Erős Vár, 1988 (58. évfolyam, 1-5. szám)
1988-12-01 / 5. szám
ERŐS ®VÁR 5. oldal Szenteste a Jeffery expresszjáraton konyhában, kertben, varrógépnél, számológépnél, vasalónál. Baromfiólnál, bevásárlópult előtt, levelezésben. Szeretetvendégségen, számadásoknál, vendéglátásban, cipőpucolásnál. Gyermeknevelésben, öreg szülők gondozásában, fiatalokkal való lelki beszélgetésekben. Még a soffőröd is ő volt a kis szolgálati kocsiban. Mindegyik szolgálat említésénél felragyogott valamelyik igazgyöngycsepp a kis fenyőfán. Olyan fényben voltam, hogy már a szememet is be kellett hunynom. — Kérlek, — mondta a fenyőfa, — azon az estén ne csak magatokat sirassátok. Őt már nem kell, útban van a Jó Hely felé. Ügye megírta előre a búcsúlevelét: „— Ha elmentem, — Hazamentem. Hála, hála, hála Érte. ” Mire felpillantottam, a kis fenyőfa ismét csak egyszerűen zöld volt, mint azelőtt. Eleredtek a könnyeim. Úgy éreztem, a fele sós volt, a fele édes. Es mindnek más színe volt. Azt írja a Jelenések Könyve az örökkévalóság új Jeruzsáleméről. — „... alapköveit drágakövek ékesítik, jáspis, zafír, kalcedon, smaragd, szárdonix, szárdiusz, krizolit, berill, topáz, krisopráz, jácint, ametiszt... Tizenkét kapuja pedig tizenkét gyöngy, minden egyes kapu egy-egy gyöngyből volt... ” Ebből a tizenegyet láttam reggel. Tizet nektek adok, árvák, özvegyek, Testvérek. Jól vigyázzatok rá, az igazgyöngy kapuk a megváltottak hálakönnyeiből születtek. (Ev. Naptár) Meddig mégy el? „Menjünk el mind Betlehemig" (Luk 2, 15). A pásztorokkal együtt sokan hajlandók elmenni a keresztyénség útján Betlehemig, azaz a kisded Jézushoz, a „Jézuská"-ig, aki szelíden néz bele a világba és két kézzel szórja ajándékait az embereknek. Jeruzsálembe már kevesebben hajlandók követni öt (Mt 16,21); a Gecsemáné kertjéig még jobban megfogyatkozik a kísérők száma, a kereszt alatt pedig már csak páran állnak mellette (Jn 19,25). Meddig vagyunk hajlandók elmenni a keresztyénség útján? Ne felejtsük el, hogy a pásztorok végigmentek egészen addig, ami nekik kijelentetett. Elmegyünk-e mi egészen addig, ami nekünk kijelentetett? Betlehemnél és a kisded Jézusnál nem érdemes megállni. Aki a bölcsőben, a jászolban fekszik, csak akkor ér valamit, ha a kereszten is függ. Nem érdemes csak elkezdeni a keresztyéni utat. Csak annak van értelme, ha célegyenest előre igyekszem s véghez, azaz végig viszem az üdvösségemet (Fii 2,12). (Az alábbi írás szerzője nem ismeretlen az itteni evangélikusok előtt. Fabiny Tamás, korábban Siófokon segédlelkész, jelenleg a Budapest-kőbányai gyülekezet lelkésze, 1985/86-ban a csikágói ev. teológia ösztöndíjas hallgatója volt. Ittléte idején több gyülekezetünkben tartott istentiszteletet, részt vett az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia közgyűlésén is.) Egész este Csikágó belvárosában csatangoltam. Az áruházak mozgólépcsői szakadatlanul ontották a bevásárlókat, akik az utolsó pillanatban akartak gondoskodni valamilyen ajándékról. A karácsonyi dallamokkal hetek óta forgó magnótekercsek egyre inkább nyávogtak már a sok használattól. A díszítésként felállított karácsonyfák ágai itt-ott már töredeztek, az ádventi koszorúk némelyike már leszakadóban. De a fák ágain változatlanul ott csillogott-villogott a millió aprócska égő. A mutatványosok is kitartottak az utolsó pillanatig: bűvésztrükkjeikkel vagy zenebohóc produkciójukkal szórakoztatták — némi díjazás reményében — a kései karácsonyi vásárlókat. Az öreg koldusok nem hagyták még el posztjukat, remélvén, hogy a karácsonyi szerétéiből és a vásárlás után megmaradt apróból nekik is jut még egy kevéske. Az üzletek rámenősebb árusai már az utcára is kijöttek, hogy vevőt fogjanak. Ilyenkor, szenteste már sok minden kapható féláron. Elegem lett a karácsony esti forgatagból, a dollárban mérhető szerétéiből, ezért felszálltam a 6-os buszra, a Jeffery expresszre. Ez a belvárosból járt délre, végig a Michigan tó partján, keresztül a legszegényebb néger negyeden. Ez az amerikai harmadik világ. Utas már alig akadt a buszon: a módosabbak, akik még Uyenkor is vásárolnak, autóval járnak. Kifizettem az 1 dollár 10 centet a sofőrnek levertem bakancsomról a havat, majd lezottyantam egy ülésre. Az ablak mellett egy színesbőrű öregasszony fogatlan szájával hangtalanul rágta 70 centes hamburgerét, a ketchup lecsurgott ócska télikabátjára. Egy fiatalember fején a Walkman hallgatója, sportcipős lábával verte a taktust. A sarokban egy borostás apóka kötött sapkáját mélyen a szemébe húzva aludt, mellette barna papírzacskóban kiürült borosüveg árválkodott. Szakadt, gyűrött újságpapírok hevertek a kocsi belsejében, majd mindegyik ülésen. Egy fiatalnak tűnő, de nehezen meghatározható korú nő furcsa révületben kapaszkodott fogantyújába, mintha nem létezne számára a külső világ. Kicsapódott az ajtó — riadt pár szállt fel a buszra; a férfi valósággal tolta maga előtt elcsigázott asszonyát, aki szemmel láthatóan állapotos volt. — Mikor érünk a kórházhoz? —, kérdezte hadarva az új utas —, a menyasszonyomnak már nagyon erősek a görcsei' A sofőr hanyagul hátranézett, szemrevételezte a néger asszonykát, majd megrántotta a vállát: — Az még vagy tíz megállónyira van innen, az út pedig nagyon síkos. Félórába is beletelhet, amíg odaérünk. A szikár férfi tehetetlen dühében a levegőbe csapott, majd asszonyát óvatosan letámogatta a velem szemben levő ülésre. Hogy az idő számukra gyorsabban teljék, beszédbe elegyedtem velük. Amikor hallották, hogy külföldi diák vagyok, barátságosabbá váltak. — Joseph a nevem — mutatkozott be a férfi —, hónapok óta munkanélküli vagyok. Tudja, az ács-szakmában ilyenkor nem nagyon akad munka. Menyasszonyom, Mary intézetben nevelkedett, mert szüleit korán elveszítette. A közeli Garyben élünk, de most hivatalos ügyben fel kellett jönnünk Csikágóba. Tudja, Mary intézeti múltja miatt be kell jelentkeznünk a hatóságoknál. Úgy terveztük, hogy rokonaimnál lakunk majd, de azok sorra ránk csapták az ajtót: nem voltak hajlandók állapotos menyasszonyomat befogadni — Jaj! —, szisszent fel Mary, két csontos kezét hasára téve. — Ne félj, kicsim, mindjárt a kórházhoz érünk! —, nyugtatta őt a férfi, azzal elfésült egy előrehullott tincset az asszony homlokáról, majd újra felém fordulva így folytatta:
