Erős Vár, 1986 (56. évfolyam, 1-5. szám)

1986-06-01 / 3. szám

EROS® VÁR

3. oldal

FÁY ISTVÁN:

Visszaperlem az Alma Matert

(iÖtven éves érettségi találkozómra)

dór svédországi vallástanár Sri Lankába (és más ázsiai országokba) vezető útjáról beszélt vetített-képes előadás keretében. Szerdán "Ifjúsági kaleidoszkóp " esti program keretében a fiatalok nagy sikert jelentő és minden résztvevőt tevékeny közreműködésre serkentő műsort szerveztek. Csütörtökön Joób Árpád Helsinkiben tanító magyar zenetanár a magyar nép zenéjéről szólt és sok régi magyar hangszert is bemutatott.

Nagypénteken este Cs. Szabó László nemrég elhunyt magyar író “Az utolsó éjszaka"című hangjátékát adták elő a fiatalok, míg nagyszombaton a résztvevők “diákparlament”-je kiértékelte az idei konferenciákat, megválasztotta a jövő esztendei konferenciát előkészítő ifjúsági bizottság tagjait, és megbeszélte annak témáját.

Az esti programokat lezáró áhítatokat, amelyek a Hegyi Beszéd bevezetésében található egyes “boldogmondásokróP szóltak, főleg fiatalok tartották. A virágvasárnapi megnyitó istentiszteletre és a nagypénteki, úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentiszteletre az ősi dómban került sor. Az előbbit Kellner Ilona uppsalai evangélikus lelkész, az utóbbit Tüski István hollandiai református lelkipásztor, mint igehirdető, és Joób Olivér zürichi evangélikus lelkész, mint liturgus tartotta. Ugyancsak Joób Olivér vezette a záróistentiszteletet, amely már a húsvéti örömöt tolmácsolta.

Minden reggel, méga közös reggeli előtt, imaórára jöttek össze a résztvevők. Ezeket kizárólag laikusok vezették. Nagycsütörtökről nagypéntekre virradóra a fiatalok énekből, bibliaolvasásból és imádságokból álló vigíliára (virrasztóra) hívták meg a konferencián jelenlevő felnőtteket, akik közül sokan részt vettek ezen az alkalmon. Nagypénteken azután sor került a Lukács evangéliuma alapján elkészített Jézus film bemutatására, amelyet Magyarországon szinkronizáltak és így a szereplők magyarul beszélnek.

A konferenciázók az egyik délután megtekintették Lübeck városának a nevezetességeit, látogatást tettek a ratzeburgi Ernst Barlach múzeumban és kirándultak egy közeli faluba, a Német Szövetségi és Német Demokratikus Köztársaság közti határ megtekintésére.

Amikor húsvét napján a “Ne aggodalmaskodjál” kezdetű énekkel búcsúztak egymástól, akkoregyben bizonyságot tettek, hogy a válságoknál hatalmasabb az Úr, akihez mindig fordulhatunk imádságainkban.

Körülbelül 1900 éve Jézus legfiatalab tanítványa, János, szintén egy szigetre került, ahol megláthatta a Krisztust-követőkre váró megpróbáltatásokat, de az Úr dicsőséges győzelmére utaló jeleket is.

Az a reményünk, hogy a ratzeburgi magyar konferencia résztvevői egy másik szigeten hasonló látomásokra tehettek szert, és úgy tértek haza nyolc országban levő otthonaikba, hogy szívüket eltöltötte a reménység, mert meghallhatták, hogy olyan Urunk van, aki a válsághelyzetekből elhangzó kiáltásainkat meghallja, és törődik velünk, mert szeret minket. p (■

Az Úr nem a pénzt áldja meg, hanem gyermekei áldozatát. (Udvamoki)

1936. június tizenharmadikán reggel 8 órakor ötödmagammal: Császár Dénessel, Elischer Gyulával, Fiacsán Józseffel és Fischer Ferenccel beléptünk a budapesti Evangélikus Főgimnázium dísztermébe, mint izguló maturandusok, hogy az állami és egyházi kormánybiztosok, igazgatónk, valamint tanáraink előtt bizonyítsuk nyolc esztendő tanulásának eredményét. Megtörtént és fél egykor már ki is jöttünk nagy büszkén, mint érett fiatalemberek, hogy felnőttként elkezdjük önálló életünket.

Az utóbbi években mind gyakrabban halljuk az igényeket, melyek a patinás, európai viszonylatban is kiemelkedő intézetet visszakövetelik a magyar Evangélikus Egyház számára. Általában csak FASOR néven emlegetik, de még senki nem mondta el felvilágosításképpen sem otthon, sem a hontalanságban a tájékozatlanoknak, hogy az öt betűből álló szó mit is jelent. (Lásd az ERŐS VÁR 1969. évi 6., valamint 1985. évi 6. számát. — A szerk.)

Nem tudom, lesz-e érettségi találkozó. Azt sem sejtem, hogy korosztályomból, mely az első világháború végén született és közvetlenül a második világégés előtt lett katonaköteles, mint fiatal diplomás, vagy az életét kezdő ember, mennyi lett a háború kegyetlenségének az áldozata, mennyit vitt el a betegség, vagy a sok megpróbáltatás a mai napig. Most e jubileum alkalmából megkísérlem elmondani, mit jelentett hazánk és egyházunk szellemi életének a FASOR.

A Vilma királynő úton építették fel és a 17—21 számot viselte. Ezt a szanatóriumokból, templomokból, előkelő villákból álló és négy sor gyönyörű gesztenyefával a Lövölde tértől az Aréna útra vezető sétányt nevezték “Városligeti Fasornak”. Innen a gimnázium népszerű neve: FASOR.

Az intézetet egybeépítették szülőhazánk egyik legszebb evangélikus templomával, melynek lelkésze és az iskola egyházi elöljárója Kemény Lajos főesperes volt. Maga a gimnázium két emeletes “L” alakú épület. Előcsarnokában az igazgatói iroda, a lakás, a

hittanterem, azonkívül kijárat az udvarra és átjáró a Damjanich u. 28/B számú házhoz, melyben az internátus volt. A folyosó végén 16 lépcső vezetett le a tornateremhez és az öltözőhöz. Első emeleten a haliból nyílt a “Görög pótló”, a “Modern irodalmi szertár”, a tanári szobák, azonkívül a déli végén a természetrajzi szertár és terem. A második emeleten a dísztermet, a rajzszertárt és termet, a folyosó másik végén pedig a fizikai szertárt és előadótermet találtuk. Tantermeink tágasak, egészségesek és világosak voltak.

Ez azonban csak a hideg épület, melyet szellemmel, hittel, szeretettel és a nevelés felelősségével kellett megtölteni tanárainknak.

Mikor 1928 szeptemberében elkezdtem középiskolai tanulmányaimat, igazgatónk Mikola Sándor, a neves fizikus volt, aki az akkor nyugalomba vonuló Hittrich Ödön, a klasszika filológia nagy tudósa helyére lépett. Osztályfőnökünk a dunántúli származású Remport Elek, magyar—latin tanárunk lett, aki nyolc éven át plántálta belénk nagy tudását és ezen felül minden bajunkban segítőnk és barátunk volt.

A kezdéskor az I / A és I / B osztályok együttes létszáma 85. Negyedik évre vontak össze bennünket, de akkor már csak 47-en voltunk. E nagy létszámcsökkenés magyarázata egészen egyszerű. Az intézetnek olyan magas a nívója és a követelményei, hogy aki ezt nem érte el, az menthetetlenül kihullott. Itt nem lehetett szó semmiféle protekcióról és nem számított a szülők társadalmi vagy anyagi helyzete sem. Nyolcadik osztályban már csak harminchatan készültünk az érettségire. Osztályunk összetétele: 19 evangélikus és református, 5 katolikus és 12 zsidó. A 36-ból mindössze 15 felelt meg a későbbi “Nürnbergi Törvényeknek”. Az efféle, fanatizmus által kreált párttörvények azonban abszolúte nem számítottak falainkon belül és ha a keresztyén tolerancia példájaként hazánk valamelyik intézményét meg kellene neveznem, az a FASOR lenne.

Ez a nagyszerű szellem elsősorban