Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)

1989-12-01 / 5. szám

EROS® VÁR Az egyház hírei MAGYARORSZÁG • Az Ev. Egyház országos felügyelői tisztébe beiktatták dr. Frenkl Róbert egyetemi tanárt, a Déli Egyházkerület felügyelőjét. Beiktatási „munkabeszédében” többek között ezeket mondotta: „Mivel az új országos felügyelő nem hatalommal bíró ember, nem gazdag em­ber, ez (a tisztség) elsősorban szolgálatot jelent. A szó teljes értelmében. Az egyházban is tor­zult értékrend megváltoztatásában, az elmúlt negyven évben központosuk álhatalom lebon­tásában, a hagyományos, egészséges, ne fél­jünk a fogalomtól: demokratikus légkör helyre­­állításában tartom jelentősnek az országos fel­ügyelő felelősségét...” • Dr. Nagy Gyula püspökelnök nyugalomba­­vonulásával az Ev. Egyház országos vezetését a felügyelővel való megosztásban dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke veszi majd át. • Behirdették a választásokat mind a Déli Ev. Egyházkerület felügyelői, mind az Északi Ev. Egyházkerület püspöki tisztére. Az előbbire dr. Sólyom Jenő professzor, dr. Győriné dr. Drenyovszky Irén gyermekorvos, és Szirmai Tibor, a deák-téri gyülekezet felügyelője, az utóbbira pedig Szebik Imre budavári esperes, püspökhelyettes és dr. Reuss András lelkész, szeptemberben beiktatott teol. professzor a jelölt. • Az Ev. Teol. Akadémián találkoztak a Ró­mai Katolikus Püspöki Konferencia és a Ma­gyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsá­nak a vezetői. Elhatározták, hogy januárban az Ökumenikus Imahetet a kálvin-téri ref. templomban nyitják meg ünnepélyesen, s egy­ben tájékozódtak a pápai látogatás előkészüle­teiről. Dr. Paskai László bíborosérsek bejelen­tette, hogy a látogatásnak ökumenikus része is lesz. • A Magyar Protestáns Közművelődési Egye­sület decemberi ülésén Szépfalusi István bécsi ev. lelkész a nyugati magyarság helyzetéről tar­tott előadást. • Az Adventista Egyház nemrégen immár har­madszor indította el Boldog Élet c. lapját. Ere­detileg 1933-ban jelent meg először, majd há­borúvégi kényszerszünet után 1947-ben indult meg másodszor. Hamarosan leállították. Most újra megkezdte evangéliumi szolgálatát. • ,,Harang" címen indítottak színesnyomású, magazinjellegű hetilapot a bibliai alapon álló egyházak és felekezetek égisze alatt (r.k„ ev., ref., izr., adv.). Szellemi alapja „a klasszikus zsidó-keresztény kultúra értékrendje, erkölcsi­­sége, az ökumené magasztos eszménye. Ápolja a magyarság összefogását a határokon belül és kívül. Az egyházi háttér mellett az egész társa­dalomhoz szól. Jeligéje: ,A veszélyt jelzem, az élőket hívom, a holtakat siratom.” • Az ökumenikus Tanács Evangélizációs Munkaközössége a jövő év pünkösdi hetére evangélizációs konferenciákat rendez. „Jelen­legi helyzetünkben nem lehet semmivel sem hatásosabban szolgálnunk, minthogy Isten igé­jét visszük az emberek közé. Isten beszéde a nepek megtartása, és így a mi népünké is” — állapítja meg a tervnyilatkozat. • Megválasztották a Magyarországi Ev. Ifjú­sági Szövetség (MEVISZ) vezetőségét Bárdos­­sy György szociológus, elnök, ifj. Zászkaliczky Pál matematikus, titkár, Baranyai Csaba teol. hallgató, dr. Cserháti Péter orvos, Fabiny Tamás, Szeverényi János, Tekusné Szabó Iza­bella lelkészek, elnökségi tagok személyében. • A szombathelyi ev. gyülekezet úgy határo­zott, hogy gyászolóknak temetések alkalmából valamely ev. szeretetotthon javára történő vi­rág- vagy koszorúmegváltást javasol azzal a megokolással, hogy „szeretetotthonaink élel­mezésének szintentartása egyre nehezebb s ezek az összegek jelentős segítséget jelentené­nek.” Amerikában a kegyelet lerovásának az ilyen, jótékony célokat szolgáló formája bevett szokásnak számít. • Megemlékeztek egésznapos ünnepség kereté­ben a Fébé Ev. Diakonissza Intézet alakulásá­nak 65. évfordulójáról. • Az Ordass Lajos Baráti Kör szeptemberben és októberben tartott nyilvános értekezletet, melyen a talán másféléven belül összeülő zsinat elé egyházjogi kérdéseket taglaltak több­féle megvilágításban. A Baráti Kör ,, Keresz­tyén Igazság"címen független teológiai és kri­tikai folyóirat kiadását kezdte meg. • Az ev. egyházi reformfolyamatnak az elindí­tójául az 1986-ban közzétett, Testvéri Szó c. felhívás számít. Akkor súlyos kritika illette, olyannyira, hogy az egyházi lapok nem is kö­zölték. Végre az ,,Evangélikus Élet" c. orsz. hetilap novemberben teljes egészében közzétet­te ezt a fontos iratot. • Az Ev. Teol. Akadémia új épületének ünne­pélyes felavatása alkalmából több díszdoktori címet is adományoztak, magyar vonatkozás­ban dr. Vajta Vilmos professzornak és Szen­­nay András pannonhalmi bencés főapátnak. Ugyancsak megemlékeztek sírjánál D. Ordass Lajos püspökről s majdnem egyidőben felavat­ták dr. Káldy Zoltán püspök sírkövét. • November elején Dr. Herbert W. Chilstrom, az „Evangelical Lutheran Church in America” püspökelnöke és Dr. William G. Rush, az ELCA ökumenikus igazgatója tett látogatást az Ev. Egyháznál. Megbeszéléseket folytattak az üllői-úti központban és megtekintették a Fasori Gimnáziumot is. A jövőt illetően csere­látogatásokat helyeztek kilátásba. Vájjon meg­említették-e, hacsak néhány szóval is az Ameri­kai Magyar Evangélikus Konferencia szolgá­latát? • Az Ev. Teol. Akadémián „cum laude” minő­sítéssel teológiai doktorrá avatták Helmut Esser nyugatnémet lelkészt, a Lippei Tartomá­nyi Egyház diakóniai igazgatóját. Disszertá­ciója témája volt: „Diakóniai gyülekezet és gyülekezeti diakónia.” • Mihályin új templomot, Nagyvázsonyban fel­újított templomot és új haranglábat vett ünne­pélyesen használatba, Debrecenben a templom­szentelés 100. évfordulóját ünnepelte az ev. gyülekezet. . rMzimsi iz/r.sX/1 G • Nyugatnémet lelkészjelöltek annak a kíván­ságuknak adtak kifejezést, hogy lelkészi képe­sítésük megszerzése, ill. felszentelésük után ke­letnémet gyülekezetekbe helyezzék őket. Jelen­leg az a szabály, hogy csak keletnémet állam­polgárok tölthetnek be lelkészi állást keletné­met gyülekezetekben. • A Skandináv—Német Egyházszövetség leg­utóbbi ülését már a „falnélküli” Berlinben tar­totta. Ez az 1949-ben alakult szervezet nyújtott lehetőséget a keletnémet egyházak részére, hogy nehéz körülményeik ellenére is kapcsolat­ban maradjanak nyugati egyházakkal. A szer­vezet székhelye a norvégiai Oslóban van. • A keletnémet rostocki egyetemen újra felállí­tották a teológiai tanszéket. Ennek a fakultás­nak a története 1432-ig nyúlik vissza. A kom­munista hatóságok 1970-ben a tanszéket osztállyá minősítették le. • Az ideaspektrum c. evangéliumi hetilap közli S. Nujoma, namíbiai SWAPO főnök levelét, melyben örömének adott kifejezést, hogy Ceausescut a XIV. oláh pártkongresszus egy­hangúan újraválasztotta párttitkárként. E levél, mely Namíbia és Románia népeinek a barát­ságáról és együttes előrehaladásáról zagyváit, bizonyítja azt, amit sokan hangoztattak, de mások tagadni kívántak, hogy a SWAPO, azaz Délnyugatafrikai Népszervezet erősen a baloldalon áll. Ez pedig nem válik javára a függetlensége előtt álló országnak. Ebbe a szer­vezetbe ölt milliókat többek között az Evangé­likus Világszövetség is. OLASZORSZÁG • Ismét tanácskozik az ev. egyházi konzisztó­­rium és a r.k. püspöki konferencia vegyeshá­zasságok tekintetében. A r.k. gyakorlat sok nehézséget okoz a kölcsönösség terén. Egyik egyháznak sem lehet közömbös, hogy híveik jórésze, vegyesházasság esetében, inkább csak a polgári esküvőt választja, mintsem hogy ki­tegye magát komplikált, főleg r.k. egyházbíró­sági eljárásoknak. • A milánói ev. gyülekezet 20000 dollárral támogatja az Oroszországi Ev. Egyházat. Ezt az adományt gyülekezeti küldöttség karácsony­ra viszi Belsőázsiába, mely jó alkalmul szolgál személyes kapcsolatok kiépítésére is. JUGOSZLÁ VIA • A szlovéniai Ljubljana ev. szórványgyüleke­zetének négyésfél évszázad után ismét saját lel­késze van Filó Géza személyében. Trüber Primus, a szlovén reformátor volt az első és eddig egyetlen papjuk 1540 körül. • Egyházi ünnepek törvényesítéséről tárgyal­tak Szlovéniában, Horvátországban és Szer­biában. Ezekben a részállamokban karácsonyt — mindkét dátummal: december 25. és január 7. — máris általános ünnepnek nyilvánították. SVÁJC • Az Ev. Világszöv. központjában megállapí­tották, hogy a keletnémet egyházak komoly

Next

/
Thumbnails
Contents