Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)
1989-12-01 / 5. szám
6. oldal ERÖS®VÄR AZ AMEK 23. KÖZGYŰLÉSE Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia kétévenként esedékes közgyűlését 1989. október 16-án tartotta a buffalói “Our Savior” (Megváltónk) Evangélikus Egyháznál 7 lelkész és 7 világi delegátus, ill. látogató részvételével. A gyűlés résztvevői 15-én, vasárnap délután és este jelen voltak a vendéglátó gyülekezet 75. jubileumi hálaadó istentiszteletén, majd az azt követő díszvacsorán. A hétfő reggeli megnyitó áhítatot Markovits Pál ny. lelkész vezette. Igehirdetésének alapja ApCsel 5:34-42 volt. Juhász Imre clevelandi lelkész, a Konferencia jegyzője felolvasta az 1987-es gyűlés jegyzőkönyvét. Ezután a közgyűlés meghallgatta dr. Brachna Gábor főesperes elnöki jelentését és beszámolóját az elmúlt 2 év magyar evangélikus vonatkozású eseményeiről. Az ERŐS VÁR jelentését Juhász Imre szerkesztő terjesztette elő. Utalt arra, hogy közel 3 és fél évtizede végzi a szerkesztés és a kiadás minden munkáját; nagyon megfáradt már, egészségi állapota is leromlott, úgy érzi, hogy eljött az őrségváltás ideje. 1990. december 31-ével kíván e munkakörétől megválni A közgyűlés sajnálattal (és vonakodva) vette tudomásul a szerkesztő-kiadó lemondását, teljes elismerését és köszönetét fejezve ki a hosszú és odaadó szolgálatért. A Konferencia végrehajtó bizottságára vár az utód kijelölésének feladata. Bernhardt Béla clevelandi lelkész pénztári jelentése az elmúlt kétéves időszakról: áthozat $5416.00, bevétel $11,847.10, kiadás $8427.44, egyenleg okt. 1-én 8835.66. Az ERŐS VÁR pénztári jelentése: áthozat $1640.26, bevétel $4791.18, kiadás $5889.09, egyenleg okt. 1-én $542.35. Mihály Ernő, a clevelandi Első Egyház delegátusának helyzetjelentése nyomán a közgyűlés foglalkozott a gyülekezet problémáival, köztük az üresedésben levő lelkészi állás betöltésének nehézségeivel. Markovits Pál ismertette a Magyarországról esetleg kapható kölcsön-lelkészek, valamint a teológiai levelezőtanfolyam ügyének állását. Ugyanő beszámolt az amerikai magyar egység útját kereső szimpózium lefolyásáról, melyet itteni magyar szervezetek rendeztek. Bernhardt Béla részletes tájékoztatást adott a nyelvi konferenciák, köztük az AMEK, és országos egyházunk (ELCA) közötti tárgyalásokról, melyek a négy konferencia (magyar, német, finn, dán) jogos helyét állapítanák meg az egyházi szervezetben. Bulhy Dénes esperes javaslatára a közgyűlés határozata támogatja a négy konferencia koalíciójának gondolatát, hogy egységesen képviselhessük érdekeinket. Dr. Brachna Gábornak az AMEK tagsági kategóriák kiterjesztésére vonatkozó javaslatát a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, s így ezentúl háromféle tagság lehetséges: 1. lelkészek, 2. gyülekezetek, 3. világi egyéni tagok. Hazai egyházunkhoz való viszonyunk revideálásának kérdésében a közgyűlés úgy gondolta, hogy ez idő szerint nincs szükség külön hivatalos nyilatkozatra; továbbra is imádságos figyelemmel kísérjük a Magyarországi Evangélikus Egyház és a magyar nemzet javát szolgáló változásokat. Az elmúlt korszakkal ellentétben A karácsonyt megelőző történelmi események nyomán lehetővé vált, hogy segélyszolgálatunkat Erdély területére is kiterjesszük. Mint ismeretes, az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia eddig is jelentős összegeket továbbított a Magyarországi Evangélikus Egyház menekültszolgálatához. Budapestről kapott értesülés szerint a beérkezett adományok kétharmad részét a fordulat óta már a 35 erdélyi magyar evangélikus gyülekezethez irányítják. Olvasóink közül többen érdeklődtek, hogy miként lehetne innen az erdélyi magyar ev. gyülekezeteket közvetlenül támogatni? Ezirányban megállapodtunk a kolozsvári ev. püspöki hivatallal, hogy olvasóink adományait az AMEK közvetlenül Kolozsvárra küldheti, ahonnan azokat az ev. gyülekezetek között a szükségnek megfelelően osztják szét. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy olvasóink a segélyezésre szánt adomány-csekket ezután is az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia címére küldik: AUSZTRÁLIA • Az Ausztráliai Anglikán Egyház legfelsőbb tribunálja elutasította nők pappá való felszentelhetésének a jóváhagyását. Ezzel az a terv, hogy a melboumei egyházmegyében nőket felszenteljenek, semmissé vált. Most várni kell, hogy ki lesz az időközben elhunyt Penman melboumei érsek utóda, s hogy változik-e a tribunál összetétele szavazatok tekintetében, ha fellebezésre kerül sor. AUSZTRIA • Egyre súlyosabbá válik a menekültek helyzete. Átlagban naponta 100 menekült kerül ide. 1989-ben főleg Romániából és Csehszlovákiánincs akadálya annak, hogy hazalátogató AMEK vezetők a Konferencia nevében is szóljanak. Pósfay György és Kunos Jenő levélben számoltak be a két héttel azelőtt megtartott találkozókról: a KÉMELM (Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége) őriszigeti üléséről szeptember 28—29-én, valamint a „nyugatiak” és az MEE (Magyarországi Evangélikus Egyház) képviselőinek szombathelyi találkozójáról szeptember 30-án. Buthy Dénes, a Konferencia alelnöke a közgyűlést befejező imádság és áldás előtt a kegyelet búcsúszavaival emlékezett meg az elmúlt két esztendő halottairól: Szathmáry Gyula, dr. Lestyán János; Kemény Péter (Ausztrália), Kótsch Lajos (Németország), valamint Schulek Tibor és Komjáthy Lajos (Magyarország). Hungarian Conference — ELCA 9715 Lake Avenue Cleveland, OH 44102 A csekk bal alsó sarkára tetszés szerint vagy „Erdély”, vagy pedig „Kolozsvár” megjelölést kell írni. Az „Erdély” jelzésű adományokat az AMEK a Magyarországi Evangélikus Egyház menekültszolgálatához továbbítja, a „Kolozsvár” jelzésűeket pedig egyenesen a kolozsvári ev. püspöki hivatalhoz. ADOMÁNYOK NYUGTÁZÁSA dr. Ittzés Jenő (Hot Springs, SD) 20.00 Márton Katalin (Wappingers Fis, NY) 100.00 Bakó László (Toronto) *10.00 dr. Jeney László (Toronto) *800.00 Miklián Lajos (Toronto) *25.00 dr. Molnár Lajos (Toronto) *15.00 Molnár Zsolt (Toronto) *20.00 Takács Mihály (Toronto) *20.00 (* = kanadai dollár) A fenti adományok összege $1010.00, a korábban nyugtázottakkal együtt olvasóink eddigi adományai az erdélyi segély céljaira: $3828.96. ból érkezettek igényeltek menekültjogot, melynek biztosítását új bevándorlási törvény nehezíti meg. BELGIUM • Országos ökumenikus egyháztanácsot szándékoznak létrehozni a különböző keresztyén felekezetek — protestánsok, katolikusok, anglikának, s ortodoxok. SZUDÁN • Az Ev. Világszöv. ezév novemberéig 16 millió tonna élelmiszert küldött ebbe a menekültekkel telített, belviszályoktól szenvedő, amúgyis szegény országba. Egyenesen Kolozsvárra!