Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)
1992-06-01 / 3. szám
6. oldal EROS ©VÁR Akik küldetésben jártak (3) Amikor egyháztagok nem jönnek Isten házába, nem vesznek aktívan részt Krisztus gyülekezete életében, akkor az Űr szolgáinak elengedhetetlen feladata, hogy ők menjenek a tagokhoz. Napjainkban a mi nagymúltú közegyházaink vezetői azt hangsúlyozzák, hogy a pásztorok engedelmeskedjenek a Jó Pásztor kiküldő parancsának, “Menjetek! Keressétek az elkallódottakat!” A külmisszió mezején misszionáriusokra és munkatársaikra méginkább vonatkozik Urunk elkötelező “menjetek”je. Kínában a nemkeresztyének megközelítésére soha nem kínálkozik jobb alkalom, mint a kínai új év első két hete. Ugyanis Kínában, még a negyvenes években is, a legtöbb ember hetente hét napon, évente ötven héten át egyfolytában dolgozott reggeltől estig. De a kínai ó év utolsó napjaiban leállt a munka, s mindenki visszatért ősei falújába ünnepelni. Az új év első és tizenötödik napját lakomázás mellett kitöltötte az ősök imádása és az érettük való áldozatok bemutatása. Három nap elég volt ahhoz is, hogy a falu összes rokonságát végiglátogassák. Unalmukban az ötödik naptól kezdve szerencsejátékokkal, kártyázással szórakoztatták magukat a férfiak. Ezek a napok ritka jó alkalmat kínáltak a misszionáriusoknak az evangélium hirdetésére. Feleségem és kis családunk 1942 őszétől 1945 augusztusáig a Jangtze folyó melletti ősrégi, fallal körülvett Huangchow városkában lakott. A város és a folyam völgye japán megszállás alatt volt. Az itt működő svéd missziónál találtunk befogadást és menedéket. 1943. februárjában, a kínai új év idején tizenöt egész napot töltöttünk a város falain kívül, hat-tíz kilométer távolságban fekvő falvakban Krisztus evanIMÁDKOZZUNK! P——---------J Á Urunk, Istenünk! Te megígérted, hogy adsz Szentleiket azoknak, akik kérik Tőled: hallgasd meg könyörgésünket, és add nekünk Szentlelkedet, hogy tetszésed szerint éljünk és békességünk legyen Benned, az Űr Jézus Krisztus által. Ámen. géliumának terjesztésére. Heteken át készültünk erre az alkalomra. Az evangélizációs csapat világi tagjai számára szükség volt, hogy megtárgyaljuk az alapvető igazságot, amit mind a prédikátorok, mind az egyháztagok képviseljenek. Nem pellengérezzük ki a bálványokhoz fűződő tévedéseket, hanem inkább azt hangoztatjuk, hogy mi az élő Istent áldjuk anyagi javakért, de főleg áldjuk Őt Jézus Krisztusban és az Ő üdvösségének kegyelméért. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű vadidegenek előtt igét hirdetni, majd akármelyikünkhöz intézett kérdésekre válaszolni. Minden lelki, imádságos előkészület mellett is mind a misszionáriusok, mind a bizonyságot tevő keresztyének rászorulnak a Szentlélek képesítésére (2Kor. 3:4-6). Mi végezzük a magvetést, a Szentlélek pedig azzal törődik, hogy munkánk ne legyen hiábavaló (1 Kor. 15:58). Felkészültünk ellenvetésekre. “A keresztyénség európai vallás.” A tény az, hogy Jézus Ázsia földjén élt és munkálkodott. Krisztus egyetemes Megváltó. Követői kezdettől fogva mind a mai napig több fajhoz tartoztak. “Aki keresztyénné lesz, megtagadja őseit. Nem áldozik az ősök szellemének jólétéért. Félni kell az ő boszszújuktól, ami utoléri a renegátokat.” Krisztus követői nem félelemtől gondolnak tisztelettel megboldogult őseikre, hanem szeretetből. Imádatukat csak Istennek ajánlják fel. “A keresztyénség túlságosan ideális vallás, aminek erkölcsi követelményeit csak kevesen tudják megtartani.” A Krisztusban bízók hiszik, hogy az Ő „igája” nem nehéz. Krisztus irántunk való szeretete tesz alkalmassá bennünket a szeretet parancsának a betöltésére. Kiszállásunk minden helyére megkaptuk előzőleg a meghívást. A gyakorlati kérdések is megoldódtak. Találtunk harmonikást az énekek kísérésére; a zene és ének vonzották a hallgatóságot. Nagy, színes bibliai képek, rózsaszín vászonra festett kínai énekek is elkészültek (Kínában a fehér a halál színe, a piros, a rózsaszín az örömé). Többszáz evangélium-részlet füzet is megérkezett, hogy kioszthassuk. Mivel a svéd misszionárius nem tudott gyalogolni, őt hordszékben vitték. Mindenki más gyalog tette meg az utat faluról falura. Egy-egy házi összejövetel két-három nemzedékes nagy család udvarán történt. Az első család feje évekkel előbb érdeklődést mutatott a keresztyénség iránt. A második családban a matróna már évek óta keresztyén volt. A harmadik faluban több család várt bennünket. Ők a japánok által kiállított személyazonossági bizonyítvány alapján nem járhattak be a városba, de annyira éheztek az evangélium után, hogy nemcsak saját falujukban vettek részt az egésznapos alkalmon, hanem másnap is ott láttuk őket a negyedik helyen, melynek gazdája, a legtisztább, legünnepélyesebben díszített házban fogadta csoportunkat. Utolsó kiszállásunk helyét egy cukornádtermelő család biztosította. Két fiúkat missziós iskolánk 7., illetve 8. osztályának tanítottam. Sok embert a kíváncsiság hozott össze. Többen azonban komolyabb indítékkal jöttek. A hivő matróna imádsága és reménye az volt, hogy a család feje, férje Krisztus-hivővé legyen. Kettőnek könynyebb megmaradni a hitben, mint egynek. Egy bálványfaragót, aki korábban ellenállt az igének, ezalkalommal más lelkűiét hatotta át. A harmadik helyen a falu lakói elragadó lelkesedéssel csatlakoztak az énekléshez. Érezni lehetett, hogy az evangélium itt jó talajra talál. Máshelyütt a prédikáció témája a megtestesült Igazság, Krisztus volt. Az „igazság” kínai képjele két részből áll. A felső rész a „bárányt”, az alsó rész az „ént”, a „személyiséget” jelzi. Amikor a Krisztus-Bárány piros vére — a felső jelrészt piros festékkel, az alsót feketével írtuk — takaija be az „énemet”, akkor valóban megigazult, igaz vagyok. A városkapu őreinek feltűnt, hogy reggelenként ugyanabban az időben két külföldi férfi és nyolc kínai személy ment ki a kapun, este pedig ugyancsak együtt tértek vissza. Ezt jelentették a japán helyőrségnek és a tábori rendőrségnek is. Mindkét részről két napon is faggatták az otthonmaradt feleségeket, hogy hol járnak férjeik. Végül is megtiltották a misszionáriusoknak, hogy valaha is elhagyják a várost. Nem volt azonban akadálya annak, hogy egy-egy kínai evangélista továbbra is ne törődjék azokkal a lelkekkel, melyeket Isten Szentlelke megérintett. A kishitűeket bátorították, a híveket hűségesen gondozták. Az evangélizáció mind az itthoni, mind a missziói gyülekezet lelki életének a fokmérője. Langymeleg gyülekezetek kevés erőfeszítést tesznek Krisztus ügyének terjesztésére. Napjainkban különösen kell azért imádkoznunk, hogy Isten ébressze bennünk azt a lelkületet, amely az apostolokat, a szétszórt, üldözött, első keresztyéneket jellemezte, ti., ahogy ők szertejártak és egyre-másra hirdették Krisztust mindenkinek, akikkel csak találkoztak. Testvér, hány lépést tettél eddig Krisztus nagy ügyéért? Mentél-e másokhoz az “apostolok lován”? -Kunos Jenő, volt kínai magyar ev. misszionárius.
