Erős Vár, 1985 (55. évfolyam, 2-6. szám)

1985-02-01 / 1-2. szám

ERŐS® VÁR 7. oldal HÚSVÉTI PRÉDIKÁCIÓ ^ 1»^ ll> | Jubiláló | cserkészeink j új összetétele, í arculata 5-----------------------­Megtörtént a csoda, amiben évtizedekkel ez­előtt majdnem senkise hitt: 75 éves cserkésze­tünk több időt töltött külföldön, mint otthon. Mi több, szervezetünk erős, egészséges, új fel­adatok vállalására kész. A magyar cserkészetet Megyercsy Béla és Sík Sándor hívta létre 1910-ben, 35 évig élt, fejlődött a szülőhazában, legkiemelkedőbb tet­te a gödöllői Világjamboree volt, melyet a ren­dezés tökélyének neveztek a résztvevő sok-sok ország fiai. És a 35 év után jött 40 olyan eszten­dő, melynek során legyűrhetetlennek látszó aka­dályok meredtek elénk. A nyugateurópai DP-tá­­borokból a nagyvilág négy sarkába szóródott szét a cserkészeknek az a része, melyet kilöktek az események a szülőhazából. Délnek, nyugat­nak, északnak vitték őket a hajók. És ebben az elesettségben, szétszórtságban, nincstelenségben újra szervezni a magyar cser­készetet lehetetlennek látszott. De a hitetlen­­kedőkből hívők lettek. Mostoha körülmények közt a magyar cserkészet gyökereket eresztett és egymásután gyúltak ki mindenfelé a parányi tüzek. Most 85 magyar cserkészcsapat működik szerte a világon. Ezek tagjai régente mind Ma­gyarországon születtek. Mostanra a kép meg­változott. Megváltozott csapataink összetétele, arculata. A csapatok tagjai — beleértve a veze­tőket is — külföldön születtek, mégpedig 90 százalékban. Van olyan csapat is, ahol nincs Magyarországon született gyerek. A vezető po­zíciókat is — nagyrészt — olyanok töltik be, akik külföldön születtek és nevelkedtek. Azért jelentős ez, mert nincs még egy magyar szerve­zet, melyben ilyen simán veszik át a szerepet a fiatalok. Tegyük hozzá, a létszám nem csök­kent az utóbbi tíz évben és ezt elsősorban azok értékelik nagyra, akik a különféle országok né­pesedési adatait szemmeltartják. Az említett csoda másik része: a nyugati magyar társada­lom a cserkészek mellé állt, adományokból telt arra is, hogy ingatlanokat vásároljunk. Jelenleg fél millió amerikai dollár a Szövetség vagyona, csak ingatlanban, legértékesebb a Sík Sándor Cserkészpark, ahol az idén — ezer cserkész részvételével — megrendezzük a központi jubi­leumi tábort. A magyar társadalom szerető figyelme le­gyen velünk ebben a jubileumi esztendőben! * Vázlatos magyar történelem címmel újabb tankönyv jelent meg 110 oldalon a Magyar Cserkészszövetség kiadásában, melyre valóban nagy szüksége van a külföldön élő magyar fia­taloknak. Bócsay Zoltán, volt fasori diák, a könyv szerzője, nyilván jól ismeri fiatal olvasóit: olyan kézikönyvet adott kezükbe, mely jól át­tekinthető és könnyen érthető. Jövendő cser­készvezetőknek elengedhetetlen fontosságú, “hi­vatalos” tankönyve lesz az ún. magyar érettsé­gire. Előszavában Bócsay Zoltán ezt mondja: (A könyv) “...célja, hogy a tanulót, olvasót ma­gyarságában ne csak érzelmileg, hanem értelmi­leg is megerősítse” és ezt a célt minden bizony­nyal el is fogja érni. MOST IS ÚGY KÉSZÜLT AZ IGEHIR­DETÉSRE, mint máskor, legfeljebb egy kicsit alaposabban. Igaz ugyan, a Nagy héten oly gyak­ran prédikált, hogy egy-egy felkészülésre jóval kevesebb ideje jutott volna, mint bármikor, ám számított erre és a böjt elején hozzálátott az előkészületekhez. Egyszerre több textus is a fejében járt így, de ez mégsem okozott bajt, sőt: böjt vasárnapjain mindig maga előtt látta a nagypénteki keresztet és a húsvéti üres sírt. Ez különösen érdekessé tette böjti prédikációit, a hívek odaadóan hallgatták és fokozottfigyelem­mel várták húsvéti igehirdetését. Először, szokása szerint, gondosan át meg átolvasta az alapigét, majd megnézte görög ere­detiben és jegyzeteket készített az ottani kifeje­zésekről. Néhány napig ezeket a jegyzeteket olvasgatta, azután teológiai magyarázatokat vett elő. Veizsáckert és Schlottert, a Strack—Bil­­lerbeck-féle értelmező szótárt, Barth és Luther igemagyarázatait, végül átlapozott néhány újabb prédikációskötetet. Amit elolvasott, ki­jegyzetelte, külön papírlapokra. Egyes szavakat aláhúzott, némelyiket pirossal, a margóra jele­ket rajzolt, idegen számára érthetetlen hiero­glifákat. De ha maga elé tette ezeket a jegyzet­lapokat és tekintetét megnyugtatta rajtuk, az emlékeztető bökszavak és marginális jegyzetek gondolatokat ébresztettek benne. ÍGY KÉSZÜLT EL HŰSVÉT REGGELÉ­RE a teljes prédikáció részletes gondolatme­nete, amit apró betűkkel kis kartonlapokra vá­zolt fel: ezeket Bibliájába tette, hogy majd a szószéken felfrissítsék az emlékezetét. Lendületesen kezdte a prédikációt, a figyel­met azonnal megragadta. — Jézus él, hiszitek-e? — kiáltotta, majd kis hatásszünet után azokra utalt, akik az első hús­­véton látták ugyan az üres sírt, mégis hitetlen­kedtek. Ekkor megismételte a kérdést, a gyüle­kezetét szólítva, akik az evangéliumok bizony­ságtételére vannak utalva, maguk nem láthat­ják Jézus üresenmaradt sírját. Ez — mondta — megkönnyíti a hívek dolgát, mert a hit a nem látott dolgok valósága s mert a mai keresztyé­nek számára Jézus feltámadása nem látható, a szem csodálkozása nem zavarhatja a hit meg­győződését. Ekkor újra feltette a prédikáció kezdetén el­kiáltott kérdést, hogy ezzel elválassza a beszéd következő szakaszát, de egyben hidat építsen közte és az előző részek között. Kis szünetet tartott, s ezalatt körülnézett. Éppen folytatni akarta, amikor szeme megakadt egyik hallgató­ján, a hatodik sorban, az oszlop mellett. Tekin­tetük egymásba kapcsolódott, hosszas csend támadt. A hívek nem vettek észre semmit. Lehetetlen, gondolta magában, de semmit sem szólt. — Igen, én vagyok — hallotta ekkor tisztán a hatodik sorból, az oszlop mellől. — Uram, Te itt? — felelte rá ő a szószék magasából, önkéntelenül. — Igen, miért ne? — kérdezte Jézus. — De hiszen... — dadogta. — De hiszen épp most beszéltél arról, hogy élek. Miért csodálkozol hát? Nem hiszed talán? Elrestellte magát. — De, de — makogta; majd égnek emelte karjait és verejtékezve felkiáltott, hogy helyre­hozzon valamit előző hitetlenkedéséből: — Hal­leluja! Jézus mosolygott, de felemelte kezét és in­tett: — Kérlek, ne csinálj feltűnést. Folytasd. Őbenne azonban megfagyott a szó. Nem mintha elfelejtette volna, amit eltervezett, de hirtelen megbizonytalanodott; jól mondja-e. — Ne zavartasd magad — kérlelte ismét Jézus. — Hogyan is szoktátok ti mondani? Mintha itt se lennék... — De itt vagy — nyögte. Jézus elmosolyodott. — Igaz. Az előbb azonban mintha arról akartál volna beszélni, hogy én akkor is élek, ha nem látnak. Vagy rosszul értettelek? Verejtékezett. Most mit tegyen? Hirtelen mentő ötlete támadt. — Kérlek — udvariaskodott és mindkét kezét a hatodik sor felé nyújtotta —, kérlek, hogy beszélhetnék én, ha Te itt vagy? Paran­csolj, átadom a szót, ha Téged hallgathatunk, én inkább hallgatok. MEGNYUGODVA TÖRÖLTE MEG VE­REJTÉKEZŐ HOMLOKÁT, másik kezével hívogatólag intett, de Jézus tagadóan rázta a fejét. — A harmadik pont második bekezdésé­ben arról akartál beszélni, hogy az igehirdetés­ben is élek és hogy a prédikáció voltaképpen mindig az én szavam. Homlokát újra elöntötte a veríték. Bár tör­ténnék valami csoda — gondolta magában. Jézus mintha meghallotta volna a gondola­tát. — Te csodára vársz? Ne haragudj, ez kicsit sértő rám nézve! Felkapta a fejét: — Miért? — Aztán elszégyellte magát: — Bocsáss meg, igazán nem akartam... — Rendben van, felejtsük el. Csak egy bará­ti megjegyzést engedj meg. Mégsem helyes, hogy ti mindig rám akartok hárítani mindent. Lustálkodtok, én meg tegyek csodát a kedve­tekért. Mi a csodának? Kérlek, folytasd! — Uram, Te annyi csodát tettél annak ide­jén... — Persze. Egy kicsit ugyan képtelenség­ből, mert jobban szeretem azt, ha valaki nem lát is, de hisz. Épp az előbb beszéltél erről. MOST MÁR VÉGKÉPP NEM TUDOTT VÁLASZOLNI. Annyira zavarba jött, hogy Jézus megszánta: — Jó, jó. Csak folytasd. — De hát mit mondhatnék még? — Te tudod. Alaposan felkészültél... Felbosszankodott. Készít egy hatásos prédi­kációt, belekezd, erre idejön Jézus, megzavarja és még gúnyolódik is. — Ha akarod, el is mehetek — szólt Jézus szemrehányóan. Megsértődött. — Inkább folytasd Te... És lesöpörte a szószékről a jegyzeteit. — Ne akard rám hárítani, ami a te dolgod. — Az enyém? — Úgy van. Nem is te mondtad az imént, hogy én mindig rajtatok keresztül akarok cse­lekedni? Például úgy, hogy te jól prédikálsz és akik hallgatnak, életrevaló tanácsokat kapnak tőled. Sóhajtott, nem mert tovább ellenkezni. Csak időnként odanézett a hatodik sor felé, az oszlop mellé.

Next

/
Thumbnails
Contents