Erős Vár, 1990 (60. évfolyam, 1-6. szám)

1990-06-01 / 3. szám

POSTMASTER:

DO NOT FORWARD SEND ADDRESS CHANGES TO ERŐS VÁR, Box 02148 Cleveland, OH 44102 (USPS 178560)

EROS

VÁR

AM ERI KAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA

56. ÉVFOLYAM

1990. JUNIUS

3. SZÁM

Scholz László:

PÜNKÖSD

,, Akiben nincs a Krisztus Lelke, nem az övé. ”(Róm 8:9)

,,Ne szomorítsátok meg az Isten Szentleikét, akivel el vagytok jegyezve a megváltás napjára. ”(Ef 4:30)

A Szentháromság felettébb nagy titka pünkösddel sem lett kisebbé. A Szentlélek kitöltetésének nevezzük azt az egyszeri, lángnyelvével-zúgásával szemet-fület izgató rendkívüli eseményt, melyhez hasonló azóta sem történt. (ApCsel 2) Ezt az első pünkösdöt valaki merészen a Szentlélek „testetöltésének” mondotta. Helyesebb persze Péter magyarázata: a jóeli prófécia betöltésének ideje jött el. (Vö. Jóéi 3.) Csodajelek kíséretében „minden testre” kitöltött Isten az ő Leikéből! Vagyis ezúttal nem egyesek, kiválasztott vezetők, próféták kapják Isten Lelkét — azok is csak időlegesen egyegy kijelölt nevezetes feladat elvégzésére —, hanem mindenki kapja, aki csak Isten új népéhez tartozik. Ez itt most a hangsúlyos, a „mindenki”!

Tökéletesen egybevág ezzel Pál apostol későbbi állítása, hogy ti. minden keresztyén hívőben Isten Lelke lakik. Aki Krisztushoz tartozik, nevéről neveztetik, az föltétien bírja a Lelket is. „Akiben nincs a Krisztus lelke, az nem az övé”, az nem keresztyén.

A Lélek ajándéka Krisztus egyházában nem valami rendkívüliség immár. Pünkösd a gyülekezet életében következésképpen nem maradhat puszta kalendáriumi eset, néhány napra szóló ünnepi alkalom. Űjra bátran kell hinnünk, amit XVI. századbeli hitvallásaink az Újszövetség alapján váltig

tanúsítottak: Isten már a keresztségben adja nékünk az ő Szentleikét, aki egyúttal Krisztus Lelke is. Lám, megint a Szentháromság titkába ütközünk. E nagy titok előtt hittel kell meghajolnunk. Hiába is akarnánk éleselméjűséggel szétválasztani azt, ami szétválaszthatatlan: Isten Atya, Fiú, Szentlélek mindig és mindenütt! A Lélek ott van már a teremtésben. A megváltó Jézus Krisztus és a Lélek kapcsolata mindennél szorosabb. Az újszövetségi iratok a keresztyén emberről hol azt írhatják, hogy a „Krisztusban van”, hol azt, hogy a „Lélekben van”. Mondhatjuk tehát, függetlenül attól, hogy szemünket, fülünket látványos jelek, harsány hangok kíséretében ragadja-e magával a Lélek vagy sem — hinnünk kell, hinnünk szabad, hogy valamennyiünkben, akik Krisztushoz tartozunk, ott lakik a pünkösdi Lélek.

De hát akkor mivégre hívjuk Őt? „Veni Creator Spiritus” — Ó jöjj, teremtő Szentlélek — az ősi és meg nem szűnő pünkösdi könyörgésünk. Goethe nyilvánvalóan tévedett, midőn úgy vélte, hogy a Teremtő Lélek hívásával a zsenit szólongatjuk, a szellemben, belső erőkben gazdag emberi Ént. A Szentlélek ugyan Isten kegyelméből bennünk van, de nem belőlünk való. Nem tévesztendő össze ihlettel, emelkedett gondolatokkal, belső erőáramlással, bárminő elragadtatott lelkesedéssel, mégha olykor efféle járulhat is hozzá. A Szentlélek: Isten bennünk. Ő maga bennünk, miután Krisztusért megigazított bennünket. A Léleknek ezt a személyes mivoltát aligha lehet jobban kifejezésre juttatni, mint azt Pál teszi intelmével: „Ne szomorítsátok meg az Isten Szendéikét!” Emberien hangzó, de igaz szavak. A bennünk lévő Istent meg lehet búsítani, sérteni, akadályozni ahelyett, hogy engedelmesen belesimulnánk vezető kezébe. A személyek közti viszony merőben más, mint valamely tárgyi birtoklás. A Szentlélek nem gépiesen bánik velünk és mi sem bírjuk őt automatikusan. Valóban szokatlan, paradox mindaz, amit mondani tudunk, mint ahogyan fonáknak tetszik a fenti kérdésünk is: miért hívjuk, kérjük a Lelket, ha már bennünk van?!

Luther egyik legmélyebben járó teológiai műve a Szolgai akaratról szóló (De servo arbitrio, 1525.). A Szentlélek által való újjászületéssel kapcsolatosan fejtegetésbe bocsátkozik ekképpen. Az ember, mielőtt teremtetett, semmit sem tesz, hogy emberré legyen. Ha emberré lett, semmit sem tesz, hogy teremtmény maradjon. Mindkettő Isten hatalmából és szeretetéből történik a mi hozzátételünk nélkül. De mégsem nélkülünk munkálkodik bennünk! Mert avégből teremtett és tart meg, hogy bennünk munkálkodjék és mi ővele együtt munkálkodjunk. Ugyanígy van az Isten Országában való újjászületéssel. Semmit sem teszünk, hogy bejussunk és bennmaradjunk, mindkettőt a Lélek viszi végbe. De mégsem nélkülünk cselekszik a Lélek! Mert éppen avégből teremtett újjá és tart meg abban, hogy bennünk munkálkodjék és mi is ővele együtt munkálkodjunk.

E fejtegetésből ugyancsak ki kell hallanunk a felelősségünkre hívó szót. Egész keresztyén életünk — pünkösd. Atekintetben is, hogy Isten miránk is kitöltött az ő Szentleikéből. De atekintetben is, hogy nekünk szüntelenül figyelnünk kell tanácsára, ügyelnünk vezetésére, hallgatnunk óvásaira és