hozzunk egyénileg és közösségileg. Nagy feladatok várnak mindegyikünkre, me­lyeket helyettünk senki sem tudja, de igazán nem is akarja magára vállalni. Pillanatnyilag azonban mi magunk sem va­gyunk erre felkészülve vagy felkészítve. Mint­ha az egyetemes egyház romjai között élnénk. A részegyházak még mindig csak a saját ledőlt falaik újrafelépítésével vannak elfoglalva. Az Ortodox Egyház tizenkét pátriárkájának nem­rég Konstantinápolyban megtartott gyűlése al­kalmából az ezeréves orosz keresztyénség jubi­leuma megünneplésének örömét erősen meg­zavarta a r.k. egyháznak és szélsőséges protes­táns közösségeknek az Ortodox Egyház külön­féle területein az utóbbi időkben megnyilvánuló térítési tevékenysége. Az egyetemes egyház tu­datának, szinte létezésének is teljes hiányát il­lusztrálja a “The Lutheran" c. folyóiratnak egyik számában közölt beszámoló dr. Chilstrom Herbert püspökünknek három, volt jugoszlá­viai püspöktársával való találkozásáról. “Mi mint keresztyének — mondta az egyik püspök az ottfolyó háborúval kapcsolatban — nem tu­dunk tenni semmit sem”. “A mi kis egyházunk­ban — tette hozzá a másik püspök — nem tu­dunk mást tenni, mint imádkozni az áldozato­kért és a békéért”. Az is kifejezésre jutott, hogy a körülöttünk folyó tragikus eseményekről, sőt önmagunkról sem tudtak másként nyilatkozni, gondolkozni, mint csak olyanokról, akik ma­guk is egy-egy nemzetiséghez tartoznak. Mind­három egyházi vezető szerint a nép maga a há­ború ellen van, de az egyház tehetetlen. Egye­düli reménységük a Hágai Nemzetközi Bíró­ság és az ENSZ. Kifejezésre juttatták azon meggyőződésüket is, hogy az Európai Egyhá­zak Konferenciájának a harcok azonnali be­szüntetésével kapcsolatban fogalmazott nyilat­kozata, melyhez a r.k. egyház is csatlakozott, hogyha az idejében történt volna, sokat segíthe­tett volna. Chilstrom püspökünk szerint mind­ez kitűnő példája annak, hogy mennyire szük­ségünk van egy nemzetközi, békét szolgáló együttműködésre, mert a helyzet, amiben va­gyunk, lehetetlen. “Reménységem az mon­dotta —, hogy mégis segítségül lehetünk ott, ahol annyi szenvedés van.” Semmi sem sürgősebb tehát, minthogy moz­gósítsuk az egyetemes egyházat, az azt alkotó és az egész világon mindenütt jelenvaló tagjain keresztül, a már létező, békét és normális em­beri életet munkáló szervezetek, intézmények útján. Mindenki a maga családjában, különféle szolgálataiban, tanításban és magatartásban, művészetben és tudományban, a politikai, gaz­dasági, s üzleti élet minden ágában, ezentúl mint Krisztus élő testének része teljesítse hiva­tását. Egyedül a Krisztust követő lelkek képe­sek arra, hogy összhangba hozzák saját érde­keiket embertársaik érdekeivel, mert egyedül ők hajlandók szíves örömest mindent elkövet­ni, hogy sehol ezen a világon egyetlen szenve­dő lélek se éljen reménység nélkül. így lesz aztán alkalma az egyetemes keresz­tyén egyháznak bizonyságot tenni Jézus Krisz­tus evangéliumáról és megszólaltatni azt az em­ber és az egész emberiség minden problémájá­val kapcsolatban, a személyes, egyéni élet prob­lémáitól a legbonyolultabb társadalmi és nem­zetközi szükségekig: nem téve különbséget fon­tosság szempontjából egyházi és világi kérdések között. Mert amilyen fennkölt egy úrvacsorái Istentisztelet, olyan szent komolysággal kell kö­zelednünk a leggyakorlatibb kérdéseinkhez és feladatainkhoz is. Krisztus Urunk nemcsak lelki szolgálatra rendeli követőit és küldi ki őket a világba, ha­nem ugyanolyan elkötelezéssel küld ki minket felebarátaink szolgálatára is, hogy az Ő szere­­tete jegyében igazságos, emberhez méltó élet­formákat segítsünk kialakítani mindenütt ezen a világon. —Tessényi Kornél, ny. ev. lelkész. ERŐS VÁR (USPS 178560) i is published bi-monthly (February, April, June, August, October. December) for $6 a year by the Hungarian Conference of the Evangelical Lutheran Church in America. 9715 Lake Avenue, Cleveland, OH 44102-1229. Second-class postage paid at Cleveland, OH. — Az ERŐS VÁR az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapja. Szerkesztő és kiadó: Bernhardt Béla. Aláírt cikkekért írójuk felel. Előfizetés az Egyesült Államokban évi 6 US dollár. Kanadában és egyéb külföldön évi 8 US dollár vagy 10 kanadai dollár. — Kérjük olvasóinkat, hogy címváltozásokat haladéktalanul bejelenteni szíveskedjenek, s mindennemű levelezésnél címüket, beleértve a postai irányi tószámot is, pontosan tüntessék fel. — Nyomda Printers: Classic Printing Corporation. 9527 Madison Avenue. Cleveland. OH 44102. — Minden levelezés, előfizetés, adomány a lap alanti címére küldendő: Postmaster, send address changes (Form 3579) to: ERŐS VÁR, P. O. Box 602148, Cleveland, OH 44102.

Next

/
Thumbnails
Contents