Erős Vár, 1986 (56. évfolyam, 1-5. szám)

1986-10-01 / 5. szám

6. oldal ERÖS0VÁR lelkét is kiadta nagy igyekezetében. Nem akart öngyilkos lenni, ha hajban volt és néha ilyeneket mondott: az emberi élet értéke felmérhetetlen, vég­telen. Akárcsak egy perce is olyan drága, mint 70 esztendő. És mert a végtelent nem lehet se osztani, se sok­szorosítani, egyetlen emberélet sokezer élettel felér. Ez a nagyi mégis csak kapott gaz­dagságot az élettől, valamit, amit senki einem vehetett tőle, valamit, ami meg­szépítette öregedő arcát, megfényesí­tette a tekintetét, amit ez a fiatal leány­ka, látva őt, miként viseli fiának elvesz­tését, így foglalt össze: — Tetszik tudni, most láttam, mi­lyen az, ha valaki hisz. — Milyen? — kérdeztem. — Hát először is, hogy nem nehéz neki semmi. Zokszó nélkül fogadja, amit a sors ráoszt. Nincsen semmije, és mégis gazdag. Lényéből nyugalom, béke árad, mint abból, aki tudja, hogy élete a legjobb kezekben van. — Ilyennek látod a hívő embert? Nem válaszolt. Szép kis arca kipi­rult, szeme a messzi jövőt kutatta. Gyermek, család, öröm, nehéz küzde­lem, gyász, háború, betegség, mindfel­­ködlött előtte. Felémfordulva azt mondta: — Ha gyermekem lesz, szeretném, ha ilyen hívő ember lenne belőle! — Én a te gyermekedet talán már nem fogom meglátni, de így is egész szívemmel hiszem, hogy most már hívő embert nevelsz belőle! Gyarmathy Irén Nt. Szirmai József Isten az, aki elhívja a szolgáit, és Ő az, aki hazahívja őket. Szolgái az Ő kö­vetségében járnak közöttünk: üdvössé­­ges akaratát, örök időkre szóló ígérete­it hirdetik. Szolgálatuk kirendelt ideje egyszer lejár. Krisztusról szóló ajkuk elnémul. Néha döbbenetes váratlanság­gal történik ez, s emberi számítás sze­rint úgy véljük, hogy korán érkezett el az idő... Szirmai (Ocsenás) József iparos szü­lők gyermekeként jött a világra 1932. április 5-én Nyíregyházán. A családban kapott vallásos nevelést megerősítette benne a helyi ev. iskola, majd a híres soproni Líceum, ahol 1952-ben érettsé­gizett. A lelkészi pályára való felkészülé­se nem volt akadályok nélküli. Az Evan­gélikus Teológián elkezdett tanulmá­nyai 1954-ben betegség és más személyi okok miatt megszakadtak. 1956-ban megnősült, majd a szabadságharc nyo­mán Argentínába került feleségével együtt. Ott folytatta tanulmányait. 1962. augusztus 5-én szentelték evangé­likus lelkésszé Buenos Airesben. Köz­ben családja is megnövekedett. Három gyermekük született: Attila, István és Katalin. 1965-ben visszatértek Magyar­­országra, ahol a szentendrei gyülekezet hívta meg lelkészének. 1971-ben, csa­ládja nélkül, ismét külföldre távozott; Amerikában református gyülekezetek­ben vállalt szolgálatot: Phoenix (AZ), Buffalo, 1976 óta a detroiti Első Ma­gyar Ev. és Ref. Egyház lelkésze volt. A megfogyott létszámú gyülekezet el­adta templomát, s attól kezdve a detroi­ti Első Magyar Evangélikus Egyház templomában tartotta istentiszteleteit. Néhai Asbóth Gyula ev. lelkész nyuga­lomba vonulása, 1984. március 1-e óta az ev. egyházi főhatóság jóváhagyásá­val Szirmai József végezte mindkét gyülekezet lelkigondozását. Élete utol­só hónapjaiban betegsége gyorsan elha­talmasodott rajta. Hányatott sorsú, de mindvégig hűséges szolgáját október 5-én, 54 éves korában hívta ki teremtő Ura a földi életből. Két kis gyülekezet, az evangélikus és a református mondot­ta magáénak, két gyülekezet gyászolja papja elvesztését. A detroiti magyar evangélikus templomban október 8-án megtartott gyászistentiszteletet szá­mos református lelkész végezte, Ábra­hám Dezső püspök vezetésével; evan­gélikus részről a michigani egyházke­rület magyar származású püspökhelyet­tese, dr. W. G. Moldwin (Moldován) hirdetett igét angolul, míg a Magyar Ev. Konferencia igehirdetője Bern­hardt Béla ev. lelkész volt, aki János 10:11, 27 alapján hangsúlyozta, hogy egy lelkipásztor temetését nem remény­ség nélkül végezzük, hanem a Főpász­tor szolgálatában beteljesedett győzel­mes életre tekintve. ,,Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. ”(Jn 10:28.) (ze) A fenti életrajzi adatokat részben Dallos Ist­ván ref. lektor szolgáltatta, ki a gyászistentisz­teleten a nekrológot mondotta angol nyelven. Fasoriaknak | a Fasorról Az 1952-ben megszüntetett budapesti Evangélikus Gimnázium volt növendékei szeretettel és hálával emlékeznek vissza tanáraikra, jónéhányan levelező kapcsolatban is vannak velük. Egyik, még életben lévő tanárunk, dr. Vermes Miklós (mennyiségtan, természettan, vegytan) ezen a nyáron lókuszába került ennek a ragaszkodó szeretetnek. Egyik tanít­ványa, Bogyó István (1941), aki Tarrytownban(NY) lakik, gondolt egy nagyot és merészet: hozassuk ki „Mukit" látogatóba! Tervével felrázta az amerikai és kanadai fasorista kolóniát, sokan lelkesen bekapcso­lódtak, és költség-hozzájárulással, szállás felkínálás­sal, program-javaslatokkal segítették az ügyet. Azon­ban Bogyó volt az egésznek a mozgatója: az utolsó részletig kidolgozta a menetrendet, lelevelezte a házi­gazdákkal, stb. Dr. Vermes természetesen nemjutha­tott el mindenhová július 1 és 31 között, de akik találkozhattak vele, nem csalódtak. Ezt a 82 éves, fiatalos, fantasztikus teherbírású embert minden ér­dekelte. Saját, előre elkészített listája szerint nézte a múzeumok híres festményeit. Hogy mindent lásson, helikopterrel lebegett Manhattan fölött, járt Chicago és New York legmagasabb felhőkarcolói tetején. Meg­mászott egy oregoni tűzhányót, átment a Niagara alatt, felhőszakadás és trópusi hőség nem zavarta. Vendéglátói sokszor lemaradtak lihegve, mert nem bírták „Muki” iramát. Bensőséges alkalmak voltaka több helyen rendezett találkozók, ahol a fehér asztal mellett gyűltek össze környékbeli volt diákjai, hogy még egyszer láthassák szeretett tanárukat. A baloldali felvételt Bogyó István titokban kattin­tottá 45 éve a tanár úr órája alatt. A másik kép most júliusban készült, Kun József (1950) felvétele a Shenandoah csúcsán.

Next

/
Thumbnails
Contents