Erős Vár, 1990 (60. évfolyam, 1-6. szám)

1990-02-01 / 1-2. szám

POSTMASTER: DO NOT FORWARD SEND ADDRESS CHANGES TO ERŐS VÁR, Box 02148 Cleveland, OH 44102 (USPS 178560) AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 56. ÉVFOLYAM 1990. ÁPRILIS 1—2. SZÁM FÁ Y ISTVÁN: NAGYPÉNTEK ,ÁUt az anya keservében sírva a kereszt tövében, melyen függött szent Fia, kinek megtört, s jajjal-tellett lelkét kemény kardnak kellett kínzón általjárnia”. (Jacopone da Todi, Ford. Babits M.) Újra elérkeztünk az egyházi év leg­jelentősebb részéhez, melyet anyanyel­vűnk Nagyhétnek nevez. Rendkívül találó ez a meghatározás, mert a hét, mely Virágvasárnap diadalmas bevo­nulásával kezdődik, ötödnapra a gol­gotái kereszthalál Megváltásához vezet, hogy három nappal azután Isten fia a halált legyőzve feltámadjon. 1957 évvel ezelőtt a szent ünnepre érkezett zarándokok tömege kitódult a város kapuján és úgy kiabálta:,, Ho­zsánna a Dávid fiának, áldott aki jő az Úr nevében. ” A szamárháton ülő fiatalember pedig megállt és siratta Je­ruzsálemet. Nem vette komolyan a nagy lelkesedést, mert tudta, hogy a tömeg hangulata könnyen áthangol­ható. Rajta kívül senki nem sejtette, miért ment szülőföldjéről, Galileából a szent városba. Ezt kellett tennie, mert elérkezett az ideje, hogy Atyjától rábízott feladatát végrehajtsa. Pál apostol nagyszerűen írja meg ezt a Fi­­lippibeliekhez küldött levelében (5:7- 9): „...megüresítette magát, szolgai for­mát vett fel és emberekhez lett hason­lóvá. És mikor megjelent emberábrá­­zatban, megalázta magát és engedel­mes volt halálig, mégpedig a kereszt­­halálig”. (Ravasz László fordítása) Jézus tudta, hogy megváltásunkért kell ezt a nagy áldozatot hoznia. A városba érkezésétől kezdve négy napon át tanított és csütörtök este az utolsó, tanítványaival elfogyasztott vacsorán elmondta örökké élő szavait, s meg­kötötte a szeretetre épülő Újszövetsé­get Isten és az emberek között. Az egyházállam hatalmasai: a főpa­pok és a farizeusok uralkodó pártja gyanakodva figyelték működését három esztendeje, mert aki halottakat támaszt fel, bénákat gyógyít, ördögöket űz ki, vakokat tesz látóvá, annak vagy Isten, vagy a Sátán adja az erőt. Érthetetlen volt azonban előttük a galíleai ácsle­gény magatartása, mert ellentmondást láttak abban, mikor azt állította: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön”, de semmiféle fegyvere nem volt, csak szeretettel akart diadalmaskodni, mely nevetsé­gessé tette a brutalitáshoz szokott „szemet szemért” világban. Ilyen fel­fogással semmiképpen nem volt a várt Messiás általuk elképzelt típusa: az erő, az ellenségeiken bosszútálló, érde­keiket és törvényeiket megvédő hős, aki az idegen megszállókat legyőzi, hatalmas birodalom alapját rakva le. Fantasztának tartották, mégis féltek tőle, mert csodatettei mellé állították a népet. Ezért volt szükség, hogy Júdás árulása által foglyul ejtsék a Gecsemá­­né-kerti éjszakán. Aztán a főpapok és a nép vénei elé hurcolva bekövetkezett a pillanat, mely a Krisztus-dráma lé­nyege és a küldetés kinyilatkoztatása. Vallatásánál figyelemre sem méltatta hatalomra és pénzre éhes ügyészeit. Végül Kajafás, a főpap, elkeseredett dühében felugrott és azt kérdezte: „Kényszentelek az élő Istenre, mondd meg: Te vagy-e Krisztus az Isten fia? HALLELUJA! Húsvéti hír száll szerteszét: ínségünk Jézus legyőzte! Szív mondja szívnek jó hírét: Rút bűnnek s halálnak vége! Ó, zengjük mind diadalát és mondjunk víg halleluját: Halleluja! Halleluja! Elmúlt az éj, mely ránkborult sok átkos bűnünknek éje. A vád s a kín ím elcsitult: elnyelte ártatlan vére.. Ó, zengjük mind diadalát és mondjunk víg halleluját: Halleluja! Halleluja! Az élet árja tört fel ott, halálnak béklyója tört el. Ki eddig sírt, szomorkodott, már higgyen nagy erős hittel! Ó, zengjük mind diadalát és mondjunk víg halleluját: Halleluja! Halleluja! Ne légyen szív reménytelen, ne légyen néma az ajkunk! A mennyben majd s a földön lent, hol tart még kemény, nagy harcunk: Ó, zengjük mind diadalát és mondjunk víg halleluját: Halleluja! Halleluja! Dóka Zoltán Jézus így felelt: Te mondád. Sőt mon­dom néktek: Mostantólfogva meglát­játok az Embernek Fiát ülni a Min­denható jobbján és eljönni az ég fel­hőin”. (Ravasz László ford. Máté 26:62-64). E vallomással minden leegyszerű­södött. A vádlott Istenkáromlást köve­tett el, tehát méltó a halálra. Feloldó­dott a hatalmon lévők félelme és feszültsége. A tömeg megvásárlása nem volt probléma, mert örök időktől

Next

/
Thumbnails
Contents