Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)

1989-10-01 / 4. szám

2. oldal

ERGS®VÁR

és erkölcsi, az evangéliumra épülő nevelés fontosságát. A vulgármaterialista koponyazsugorítás évtizedei után megnyílott a szabadság kapuja az evangélikus oktatás és nevelés előtt szervezett iskolai formában is.

Teljen meg hát szívünk hálaadással és bizonyossággal. Bizony, nemcsak kenyérrel él az ember! Szociológus és társadalomtudósok feladata kutatni, mit jelent, honnan jön és meddig tart az a transcendens utáni éhség, az a spiritualitás utáni vágy, amelyik magasra csapott a mi időnkben és különösen is a fiatal nemzedékekben. Jöttek és jönnek, négyszeres túljelentkezés volt a helyekért, akadtak családok, ahol a gyerek harcolta ki a szülőktől, hogy megkeresztelkedjen és konfirmáljon és jöhessen az iskolánkba. Bizony nemcsak kenyérrel él az ember! örüljünk együtt azért iskolánknak és köszönjük azoknak, akik messziről is eljöttek a mai napra, hogy velünk legyenek.

2. „Uram. Jézust szeretnénk látni!"

Az evangéliumi elbeszélés szerint az idegen görögök nemcsak az ünnepig, a külsőségekig jutottak el, hanem az ünnep forgatagában, a külsőségek között megtalálták az ünnep Urát is. Milyen megható, hogy Fülöp és András, a nevük alapján inkább görögül tudó tanítványok fogadják és tovább adják egymásnak, majd Jézusnak az idegenek kérését és megszervezik a találkozást.

Ebben az összefüggésben szeretnék most elsősorban Gimnáziumunk tanáraihoz szólni. Kedves Tanárok, nem tudok meghatódottság nélkül beszélni arról, hogy többen is vannak a tanári karban, akik még engem is tanítottak, most pedig itt állunk együtt a szolgálatban. Ez az istentisztelet, a beiktatás, az eskütétel most alkalom a csöndes megállásra, a befelé fordulásra, az elcsöndesedésre. Az utolsó hetek kapkodásában, nehézségei közepette most álljunk meg együtt ezen az ünnepi istentiszteleten Jézus előtt. Biztosan nem volt az utolsó években ilyen évnyitó istentisztelete egyik tanárunknak sem!

Azért jöttünk el ma ide a templomba, mert hisszük és valljuk, az egyházban nemcsak az épületek, a templom, az iskola, a tömegek, a külsőségek, a tradíció, a történelem a fontos, hanem mindezek segítségével magához az egyház Urához, Jézushoz kell eljutnunk. „Uram, Jézust szeretnénk látni!” Az egyházban Jézustól kell indulnunk, rajta, beszédén és cselekedetein kell tájékozódnunk, aki szolgálatára hívott. Az elhívás, a vocatio, ahogyan az oltár előtti lekcióban hallottuk, sokféle lehet. Isten adott némelyeket tanítókul.

Úgy tekintünk az egyházban a tanári karra, hogy nem csupán a tanárok akarata, elhatározása, hogy nálunk, egyházi iskolában tanítanak, hanem ez a vocatio, elhívás az Istentől van, oktatásra és nevelésre szól. Mert ebben az iskolában régi hagyományainknak megfelelően nemcsak oktatni akarunk, nemcsak a fejet, hanem a szívet, a magatartást, az emberi hozzáállást, erkölcsöt is befolyásolni akarjuk. Isten szeretete, a haza, népünk szolgálata, embertársaink, a közösség, a család előbbrevitele a cél.

3. „A búzaszem, ha meghal, sokszoros termést hoz."

— mondja ehhez Jézus az evangéliumi tanítást. Milyen furcsa és sokszor emberi logikánknak ellene mondó tétel! Az van benne, hogy áldozat nélkül nincs élet, mert élet csak ott van, ahol megtalálható valami abból, amely Jézust a keresztfára vitte. Nemcsak azt a ténymegállapítást jelenti ez, hogy az iskola, a nevelés mindig áldozattal jár, sohasem nyereséges, hanem ráfizetéses vállalkozás. A tanári hivatás abban hasonlít az apostoli vagy a szülői hivatáshoz, hogy ott van termés, ahol a példa szerint a búzaszem meg tud halni, azaz tud adni önmagából, idejéből, erejéből, tudásából, emberségéből, hitéből, szeretetéből.

A jézusi etika szembeszáll azzal a tévhittel és téves gyakorlattal, amelyik az élet értelmét az individuáció, az önmegvalósítás révén gondolja elérni. Igen, szükséges az individuáció, de ez nem lehet gátlástalan önérvényesítés, amint nem lehet végtelen, határtalan szabadságunk sem, hanem mindig és mindenben a közösség, a család, a nagyobb emberi közösségek hasznának és előbbrevitelének a szempontja érvényesüljön.

Testvéreim! Újraindul 37 év után gimnáziumunk. Itt azonban nemcsak egy iskola megújításáról, hanem az egész egyház és társadalom megújulásáról van szó. Benne kellene ebben lenni egyéni emberi megújulásnak is. Uram, újítsd meg az egész világot és kezdd el rajtam!

Az igehirdetés után az oltár elé sorakozott a tanári kar és kézadással, valamint az eskü ünnepélyes szavainak elmondásával jegyezték el magukat arra a tanári szolgálatra, melyet egyházunkban, az újra megnyiló középiskolában önként felvállaltak. Két szó csengett ki az esküből: lelkiismeretesen és hűségesen teljesítem tisztségemmel járó feladataimat. Erősítse meg Istenünk, amit nevében, esküvel fogadott 31 tanár, munkájukat tegve maradandóvá (Zsolt 90:17).

Frenkl Róbert felügyelő, a Gimnáziumi Intézőbizottság elnöke köszöntötte a tanárokat meleg hangon. Már ezen a péntek esti istentiszteleten, a zsúfolt templomon és az istentisztelet utáni beszélgetéseken látszott, hogy egyházunk népe az új iskolát és annak tanárait nagy érdeklődéssel, szíve melegével és imádságával fogadta be.

Tanévnyitó istentisztelet és ünnepély

Szombaton reggelre elcsitult a munka zaja az iskola épületében, rendezett sorokban vonultak a diákok a fasori templomba, — mely szintén szűknek bizonyult — hogy talán életükben először tanévnyitó istentiszteleten vegyenek részt és Isten Szentleikét kérjék munkájuk, tanulásuk megáldására. Ismét Harmati Béla püspököt hallottuk, aki igehirdetését a gimnázium jelmondata, vezérigéje alapján tartotta: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”{Péld 9:10)

Az az ige szólal meg mai tanévnyitó istentiszteletünkön, amelyik az iskola fennállása óta intézetünk vezérigéje: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.”

Mi is a bölcsesség? Nem egyszerűen tudás, bár az is benne van. Egyes tudományok szakági ismeretei, sőt az összefoglaló filozófiai tételek elsajátítása még nem bölcsesség. Az is zavaró lehet, hogy nem a bölcsességről annak teljességében, hanem a bölcsesség kezdetéről van szó. Itt az ószövetségi latin és görög fordítás olyan szavakat használ, amelyek ismeretesek a tananyagból. „Princípium” és „áppj”, azaz őskezdet, elindulás, végső kérdések.

Olyan iskolát nyitunk újra, amelyik vissza kíván nyúlni a régi hagyományokhoz, a kezdethez, a végső kérdésekhez. Azaz nemcsak egy-egy tantárgy részismereteit, hanem a világ, az élet, a társadalom összefüggéseit kívánja megismertetni.

Itt van helye hangsúlyoznom az iskolai vallásoktatás, az erkölcsi oktatás jelentőségét. A múlt, a jelen és a jövő végső kérdéseit, honnan jöttünk, mi volt a kezdet, mi dolgunk ma a világban és mit hoz a jövő, ezeket a kérdéseket nem önmagunkban, hanem jézusi-evangéliumi alapról, bibliai alapról kívánjuk fölvetni és megválaszolni. Ebben az elnevezésben, Evangélikus Gimnázium, mind a két rész hangsúlyos. A Gimnázium elnevezéshez kapcsolódik a tudományos igény, a tárgyból a legjobbat és legtöbbet elérni igyekvés. Az „Evangélikus” megjelölés a hitbeli, bibliai, egyházi alapokat jelenti. Itt kapcsolódik a második szó az elsőhöz: bölcsesség és istenfélelem.

Az rejtőzik a bibliai gondolatok mélyén, amit Jézus azzal fejezett ki Máriának és Mártának, hogy „egy a szükséges