Erős Vár, 1986 (56. évfolyam, 1-5. szám)
1986-02-01 / 1. szám
4. oldal EROS® VAU ERŐS ©VÁR \MIRIK\I MAGYAR I VAN (if LIMISOK LAN ERŐS VÁR (USPS 178560) is published bimonthly (February, April, June, August, October, December) for S3 per year by the Hungarian Conference—Lutheran Church in America, 9715 Lake Avenue, Cleveland, OH 44102. Second-class postage paid at Cleveland, OH. POSTMASTER: Send Address changes (Form 3579) to ERŐS VÁR P. O. Box 02148, Cleveland, OH 44102 No. 1. (237) Vol. 52. FEBRUARY 1986 A “Lutheran Church in America” Magyar Konferenciájának lapja. Szerkesztő és kiadó: Juhász Imre Munkatársak: a magyar evangélikus lelkészek. FONTOS! Minden szerkesztőségi anyag, kézirat, gyülekezeti hír, úgyszintén a lappal kapcsolatos minden levelezés, előfizetés és adomány erre a címre küldendő: “ERŐS VÁR” P. O. BOX 02148 CLEVELAND, OH 44102 Az “ERŐS VÁR”előfizetési díja belföldön egy évre 3 dollár. Kanadában és egyéb külföldön évi 4 US dollár, vagy 5 kanadai dollár. Be nem jelentett címváltozás esetén a posta a kézbesíthetetlen újságot megsemmisíti, a kiadóhivatalnak pedig külön portót kell fizetnie. Erre a költségre különösen nem-előfizetők, késedelmező előfizetők, vagy többéves hátralékban lévők esetében nehéz fedezetet találni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy minden esetben pontosan adják meg címüket a “Zip Code” szám feltüntetésével együtt! Az újságot “zip code” szám nélkül nem kézbesíti a posta. Címközlésnél tüntessék fel az utca megjelölését is, pl.: St., Rd., Ave. Ugyanis egyes postai zónákban azonos nevű utcákat csak így lehet megkülönböztetni. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Ave., Cleveland, Ohio 44102 Március utolsó vasárnapján, amely 1945- ben Virágvasárnap volt, ünnepélyes menetben átvonult a gyülekezet az ideiglenesen rendbehozott templomba és megkezdte a szokott helyen az Ige meghallgatását és a szentségekkel való élést. Luther Márton a Kis Kátéban, amikor az Apostoli Hitvallás befejező részéről tanít, azt mondja, hogy a Szentlélek meg is szentel. Mit jelent ez? Azt, hogy emberi gondolatainkat, beszédünket és cselekedeteinket, amelyek akár az egyének, akár a keresztyén gyülekezetek tevékenységeinek megnyilatkozásai, és amelyek önmagukban nemcsak hogy tökéletlenek, fogyatékosak, hanem sokszor indítóokuk sem felel meg Isten akaratának, Ö megtisztítja, és felhasználja az Ő országa építése számára, azaz hasznossá teszi. Számos jel utal Istennek erre a megszentelő munkájára, ha a 40 év előtti eseményekre gondolunk. Elsősorban az, hogy akik akkor mint keresztyének (akár lelkipásztorok, akár egyszerű hívek) szolgálni szerettek volna, nem voltak jobbak, mint elődeik vagy azok, akik követték őket. Tulajdonképpen nem is csináltak semmi olyat, ami rendkívüli volt és amit mások, hasonló körülmények között nem tettek volna meg. Amit tettek, az sem volt minőségileg jobb, nemesebb, kiemelkedőbb, mint régebbi szolgálataik, sőt sok esetben sok kívánni valót mutatott fel. Mégis, Istennek úgy tetszett, hogy másokat hitre vezető vagy a gyenge hitűeket erősítő munkának lehettek eszközei. Még valamit meg kell jegyeznünk, ha a 40 év előtti állapotokra gondolunk. A közelmúlt eseményeinek emlékei, a körülmények és a jövendő kilátásai — emberi szempontból tekintve a dolgokat — főleg a gonoszság hatalmáról tettek bizonyságot, amely magában foglalta az emberek csődjét is. Mégsem voltak az Evangéliumnak és így a Lélek munkájának a hatáskörébe kerültek reménység nélkül, mégsem estek letargiába, hanem az Úrra tekintve fordultak a jövő felé. Mint lelkipásztor, alig találkoztam azzal a kérdéssel ezekben a hónapokban, amit később, sokkal kevésbé reménytelen helyzetekben és azóta is sokszor így fogalmaztak meg: “Lehet-e a gonoszság ilyen áradatát látva, egyáltalán hinni?” Ugyanígy nem volt kérdés ezekben az időkben, hogy vájjon az Anyaszentegyház nem játszotta-e el a múltban való magatartása miatt a jogát, hogy valamit nyújtson az emberiségnek? A Szentlélek Isten abban is segített, hogy adott spontaneitáshoz bátorságot. Nem tanácskoztunk sokat, nem analizáltuk az adottságokat, a lehetőségeket és az esetleges kudarcok következményeit, mielőtt valamit véghezvittünk volna, hanem igyekeztünk azt megtenni — amit úgy éreztük, hogy megtehetünk —, ami kezünk ügyébe esett, mert valahogy éreztük: a Lélek velünk van és ha Neki tetszik a mi szolgálatunk, azt diadalra juttatja. Végül azt is tanuljuk Luther Kátéjából, hogy a Szentlélek megtartja az egyéneket és az Anyaszentegyházat az igaz hitben. 40 évvel ezelőtt ez is nyilvánvaló lett. Sokan figyelmeztettek bennünket, hogy az első nehézségek elmúltával vagy újabb nehézségek jönnek, amelyek azután megtizedelik, vagy legalábbis óvatossá teszik az Ige után szomjas lelkeket, vagy pedig a bajok elmúltával az embereknek az lesz a véleményük, hogy kevésbé lesz szükségük Istenre — vagy egyáltalán nem lesz szükségük Reá. Mindez nem következett be, nem csupán a következő hónapokban, de években sem. 1945-ben egy másik gyülekezetbe kerülvén, alig tudtuk kielégíteni a hívek igényét, hogy a hetenként négy vagy több helyen tartott “vándorbibliaóra” (amely magában foglalta, hogy a szomszédokat, sokszor felekezeti különbség nélkül is, meghívták az összejövetelekre) az ő otthonukba is eljusson. Több ifjúsági csoportot kellett alakítani, énekkarok szerveződtek és megindultak a sok áldást hozó evangélizációs hetek. A gyülekezetek tagjai, főleg pedig a fiatalok, keresték az egymással való találkozás és együttlét alkalmait, mégpedig nem csak az egyforma hátterű gyülekezetekhez tartozók örültek egymásnak, hanem a különböző körülmények közül származók is. Munkásfiatalok és iskolába járók, falusi gyülekezetekben élő lányok és fiúk boldogan voltak együtt találkozókon, amelyeket havonta többször rendeztek meg, spontán elhatározás következményeképpen. E sorok írója 1946 végén eltávozott Magyarországról és hosszú ideig az ország határain kívül élő magyar keresztyének lelkigondozásának a szolgálatában munkálkodott. A 40 évvel ezelőtti magyarországi lélekáradás emléke azonban mindenhová elkísérte és szolgálatában biztatást adott neki, mert azt bizonyította számára, hogy sem egyházi szolgálat, sem annak következménye nem emberi munka, hanem Isten Lelkének munkája. Ezt a Lelket ígérte Jézus mennybemenetelekor az első gyülekezetnek (Csel 1:8) és ígéretét meg is tartotta. Ebben van a záloga annak a krisztusi kijelentésnek, hogy az Ő eklézsiáján a poklok kapui sem vesznek erőt (Máté 16:18). Ma, amikor sokan aggodalmaskodva néznek a jövő elébe vagy erőfeszítéseik sikerétől látják annak biztosítását, jó ezekre az igehelyekre gondolni. A jövő Isten kezében van. Annak az Istennek a kezében, aki Krisztusban megmutatta, hogy Ő a mi szerető Atyánk. Ha így állanak a dolgok, mit tehetünk mi, emberek? Lukács evangéliuma 11. részében megta-
