Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)
1989-02-04 / 1. szám
5. oldal Egy magyar misszionárius: Rúzsa István — Pósfay György előadása a Monle-Carlói rádióban — _____________________ERÖS0VÄK (A Trans World Rádió magyar adásait norvég ev. missziói szervezetek tartják fenn. Vasárnaponként áhítat, szombaton pedig felváltva külmissziói negyedóra, bibliatanulmány, levelesláda, gyermek és ifjúsági műsor hallható. A z adás ideje középeurópai nyári időszámítás szerint 18 óra (1600 UTQ a 31 m-es rövidhullámsávon, 9495 kHz. Az 500 kW energiával sugárzott adások a célterületen jól foghatók, északamerikai hallgatók számára azonban a vétel ebben a napszakban kedvezőtlen. — Rúzsa Istvánról lásd továbbá az Erős Vár 1983. évi 6. számában megjelent cikket.) Kedves hallgatóink! Minden hónap első szombati adásában kisugárzott műsoraink keretében igen sokszor ismertettük olyan személyek életrajzát, akik az egyház missziói munkájában álltak és szolgálatukat a szülőhazától távol végezték. Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy ezek között csak igen kevés olyan misszionáriusról beszéltünk, aki Magyarországon született, vagy onnan indult el idegen országok felé, hogy az Evangélium boldogító üzenetét elvigye oda, ahol ezt még nem hallották. Ennek — nyilván — sok oda van. Az egyik talán az, hogy a keresztyén misszionáriusok többsége olyan országokból indult tengerentúlra, amelyek hosszú tengerparttal rendelkeznek, azaz, amely országok polgárai közül régtől fogva igen sokan utaztak más okok miatt is távoli vidékekre. Még abban az időben is, amikor Fiume (a mai Rijeka) Magyarország tengeri kikötője volt, az ország magyarnyelvű lakosságának a többsége távol lakott a tengerparttól. így 150 évvel ezelőtt a messzi világrészekbe való utazás gondolata csak kevesekben támadt fel. A helyzet azonban gyökeresen megváltozott az 1880-as évek végétől kezdve, amikor a magyarországi gazdasági és társadalmi fejlődés lelassult és sokan úgy döntöttek, hogy hosszabb vagy rövidebb időre tengeren túlra, főleg az Amerikai Egyesült Államokba utaznak és ott próbálnak szerencsét. Eleinte évente csak pár ezer személy vette kezébe a vándorbotot, majd ezek száma tízezrekre emelkedett, végül, a századforduló körül már százezrekre volt tehető a Magyarországról az Újvilágba kivándorlók száma! Az Amerikába került magyarok főleg a keleti országrészek bányáiban vagy az ottani nagyvárosok ipari üzemeiben kaptak munkát, bár otthon többségük földmíveléssel foglalkozott. így már a századforduló körül az ohioi Cleveland városában több magyar élt, mint sok magyarországi vidéki városban. Mivel ezek legtöbbje a Rúzsa István (1883—1940) szülőhazában templombajáró, keresztyén oktatásban részesült és imádkozó személy volt, új hazájukban az Isten magyarul szóló Igéje hallgatásának a lehetőségét nélkülözték leginkább. Többször írtak leveleket a magyarországi egyházi vezetőknek, hogy küldjenek számukra lelkipásztorokat, azonban ezeknek a kezdeményezéseknek legtöbbje eredmény nélküli maradt. Különösen szenvedtek pásztortalanságuk miatt a Dunántúlról kivándorolt magyar evangélikusok! De, ami az embernél lehetetlen, Istennél lehetséges! Messze Cleveland városától, a Kassától északra fekvő Eperjes városka evangélikus teológiai főiskoláján, a századfordulót követő években egy tizenötgyermekes nyíregyházi tanító egyik fia, Rúzsa István megkezdte tanulmányait. Már teológus korában foglalkozott azzal a gondolattal, hogy elhagyja az országot és olyan helyre utazik, ahol szükség van az Evangélium hirdetésére. Nehéz volt elgondolása fontosságáról a közben özvegységre jutott édesapját meggyőzni, de miután megígérte neki, hogy csak körülnéz Amerikában, majd visszajön, 1907 júniusában Fiúméban, egyik öccsével, aki kísérőként hozzá szegődött, egy New Yorkba induló hajóra szállt. Az utazás fáradalmait Rúzsa István — testvéröccsével ellentétben — nagyon nehezen viselte el. Teljesen legyengülve érkezett meg New Yorkba és csak két héttel később utazott tovább Clevelandba. Isten kifürkészhetetlen akaratából a vonaton egy amerikai lelkész mellett kapott helyet, akivel német nyelven tudott társalogni. Elmondta, hogy ő is igehirdetői pályára készült. Útitársa, aki szintén Clevelandba utazott, mindjárt meghívta, hogy a legközelebbi vasárnapon hirdesse Isten Igéjét német nyelven az ő templomában, melyet ezután ő angolra fordít. Ezt Rúzsa István elvállalta. A Magyarországról jött vendégigehirdető szolgálata felől az amerikai lelkész írt egy kis cikket az egyik clevelandi napilapba, amely valamiképpen Tóth Mihály vendéglős kezébe került. Mivel ő vasárnap sem zárhatta be az üzletét, megkérte két barátját, hogy az istentisztelet után hozzák el az ott szolgáló magyar lelkészt az ő vendéglőjébe, ahol szívesen vendégül látja őt. Mikor Rúzsa István elvégezte Clevelandban németnyelvű szolgálatát, találkozott a számára ismeretlen magyarokkal és elfogadta az általuk tolmácsolt meghívást. A város keleti oldalának a 79. utcájában levő vendéglőben azután Tóth Mihálytól, a sopronmegyei Újmalomsokról Amerikába vándorolt hittestvérétől megtudta, hogy mire kérik meg a clevelandi magyarok: legyen lelkipásztoruk! Rúzsa István ebben Isten hívását látta. Clevelandban maradt és megkezdte az istentiszteletek tartását. Először egy Bors Gábor nevű, Bakonytamásiról jött magyar lakásán folytak ezek; amikor az kicsi lett, egy bérelt iskolahelyiségben. Még 1907-ben sikerült a magyar görögkatolikus gyülekezettől, amely egy új, nagyobb templomot épített, egy kis fatemplomot evangélikus istentiszteletek céljaira megvásárolni. A szükséges összeget a hívek adományok, vagy kamatmentes kölcsönök felajánlása révén adták össze. Rúzsa István azonban meg akarta tartani apjának adott ígéretét. így 1907-8 telén két hónapra visszatért szülőhazájába és beszámolt apjának és testvéreinek arról az eredményes munkáról, amely a clevelandi magyar evangélikusok közt Isten segítségével megindulhatott. Édesapja így nem tiltakozott az Újvilágba való visszautazása ellen. Rúzsa István próbált más lelkészeket is rávenni, hogy vállalkozzanak egy ilyen útra. Próbálkozásait ekkor még nem koronázta siker. Visszatérve Clevelandba, a helyi gyülekezet erősítése mellett nagyobb missziói utakat tett más városokba, településekre, ahol szintén nagy számban éltek magyarok. El lehet mondani, hogy New York és Chicago között a legnagyobb magyar köz-
