Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)
1992-04-01 / 2. szám
ERGS®VÁR 3. oldal Akik küldetésben jártak (2) — Hogy van gyülekezetetek szeretett Liu asszonya? — kérdeztem egyik kínai munkatársamtól, aki éppen akkor érkezett Liu-dzsia-ho faluból Dzsingsi-i állomásunkra. — Liu asszony boldog. Szíve telve van krisztusi békességgel —jött az evangélista válasza. — Azt jelenti-e ez a boldogság és békesség, hogy Liuné fiatal menyecskelánya felgyógyult súlyos betegségéből? — vallattam tovább öreg szolgatársamat. — Sajnos nem. Lánya nem gyógyult fel; nemrégen az Űr magához szólította. — Hogy lehetséges hát az, hogy bár Liu asszony lánya olyan fiatalon meghalt, a mama mégis békességben él? — folytattam a kérdezősködést. — Emlékszel arra, Testvérem az Úrban, hogy legutóbbi kiszállásod utolsó óráján Úrvacsorát adtál mind az ágybanfekvő betegnek, mind édesanyjának? Eltávozásod után a beteg szívbeli meggyőződéssel mondta anyjának, “Anyám, Krisztus szent testének és vérének vételekor megéreztem a Bárány menyegzői vacsorájának az ízét”. Ennek a hitből fakadó meggyőződésnek a hallásáért boldog Liu asszony és családja — fejezte be mondanivalóját a vidékről érkezett kínai testvér. Szavai hatása alatt elcsendesedtem. Ekkora hitet Kínában eleddig nem tapasztaltam. Mennyire más Liu asszony magatartása keresztyén lánya elhalálozásakor, mint más pogány asszonyoké! Ha az utóbbiak házába állít be a halál — Kínában egy fedél alatt két, sőt három nemzedék él —, az asszonyok jajveszékelnek, kiabálnak, mert a nagy veszteség idején nincs örökélet-reménységük. A Liu család, anya, apa, fiúk reménysége, hite csendes, békés viselkedésben jutott kifejezésre (vö., Máté 5:16). Liu asszony hitének magatartásában való megbizonyítása annál is inkább csodálatraméltó, mert idősebb kora ellenére ő még csak “fiatal” keresztyénnek volt minősíthető. Úgy ötvenéves koráig nem ismerte Krisztust. Az örökéletről semmi tudomása nem volt. Lányának halála előtt úgy 15 évvel Liuné súlyos betegségben szenvedett. Falujuk közelében nem volt orvos, patika. Valaki azt a tanácsot adta férjének, hogy vigyék el Liunét ladikon a Dzsingsi-i missziói kórházba. Ott a finn orvosnő, s kínai meg finn ápolók heteken át nagy szeretettel viselték Liuné gondját. Először egy kinai bibliásasszony, majd a kínai lelkész segítségével a beteg élő hitre jutott. Hosszú kórházi tartózkodása után Liuné testileg felgyógyulva, lelkileg újjászületve tért haza Liu-dzsia-hoba. (Minden kínai faluban minden férfinak ugyanazon családi neve van, s innen a falu neve is, mert mindnyájan egy törzs leszármazottai. Feleségüket mindig más faluból hozták.) így volt ez Liu-dzsia-hoban is, ahol Liuné férje köztiszteletben álló vezető egyéniség volt. Liu asszony lelkesen tett tanúbizonyságot mindenről, ami vele a missziói kórházban történt. Őszinte szavaiban senki nem kételkedett. Az ő szívből fakadó beszéde visszhangot keltett a falú lakóinak szívében is. Liuné a Dzsingsi-i misszionáriusoktól kért segítséget. Kantele Väinö magára vállalta az új misszióért való felelősséget. Havonkénti, több napig tartó látogatása idején napközben a falu teaházában, esténként Liuék otthonában tanította az érdeklődőket. Egy év múltán egy csoport készen volt a Szentkeresztségre. Egyszerű kápolna épült; a munka elmélyítésére helyben lakó evangélistát hívtak segítségül. Az egyetlen hivőbői az Úr kegyelme szerint 60 tagú gyülekezet formálódott. Kantele Väinö 1946 elején visszatért Finnországba. Őt követve, a havonkénti 40 km-es utat rendszerint gyalog tettem meg. Egyik ilyen kiszálláskor Liuék kapuján kopogtattam. Mivel arra nem jött válasz, hangosan beköszöntem. A köszöntésre a ház távolabbi részéből örvendetes ujjongás hallatszott, “Kung lelkész van itt! (Kínában minden idegen kap kínai nevet; az enyém Kung, vagyis Konfucius lett.) Kung lelkész van itt!” Nem is tudtam elképzelni, hogy mi lehet az örömteljes kiáltás oka. De nem kellett sokáig tanakodnom, mert a kaput nyitó Liu asszony azonnal beszédbe esett, mondván: — Képzelje csak el, Kung lelkész, férjnél lévő lányunkat pogány apósa, anyósa egyszerűen kidobta házukból. Nemrégiben gyermekszülés következtében súlyos betegségbe esett. A fiúbaba egészséges. Számára már találtak is dadát, aki azt szoptatja és ápolja. Azonban babonás boszorkányok tanácsára elégettek egy piros rongydarabot, annak hamúját teába keverve lányunkkal megitatták. Helyzete az ígért javulás helyett kritiskura fordult. Após, anyós erre azt mondta, hogy mivel az egészséges unoka jól el van látva, a menyükre már semmi szükség nincs. A beteget idehozták és házunk előtt letették a földre; ők pedig minden szó nélkül hazamentek. Egy napja most magam ápolgatom őt. Lenne szíves, Kung lelkész, lányomért imádkozni? Anya és misszionárius rövidesen ott állt a szenvedő ágya mellett. Szívbőljövő fohászokat küldtünk a Mennyei Atyához a beteg felgyógyulásáért. Többnapos ottlétem alatt többször is összegyűlt a család közös imádkozásra, hogy jelek és csodák történjenek Krisztus kinyújtott keze által. A szobákat elválasztó deszkafalakon éjjelenként gyakran áthallatszott Liuné hangos könyörgése, fohásza, esedezvén gyermeke felgyógyulásáért. A vasárnapi gyülekezeti Istentisztelet után a beteg és édesanyja odahaza részesült az Úr Szent Vacsorájában, amiről már fentebb említést tettem. Hazaindulásom előtt teljes meggyőződéssel mondtam a betegnek, “Az Úr bizonnyal meggyógyít Téged, oly sok imádság gyermekét”. A fiatalasszony felépülését illetően a misszionárius tévedett. Szolgálóleányát a Mennyei Atya a pogányság okozta sok szenvedésből magához szólította. De a beteg menyecske hite, élő reménysége bátorította, sőt boldogította mind sajátmagát, mind szüleit és testvéreit. Aki hisz Krisztusban, ha meghal is él! Ez a meggyőződés a mi húsvéti hitünk következménye. A fenti tapasztalat kapcsán idéztem a parancsot, amit János kapott: “írd meg, boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak" (Jelenések —Kunos Jenő, volt kínai magyar ev. misszionárius. * * * Hibaigazítás: Az 1992/1. számban az “Akik küldetésben jártak (1)” c. cikk 2. része első szakaszában mindkétszer Sángháj olvasandó Peking helyett. Elnézést kér — a Szerk. A SZERKESZTŐTŐL Mindenkinek, nemcsak evangélikusoknak szívesen megküldjük lapunkat — az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapját — azzal a reménységgel, hogy azt szívesen olvassák. Ez lapunk szolgálata. De azoktól, akik megengedhetik maguknak, kérjük előfizetésüket (USA-ban évi $6, Kanadában évi 10 kanadai vagy 8 US dollár), s ha telik még, felülfizetésüket is. Szíveskedjenek a lap 8. oldalán, vagy Kanadában és egyéb külföldön a borítékon lévő címszalagot jobban szemügyre venni. A nyilvántartási számot kevés kivétellel évszám követi (pl., C521 1991, vagy 8975 1993). A jelzett év decemberével járt Ijár le az előfizetés. Ha módjuk van rá, újítsák meg előfizetésüket, akiknél 1991 vagy korábbi évszám áll a címszalagon. Figyelmükért, s a rendszeres előfizetőknek, adakozóknak is ezúton mond hálás köszönetét — a Szerk. • Anyagtorlódás folytán az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia 1991. évi közgyűlését csak következő számunkban ismertetjük. —Sz.
