Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)
1989-06-01 / 2. szám
6. oldal EROS ©VÁR KÖLN—BUDAPEST EXPRESSZ EG YIK FÜLKÉJÉBEN hazafelé utazom. Sok és fárasztó munkám volt. Örülök, hogy már hazafelé tartok. Táskámban két vajaszsemle — útravalónak, két műanyag gyermekpartedli, kis gyermekkalap, színes szalvéták — vásárfiának. Útközben jegyzetelek, útijelentésemet készítem. Egyszerre csak kicsapódik az ajtó, és két házaspár robban be rajta. Berobban, ez a helyes kifejezés. Köszönés nélkül, degeszre tömött bőröndökkel. Hangjuk egy perc alatt betölti a kis fülke légterét. Hazámfiai, ahogy beszédjükből hallom. — Csak azt sajnálom, hogy azt a kis, hegyes orrú cipőt már nem tudtam megvenni! — Nincs elég cipőd? Vagy tőlem sajnálod azt a olt ári trikót? — Mit tagadjam! Emlékszel arra a fiatalemberre, aki a járda közepén ült és újságot olvasott, hogy a népek csak átléptek rajta? — Na, és az lehetett egy menő fej abban az Alfa Rómeóban, aki csak úgy elsuhant mellettünk. — Na, és a Francois Jaguárja? Koncentrálni lehetetlen a hangos beszéd mellett. Behúnyom hát a szemem, úgy hallgatom őket. Várom, hogy mikor jön az igazi élménybeszámoló arról, amit láttak, ami maradandó emlék, amiért érdemes volt ezt a hosszú utat megtenni. Múzeumok, templomok, természeti érdekességek, emberek, építészeti stílusok, népszokások, emberi kapcsolatok, furcsaságok és követésre méltó példák, könyvújdonságok, kórházi berendezés, hangverseny, színházi rendezés, énekszámfestmények, szobrok, a tenger... Vártam, de elmaradt. Nem volt csak cipő, pulcsi, kocsi, jó nő, klassz srác. Hát ezekből van itthon is elegendő. Ezért kár volt spórolni, felesleges volt utazni, világot látni. Én már megettem a kenyerem javát, de az utazást csak az utóbbi években ismertem meg, amióta munkakörömhöz tartozik. Magánutazásra ritkán kerül sor, csak sok-sok takarékosság árán, nagy beosztással. MIÉRT KELL MINDENÁRON UTAZNI, ha az csak cipőt, pulcsit, kocsit ad élménynek, ha nem értünk Gyarmathy Irén Világjárók meg arra, hogy világjárók legyünk. És vájjon, ismerjük-e hazánkat annyira, hogy itthon már nem találunk látnivalót, hogy számunkra csak a nagyvilág boltjai jelentenek eseményt, élményt? A napokban, hogy a szabadságokat hangoltuk össze, eszembe jutott, hogyan is nyaraltam én régebben. Úgy emlékszem, sohasem fordult meg a fejemben, hogy nekem feltétlenül külföldre kell mennem ahhoz, hogy nyaralni tudjak. Nem is tellett volna, az is igaz, de mi vakációra, szabadságra, amíg lehetett és éltek kedveseink, mindig csak haza jártunk. Haza, a szülői házba. Sehol, soha olyan jól nem tudtam pihenni, mint otthon, anyámmal, apámmal. A világ egyetlen helyén sem voltam olyan békésen boldog, mint ebben a környezetben. Pedig a falunk poros volt és kicsi, a ház, amelyben laktunk repedezett, a szobák berendezése régimódi, de a padló mindig tiszta, a függöny, az abrosz frissenmosott, mindennek valami jó tisztaság szaga volt. A kertünket anyám maga tervezte fűből, virágból és az öreg lugas kemény padjain esténként órákig elüldögéltünk beszélgetve. Ott hallottam édesapámtól, hogy a mi hazánk nem a nagyvilág, hanem itt, ez a kis ország, ahol élnünk és halnunk kell. Vacsorára tejet, gyümölcsöt, csemege kukoricát, vízben főtt krumplit kaptunk, ebédünket a kertünk veteményese tette változatossá, amit anyám nagy előrelátással idejében bevetett. Szórakozás? Egy kicsi mozi a falu végén, egy kristálydetektoros rádió, amit nagybátyánktól kaptunk és a zongorám. Anyánkkal együtt énekeltünk, apánkkal bejártuk a határt, gyönyörködtünk a vetésben. Ismerkedtem a lucernával, a lóherével, a kenderrel és a lennel, a hörcsöggel és a pocokkal, és mezei virágokat szedtem a dűlőben, és sárga vízililiomot az erdei patakban. Kihallgattuk a madarak dalát és megtanultuk szeretni az egész teremtett világot. És minden nap minden órájában új meglepetésekre bukkantunk. Es ott voltak a könyvek, a drága barátok, amelyek az egész világot elhozták hozzánk, és az élet érzelmi skálájának széles palettáját festették elénk. Barátok voltak a könyvek, barátok, amelyekhez egy életen át fordulhattunk, szórakoztattak, tanítottak. UTAZNI? IGEN, UTAZTUNK GYALOGSZERREL. A nagy erdőbe, a régi vízi malomhoz, ki a hegyekbe. Ezek voltak a mi utazásaink. Csodálatos felfedezéseket tettünk, egy életre szóló barátságokat kötöttünk, szavak nélkül. Ezeknek a tájaknak a képe belénkívódott, ezek lesznek velünk, ha megöregszünk, a többit elnyeli a feledés. Az elmeszesedő erek mélyén csak ezek a képek élnek, ebből élünk, legyenek bármilyen nyomorúságosak vagy szegényesek. De a mieink. A mi boldogságunkból, nyomorúságunkból, ifjúságunkból születtek. Hozzánk tartoznak, a legszebbek az egész világon, a mi szülőfalunk, a mi templomunk, a mi országunk, a mi hazánk. — Már itthon vagyunk? — hallom a fitymáló hanghordozású megjegyzést. Felnyitom a szemem. — Hála Istennek, hazaérkeztünk! — mondom. Úgy néznek rám, mint aki más csillagzatról keveredett ide, s fogalma sincs róla, milyen pulcsikat láttak a világjárók. AZ EGYHÁZ HÍREI Hírközlő: Bernhardt Béla SVÁJC • Egy ökumenikus küldöttség többek között vegyesházasságok és úrvacsoraközösség kérdésében tárgyalt a Vatikánnal. II. János Pál pápa szerint vegyesházasságokat nem lehet ökumenikus aktusnak tartani, mert rendszerint vallási közömbösség az eredményük. Arra is rámutatott, hogy úrvacsoraközösség mindaddig nem lehetséges, amíg tanításbeli különbségek fennállnak. NÉMETORSZÁG — „NDK” • Nyugati ajándékkal kiegészített hazai papírkvótájából rekordmennyiségű — 70,000 — Bibliát nyomott 1988-ban a keletberlini Protestáns Bibliatársulat. KUBA • Az Egyesült Bibliatársulatok (Egy. Áll.) 50,000 Bibliát küld ebben az évben az itteni protestáns gyülekezetek számára.
