Erős Vár, 1990 (60. évfolyam, 1-6. szám)
1990-06-01 / 3. szám
EROS ©VÁR 3. oldal Négyszáz éves a Vizsolyi Biblia Még a mi sorsfordító eseményekben gazdag időnkben is meg kell állnunk ennél az évfordulónál, hogy Isten iránti hálával, eleinknek kijáró megbecsüléssel emlékezzünk az első magyar fordítású teljes Szentírás 1590-ben történt egyházaink és népünk életére felmérhetetlen hatások csíráját hordozó megjelentetésére. Mert gondoljuk csak el: közel húsz nemzedék hajolt világra kinyíló gyermeki szemmel és sokat látott, megfáradt tekintettel a több mint háromszáz kiadást megért bibliafordítás fölé, hogy hitet, szeretetet, reménységet merítsen az Isten igéjéből édes anyanyelvén, és legyen számára napi táplálék, igazságra vezérlő kalauz, bátorító szó az ínség és halál óráján. Évszázadokon át volt ez a fordítás a magyar nyelv őrtüze, széles néprétegeknek első és talán egyetlen magyar nyelvű olvasmánya olyan időkben, amikor latinul illett, vagy németül volt hasznos beszélni. A legnagyobb magyar írók nyelvén, stílusán, gondolatvilágán hagyott kitörölhetetlen nyomot a fordítónak, a fordítás gondozójának, Károlyi Gáspárnak ez a magyar „községnek” (közönségnek) tett szolgálata. Egy új fordítás elkészítése a mai tudományos és technikai segédeszközök mellett is rendkivüli erőfeszítést igényel a munkában részt vevőktől. Milyen emberpróbáló feladat és vállalkozás lehetett ez négyszáz évvel ezelőtt?! A magyar reformátorok első nemzedékének az úttörés feladatai és a sok hányattatás közt nem is futotta többre, mint hogy a Biblia egyes részeit fordítsák le magyar nyelvre. így került nyomdába Sylvester János Újtestamentuma Sárvárott, Félegyházi Tamásé pedig Debrecenben. Még Heltai Gáspár sem tudta, bár tervezte, az egész magyar Bibliát kiadni. Csak a reformátorok második nemzedéke, amikor az ország lakosainak túlnyomó többsége a reformáció híve lett, gondolhatott a már lerakott alapon szilárd épület emelésére. Közéjük tartozott Károlyi — eredeti nevén Radics — Gáspár is, aki Brassóban és Wittenbergben (1556—60), Melanchton lábainál tanult, és hazatérve a zempléni mezővárosban, Göncön lett prédikátor, később esperes. Több évtizedes egyházi írói munkásság után ért meg benne az elhatározás, hogy a Bibliát végre „egészlen” a magyar olvasó kezébe adja: „Az Istennek könyve közönséges nyelven légyen, mindenekben kezekben forogjon és mindenektől olvastassák.” Már nem a latin nyelvű fordítást, a Vulgátát veszi alapul, mert „kicsoda tilthat meg minket, hogy a kútfőből ne igyunk, azaz, hogy az Ó-Testamentom könyvein a zsidó betűt, az Új-Testamentomén a görögöt meg ne tekintsük.” Mégis — ahogy írja a fordításhoz írt előszavában — „a fordításban éltünk, amennyire lehetett a tiszta igaz magyar szóval”, és ami „darabosnak” tetszett az idegen nyelvben, „annak is kimondásában a magyar nyelvnek szólásának módját követtük”. Ilyen elvek alapján fogott hozzá 1585 táján a nagy munkának, és névtelenül maradt lelkésztársak bevonásával — szinte hihetetlen — alig három év alatt elkészítette a fordítás kéziratát. A szellemi és lelki erőfeszítésen túlmenően azonban a nagy vállakózás — ma így mondanánk — nagyon tőkeigényes is volt. Hozzávetőleges számítás szerint negyven mázsa papírt kellett hozatni Krakkóból, s a korabeli viszonyokhoz mérten nagy nyomdát kellett működtetni népes szakértő személyzettel. Gazdag patrónusokat kellett tehát keresni, akik a szükséges összeget hajlandók rendelkezésre bocsátani. Akadtak is hitükért és magyarságukért áldozatot vállalni tudó nemes urak, akiknek a nevét Károlyi a fordítás előszavában kérésükre elhallgatja, de egyik-másik nevére a kutatóknak mégis sikerült fényt derítenie. A Mágócsy család tagjain kívül Rákóczi Zsigmond tett legtöbbet a Vizsolyi Biblia megjelentetéséért. Átengedte Mantskovit Bálint nyomdásznak, aki magával hozta Bornemissza Péter egykori nyomdáját, vizsolyi kúriáját, a felszerelést kibővíttette, és amikor a bécsi udvar a nyomást le akarta állíttatni, és a nyomda elkobzására készült, megvédte mind a nyomdászt, mind a nyomdát. Mantskovit mester hihetetlen munkatempót diktált. Naponta járt a küldönc Vizsoly és Gönc között, többek között Szenei Molnár Albert, a későbbi zsoltárfordító is, hogy Károlyi a kinyomott szöveget kijavíthassa, és végleges nyomás alá kerülhessen. így került ki a vizsolyi nyomdából Bódás János Károli Gáspár emlékezete A Vizsolyi Biblia megjelenésének 350. évfordulójára (1940) Bár a csontod is régen porrá vált már, itt élsz közöttünk, jó Károli Gáspár. Ha élhet az, ki történelmet formált s neve ragyoghat évszázadokon át, ha élhet az, ki kőbe, dalba, képbe nagy lelkét, álmát írta, sírta, véste, neked örökebb élet lett jutalmad s amíg magyar él, neved ki nem halhat. Te többet adtál s jobbat a magyarnak, mint költők, bölcsek, fegyverek, hatalmak: te hoztad Isten levelét e népnek hogy értsék mind, kik magyarul beszélnek s zengje a boldog, égi üzenet: az Isten Atya, könyörül, szeret, s érezze meg a magyar, hogy nem árva, van Ura, aki érti, védi, szánja, térjen hát Hozzá s bízzon és reméljen, hisz könyörülni akar Ő szegényen. Forrást fakasztott Mózes vesszejével, de e forrás az Igével nem ér fel, az Igével, mely itt toliadtól kélt TÓI az idegen nyelv sziklabörtönéből. Ez lett a nemzet drága itala, megújult tőle az áléit haza, megoldódott kiszáradt ajka, nyelve, hitt s merni kezdett, új életre kelve. Azóta csobog ez a Víz s dagad, ahová ér, ott új élet fakad. Vannak gúlák, nagy épület-csodák, tornyok, miket csodál a nagyvilág, de mit ér minden csoda-épület ahhoz, amit szorgalmad épített? Egy roppant fároszt, örök sziklatornyot, mely míg épült, sokszor majd összeomlott. (Látjuk, amint veled az oromokon jár buzgó futárként a kis Szenczi Molnár) A torony áll, közel négy század óta, napnál tündöklőbb fény sugárzik róla szívbe, lélekbe, kétségekbe, gyászba, pokolsötét, gyötrelmes világba, végigvilágít a félelmes tájon, hogy az eltévedt mind hazataláljon. Voltak már áldott, jótevő kezek, osztottak orvosságot, kenyeret, fejedelmek, bölcsek és doktorok, de hajh, kenyér és orvosság elfogyott s a halál ellen egy sem volt elég! Te hoztad el az élet Kenyerét, amelyből hogyha valaki evett, nem szűkölt s győzött a halál felett. S azóta éltet, táplál milliókat s még mindig teljes, nem fogy el, nem olvad. Nem lopható és el nem adható, nem játszhat rajta spekuláció, tőzsdén nem jegyzik, árfolyama nincs, mégis aranynál drágább, tiszta kincs. Se moly, se rozsda nem emészti meg, el nem romolhat, s nem lesz kevesebb, s míg lélek él, nyög, sír az ég alatt, örök kenyér és orvosság marad. Bár a csontod is régen porrá vált már, mégis itt élsz Te, jó Károli Gáspár, öreg bölcs, Isten agg levélhordója, népünk Mózese, forrásfakasztója, ki a Kánaánt tártad fel nekünk, hogy legyen bő és örök kenyerünk.
