Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)

1989-10-01 / 4. szám

dolog”, vagy az új fordítás szerint: „kevésre van szükség, valójában csak egyre", félni és szeretni az Istent, kapcsolatot tartani vele, hallgatni szavára és követni akaratát. Ez a bölcsesség!

Korábbi évtizedekben sokat hallottunk arról, hogy iskoláinkban elkerülni igyekeztek az ún. „kettős nevelést”. Eszerint a nevelési elv szerint ateista-tudományos, istentelen-tudományos oktatásra törekedtek. Ezt megzavarta volna mindenféle vallásos ismeret.

Hadd mondjuk ki világosan az iskola újraindulásakor: Evangélikus Gimnáziumunk a hitet és a tudást, a keresztyénséget és a természettudományos világképet öszszeegyeztethetőnek tartja. Nem akarunk azonban tudni semmiféle természettudományos világnézetről. Világnézet és világkép — két külön dolog. Világképet a különböző ismeretekből, a tudománytól kapunk. Az oktatás feladata ezt kiteljesíteni és fejleszteni. A világnézet azonban az a belső meggyőződés, amelyik hitszerű meggyőződést jelent. A keresztyén hit alapján, a keresztyén világnézet alapján ezért nemcsak kettős, hanem tizenkettős sőt huszonkettős nevelést is akarunk. Azaz hadd ismerjék meg tanulóink mindazt, ami megismerhető a tudományok közül és hozzá a keresztyénség alapvető igazságait is. Senkire sem akarjuk ráerőltetni a keresztyén hitet, de bizonyságot teszünk róla. Ez az istentisztelet is bizonyságtevés arról, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. A jézusi szeretet és megbocsátás tartalma annak a bölcsességnek, amire ma is olyan nagy szüksége van a világnak és mindnyájunknak.

Új tanévet kezdünk, megújult régi iskolánk. Ragyogjon föl előttünk a régi bibliai üzenet: A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Ámen.

A templomból az iskolába sietett a gyülekezet nagy része. Pontosan kellett elfoglalni helyünket, mert a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette az évnyitó ünnepélyt. Nagy kitüntetés érte újrainduló iskolánkat, amikor Glatz Ferenc művelődési miniszter vállalta, hogy az ország iskoláinak szóló tanévnyitó beszédét innen fogja televízióközvetítés keretében elmondani. A díszterem dobogóján egyházunk vezetői, az iskola intézőbizottságának tagjai, az öregdiákok Baráti Körének képviselői veszik körül a minisztert.

A Szózat éneklése nyitja meg az ünnepélyt, majd dr. Nagy Gyula püspök kéri fel a minisztert ünnepi beszédének elmondására.

Glatz Ferenc művelődési miniszter üdvözölte az újra megnyíló gimnáziumot, tanárokat és növendékeket és az ország

EROS® VÁR

valamennyi pedagógusát és diákját. „Ha nem sikerül a munkaerő értékének hanyatlását megállítani, és ha nem sikerül a társadalom műveltségi szintjét felemelni a fejlett európai országokéhoz, Magyarországnak semmi esélye nincs az európai betagozódásra, hogy behozza azt a lemaradását, amelyet az 1918 utáni gazdasági és nemzeti katasztrófa, majd a második világháború, végül pedig az 1949 utáni elzárkózás idézett elő nemzetünk történelmében. Ez a két alapelv a kiindulópontja annak a programnak, amelynek megvalósítása a művelődési kormányzatot ez év májusától vezeti.” — kezdte nagyjelentőségű beszédét a miniszter.

A művelődési tárca új programja, hogy felülvizsgálja az egész oktatási rendszert és ez elveknek megfelelően átalakítsa azt. A kultúrának kiemelt helyet kell biztosítani politikai gondolkodásunkban. A kultúr-politika tengelyébe az oktatást kell állítani, mert a modem társadalmak legnagyobb közösségalakító ereje az oktatás, a szervezett képzés és műveltségadás fóruma. „Közgazdászaink szép álmokat szőhetnek a magyar és a világgazdaság összefonódásáról, közös vállalatokról, pénzügyeseink a beáramló és a pénzét forgató tőkéről, de tudomásul kell venni, hogy mindehhez európai szinten gondolkodni és dolgozni tudó és nem utolsó sorban valamilyen európai nyelven megszólalni képes mérnökökre, munkásokra és kereskedőkre van szükség,” — folytatta beszédét a miniszter.

Szólt a nyelvi képzés reformjáról, arról a nagyszabású programról, melyet a minisztérium illetékesei most dolgoznak ki a nyugati nyelvek oktatásának fellendítéséről. A nyelvszakos tanárok képzési létszámát az egyetemeken két és félszeresére, a főiskolákon hatszorosára emelik. Az elmúlt negyven esztendőben az iskolában azt az eszközt látták, mely a társadalom ideológiai-politikai átnevelését, az egységes politikai gondolkozást biztosítja. A művelődési tárca szerint az iskola a helyi közösség, a település oktatási-nevelési, első számú művelődési intézménye. A közösség és a társadalom érdeke, hogy padjait okos, színvonalas munkaerő hagyja el és ezekből választódjanak ki a vezetők is.

Foglalkozott a továbbiakban a miniszter az iskolák eszközellátásának szegénységével, majd a jó iskola legfőbb tényezőjével, a pedagógusokkal. Megreformálják a pedagógusképzést, segítik az önképzést és tervet dolgoznak ki a pedagógusok bérének az értelmiségi fizetésekhez képest tapasztalható 70—100%-os elmaradottságának behozására.

Az egyházi iskolákkal és a gimnázium

3. oldal

újraindulásával kapcsolatos szavai számunkra a legfontosabbak voltak. A tanulóifjúság és szülők, valamint a tanárkollegák köszöntése után így folytatta: „Nem véletlen, hogy e köszöntő szavakat az újranyíló Evangélikus Gimnáziumból, az 1952. évi megszűnése előtt oly márkás fasori gimnáziumból mondom. Amikor a kormány elnöke melegen egyetértett javaslatommal, kormányra kerülésünk első napjaiban, benne volt e szándékban a politikai szándék is. Mi az 1990-es évek Magyarországán sokszínű, egyének, csoportok gazdasági és szellemi törekvéseinek szabad teret biztosító társadalmat képzelünk el, olyat, amely tisztában van azzal, hogy egyéni szabadságának feltétele a másik véleményének szabadsága, s mindegyikünk szabadságának az alapja az intézményesített türelem, a tolerancia. És ebben a társadalmi képben az egyházak igen erős színekkel lehetnek jelen. Mi az egyházakban, — sem múltjukban, sem jelenükben — nem az ún. szocializmusateizmusellenes ideológia hordozóit látjuk, hanem azt a közösségmegtartó intézményegyüttest, amelyek népeiket évszázadok óta először tanították írásra, olvasásra, és a közösségszervező értelmiség nevelésének keretei voltak, a közösségi együttélés alapnormáinak kialakítói és biztosítói. Felemelkedett volna-e Európa az elmúlt évezredben az egyházak nélkül? Megmaradtak volna-e Közép-Európa népei közösségi sajátosságaikban, ha nincs pl. Magyarországon az első magyar anyanyelvű kultúra bölcsője, a keresztyén egyház, majd az évszázadokon át nemzetmegtartó erejükkel a protestáns egyházak? De hogy maradt volna fenn a románság, a szerbek, az ortodoxia, a szlovákság a katolikus és evangélikus, a svábság, a horvátok a katolikus, a városlakó németek az evangélikus és református, a zsidók az izraelita egyház nélkül? S vájjon a 20. század végén nem szorul-e rá a társadalom azokra a hagyományőrző, közösségmegtartó intézményekre, melyek közül az egyház oly maradandónak bizonyult? Minden egyház feletti ellenőrző funkciót feladni, az egyháznak, mint a magyar állampolgárok egy része kulturális, szociális és lelki életszükségleteit biztosító intézménynek a jogos támogatást megadni. Ez az új kormány egyházpolitikájának kiindulópontja. És e meggyőződéstől is hajtva, örömmel vettem a miniszterelnök támogatását: az egyház-politika kerüljön, — mint a művelt Európában mindenütt, — a helyére, a szakigazgatáshoz, a művelődési tárcához.

A második indítóok, ami a tanévnyitón ide hozta a minisztert, az, hogy a legjobb magyar iskolahagyományok mai folytatá-