Erős Vár, 1986 (56. évfolyam, 1-5. szám)
1986-02-01 / 1. szám
EROS0VÁR 3. oldal I Asbóth Gyula Hazafelé tartó vándorok mindnyájan, ismét búcsút veszünk egy vándortársunktól. Amikor Isten valakit a lelkészi szolgálatra elhív, akkor azt mondja neki: Kelj fel és indulj el, mert erőd felett való útad van. Ő is a felülről kapott erővel járta végig az utat. Esendő, botladozó ember, aki azonban királyi követként járt közöttünk, mert Urának üzenetét hirdette. Jézus Krisztus egyházának hűséges papja volt, akinek élete a Megváltó keresztje alatt az oltáron égett el a másoknak világító és szolgáló gyertyafényben... Alsószelestei és hegy falusi Asbóth Gyula 1904. szeptember 7-én született Szombathelyen. Nagyapja annak az Asbóth Sándor tábornoknak volt az unokaöccse, aki nemcsak a magyar, hanem az amerikai és argentin történelembe is beírta nevét. Szülővárosában, a premontrei gimnáziumban töltötte diákéveit. Teológiai tanulmányait Sopronban végezte. D. Kapi Béla püspök 1927. szeptember 30-án avatta lelkésszé Szombathelyen, ahol egy évig hitoktató lelkészként működött, majd Szegedre hívták lelkészi szolgálatra a honvédséghez. 1932-ben már a debreceni dandárparancsnokságnál szolgál. Kaposvárott kötött házasságot 1933. szeptember 5-én az ottani származású Pfeiffer Ilonkával. Két gyermek született házasságukból: Hona és Gyula. 1936-tól 1941-ig a soproni Rákóczi Hadapródiskolában tanít, ugyanott hitoktató is, majd a budapesti Bolyai Műszaki Akadémia intézeti lelkésze és rendes tanára. 1944-ben — már őrnagyi ranggal —, mint tábori alesperest frontszolgálatra vezénylik a 3. hadtest parancsnokságához. Családjával csak 1945 őszén találkozik Németországban, ahol Egyed Aladárral együtt 6 évig vezette az Evangélikus Lelkigondozói Szolgálat munkáját. A kivándorlás során Amerikába került, előbb Lorainba, ahol egy gyár udvarát söpörte, hogy családját eltarthassa, majd Clevelandba. Mindkét városban és egyebütt is számos alkalommal hirdetett igét; egyházi és nemzeti ünnepélyek keresett szónoka volt. 1954. február 1-én detroiti gyülekezetünk hívta meg lelkészének, ahol 3 évtizedig szolgált, az utóbbi években már nyugdíjasként. Mindennapi élete, igehirdetői és lelkipásztori hűsége maga is prédikáció volt. 1984 márciusában Ligonierba költöztek, ahol csendes visszavonultságban élt a lelkészpár. Teremtő Urától kapott földi ideje 81 esztendő volt. Karácsony előtt, 1985. december 21-én hajnalban hívta haza Menynyei Gazdája. A temetési istentiszteletet december 23-án Ligonierban az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia képviseletében Markovits Pál ny. ev. lelkész vezette, aki az életrajzi adatokat olvasta fel, végezte a búcsúztatást, majd az elbocsátás szertartását. Igehirdetéssel szolgált lTs 4:13—18 alapján Kovács Pál ref. lelkész, a Bethlen Otthon igazgatója. William Oesterlin helybeli ev. lelkész angolul hirdette a vigasztalás igéit a 130. zsoltár nyomán. Az elhangzott két énekből: “Mind jó, amit Isten tészen” (376) és “Az Űr gondot visel” (371) — kicsendült az elhunytnak Urába vetett rendíthetetlen bizalma, a halálra való felkészültsége és a Krisztusba vetett reménysége. Földi hamvait később helyezik el a ligonieri temetőben. Asbóth Gyula távozása nemcsak szerettei szívében hagyott fájdalmas ürességet. Volt tanítványai, bajtársai, lelkésztestvérei és szeretett detroiti gyülekezete istenhozzádja kíséri őt az örök életre, hálát adva mindazért a jóért, amit Isten rajta keresztül adott. Fogadja kegyelmes ítélet után üdvösségre a hűséges Isten, s hangozzék el felette is a drága ige: “Jól van, jó és hű szolgám: hű voltál a kevesen, ezután sokat bízok rád. Menj be a te Uradnak örömébe!” (Mt 25:21) (ze) __ Volt, amit Isten sem tudott elmondani, hanem csak tett: Krisztus meghalt. Halálát nem lehet elmondani. Az cselekedet volt. A LÉLEK SODRÁBAN Emlékezés a 40 év előtti magyarországi eseményekre keresztyén látószögből E cikk első része lapunk legutóbbi számában volt olvasható. írója reá kíván mutatni olyan magyarországi eseményekre, melyek nem kerültek bele a 2. világháború végéről az évforduló kapcsán írt könyvekbe és újságcikkekbe. 1945 első hónap jai, ez a sok szenvedéssel és külső nyomorúsággal megterhelt időszak, az Isten Szentlelke nem várt munkájának a rendkívüli ideje volt. Váratlan időkben és helyeken valósult meg a Kiskáté tanítása a Szentlélek felől, hogy Ő“a földön élő egész anyaszenlegyházát ... elhívja, gyűjti, megvilágosítja. .. ’’Erről szóló számos példa után a cikkíró elmondja, hogyan akarták az egyik gyülekezet tagjai a saját rombadőlt otthonaik helyett előszóra templomot használhatóvá tenni. Nincs építőanyag, nincs szakember, ha lenne is, nem tudnánk megfizetni— kétségeskedett a lelkész. Néhány nap múlva csodálatos módon akadt építanyag, csak el kellett szállítani, mielőtt eltűnt volna. A megbeszélés eredménye az lett, hogy valamelyik hadsereg által az egyik lelkészi irodát magában foglaló épület udvarán hagyott szekérbe “befogták” magukat a lelkészek, más egyházi alkalmazottak, laikusok és a megsérült templomunkhoz hordták a testvérgyülekezet megálmodott temploma számára megvásárolt építési anyagot. Tehát az a kifogás, hogy nincs anyag, Isten csodálatos közbelépésére eltűnt. Valahogyan jelentkezett egy mesterember is. 30 kiló zsírért és 100 kiló lisztért elvállalta, hogy a rendelkezésre álló anyaggal úgy rendbehozza a templomot, hogy azt ismét tudjuk használni. Ajánlata lesújtott, mert nem tudtuk elképzelni, hogy az említett “fizetség”-et öszsze tudjuk hozni, hiszen az embereknek nem volt a saját maguk táplálására sem ennivalójuk. Mindenesetre a legközelebbi istentiszteleten kihirdettük, hogy mi az akadálya a templom rendbehozatalának. Bizonyos rezignációval tettük ezt meg, de az istentisztelet végén a hívek egy csoportja megint odajött a lelkészhez: “Tessék kihirdetni, hogy a legközelebbi istentisztelettől kezdve kosarak lesznek a bejáratnál, amelyekbe mindenki beleteheti “javítási felajánlását”. Nem hittük, hogy lesz felhívásunknak eredménye, de megszégyenültünk. Három vasárnap során összejött a 30 kg zsír (néha féldecis csuprokban) és a 100 kg liszt.
