Erős Vár, 1987 (57. évfolyam, 1-5. szám)
1987-10-01 / 4. szám
POSTMASTER: DO NOT FORWARD SEND ADDRESS CHANGES TO ERŐS VÁR, Box 02148 Cleveland, OH 44102 (USPS 178560) ERGS mVÁR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 53. ÉVFOLYAM 1987. OKTÓBER 5. SZÁM Reménysugár a Buckeye Road templomai felett TŰR MEZEI ERZSÉBET: „Nem tehetett másképp!” Kiszögezte, s nem tudta, mit cselekszik. Tudós vitát és tisztulást akart. Világ öljön az Evangéliom! Aranyért nincsen kegyelem! Bűnbánat nélkül nincs bocsánat! Ha látta volna már, hogy 95 tétele, mint vihar süvítő szele, söpör végig országokon, világon, ha látta volna a nyomában támadt villámos zivatart, í mint vérfagyasztó vízió, szemébelobbant volna máglyák lángja, gályarabság és inkvizíció, vájjon megtette volna akkor is?! Nem verte volna vissza látomása? Nem hullott volna ki csontos kezéből, tételszögező, súlyos kalapácsa?! Lehet... ha nem a Hatalmas keze vezette volna tételíró kezét. Lázas tekintetű polgárok és diákok olvasták és vitatták... másolták... szájról-szájra, kézrőlkézre adták... Nyomában kigyulladtak az arcok, a szívek. Nem érckapun, nem papíron szívekben élt, dobogott, lüktetett. Mert erő volt és Evangéliom! S amíg ragyog az ércbetűk sora, egyért sóhajtok, késő kor késő vándora: Ne merevüljön szánkon és szívünkön az üzenet halott formákba, hideg ércbetűkbe! Legyen olyan élet-erőtele, mint 470 éve Luther Márton hatalmas 95 tétele! A tűnő nyár utolsó vasárnapján a szokottnál jóval nagyobb autósereg parkolt clevelandi Első Egyházunk temploma körül. Az alkalom: a magyar negyed két református gyülekezete (az Első Magyar Református Egyház és az Első Magyar Presbiteríánus Egyház) az evangélikusok templomában tartotta istentiszteletét ezen a vasárnapon, szeptember 20-án. Igét hirdetett Juhász Ferenc, a helyi gyülekezet (beszolgáló) lelkésze, valamint Szilágyi István református és Endrei Ferenc presbiteríánus lelkész. Az alábbi sorokat ár. Brachna Gábor főesperes, az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia elnöke írta, aki nyugalomba vonulása előtt húsz éven át pásztorolta a „bakáj” evangélikus gyülekezetét. Századunk első felében a clevelandi Buckeye út arról volt nevezetes, hogy szinte minden üzletében boldogult az, aki magyarul beszélt. Amerikai Debrecennek is nevezték ezt a városrészt, összesen hét magyar templomunk épült ezen a híres Buckeye Roadon. Ma már kettő hiányzik. Elköltöztek a görög katolikusok és a baptisták. Maradt két római katolikus templom és három protestáns. Itt végzik Isten nevében a magyarság szolgálatát hűen és felekezeti meggyőződésükhöz híven a reformátusok, presbiteriánusok és az Ágostai Hitvallást követő evangélikusok. Az öt magyar gyülekezetnek közös vonása ma az elöregedés és elnéptelenedés. Népes családok számára épült templomaikat már ünnepek alkalmával sem töltik meg. Ezért volt öröm most együtt lenni a tele evangélikus templomban. Az evangélikusok nem változtattak a megszokott istentiszteleti rendjükön, amit mindenki természetesnek talált. Ebből a következetességből is éreztük, hogy ezek a felekezetek megtartották azt, amiben hisznek, és a többiek nem kívánják a mások hitének alapját és sajátosságait eltüntetni. Érezte mindenki, hogy az egymás segítése valóban Isten ügyének a szolgálatából áll és nem versengésből. Ugyanebből az élményből fakadt az a meggyőződésünk is, hogy közös jóakarattal és összefogással könnyebb lesz megoldani nehéz kérdéseinket. Hiszen nemcsak az elöregedés miatt vagyunk hasonló helyzetben, de egyformán szenvedett minden gyülekezetünk óriási veszteséget a fiatal családok elköltözésével is. Annak pedig az volt az oka, hogy a város közepén felduzzadt színes nép a mi vidékünket és környékét választotta ki áttelepedése helyéül. Gyorsan és szinte áradatként érte ez a magyar negyedet, népünk menekülése pedig halálos ítéletet mondott ki a Buckeye Road magyar élete felett. Körülbelül 1955 óta állandó kérdése volt összejöveteleinknek, mind gyülekezeteken belül, mind pedig közös megbeszéléseinken, hogy vájjon a gyülekezetek áttelepülése, vagy helyben maradása segíti-e elő magyarságunk megmaradását. Sem a vezetők, sem a hívek nem értettek egyet, hogy mi lenne a teendő. A megbénult erők és a lecsökkent létszám félénkké tett mindenkit egy merészebb kezdeményezésre. S most, mint a sors árvái, kezdünk közelebb húzódni egymáshoz. A pro-
