Erős Vár, 1985 (55. évfolyam, 2-6. szám)
1985-12-01 / 6. szám
2. oldal EROS® VÁR az Istent meglátják. És megkondulnak mind a harangok itthon és széles e világon és viszik az örömhírt, megszületett! és akkor te tudni fogod, hogy megszűnt az ádvent, mert akit úgy vártál, eljött. Ez a régi emlék jutott az eszembe, amikor a minap kiléptem az erkélyemre. Mindenütt sötétség volt. Az utcák kihaltak, éppen csak a főútvonalak felől jött egy kicsinyke fény. Álltam az erkélyen a sötétségbe bámulva és a fényre gondoltam. A fényre, amely éltet, embert, állatot, növényt. A fényre, amely nap-nap mellett eljön hozzánk éltető melegével és világít nekünk, hogy meglássuk egymást, megtaláljuk egymás kezét, megkereshessük bennünket váró öregeinket, hogy megtaláljuk a templomot, a munkahelyünket, hogy hazataláljunk szülőfalunkba, a szülői házba, hogy magot vethessünk, arathassunk, építhessünk és szépíthessünk. Mert fény kell az élethez. Tiszta, meleg fény. Arra gondoltam, mi lenne, ha megszűnne a fény, ha mindnyájan, mindig sötétségben járnánk, ha nem láthatnánk semmit abból, amihez annyira ragaszkodunk, amire olyan kiváncsiak vagyunk, nem láthatnánk a tavasz virágait, az ősz színeit, a kedveseink arcát, madarainkat, fehérbe öltözött konfirmandusainkat, gyermekeinket amikor esküt tesznek, egy életre szólót az oltár előtt. A hold is sötétségben lenne és nem ragyognának a csillagok. Istenem, mi lenne belőlünk, fény nélkül? Mi lenne, ha örök sötétségben kellene járnunk? Álltam az erkélyen és néztem a sötétségbe borult világot. Képek vonultak fel előttem, amelyek mind kapcsolatban álltak a sötétséggel. Bujkáló emberek, akik orvul legyilkolják egymást: bujkáló emberek, akik szívükben bűnös titkokkal lopódznak az éjszaka leple alatt, nyomukban félelem, nyugtalanság jár; titkon surranok, akik kapualjakba húzódva elveszik egy özvegyasszony utolsófillérjét is. Fiatalokat látok, akik célt vesztve csak az éjszakai szórakozásokat hajszolják, mintha félnének az idő múlásától és azt hiszik, hogy akkor tartják meg, amikor elfecsérelik. Embereket látok, akik soha sem kísérelték, hogy kijussanak a fényre, akiknek az éjszaka a nappal és a nappal éjszaka, a sötétségben érzik magukat jól. Rettenetes sötétség van a világban. Mintha kiszáradtak volna a lelkek, mintha elsatnyultak volna a szívek, mintha megkövesedtek volna az emberek és nem lennének képesek a közelgő fény befogadására; néztem az áthatolhatatlan sötétséget... és akkor kicsinyke fény gyulladt ki a szívemben, régi, gyermekkori ádventek muzsikáltak bennem: azokat szereti, akiknek a szíve tiszta, jutott eszembe jóanyám szava és nyomban reménység ébredt a szívemben. Tisztán égni kezdett bennem a várakozás fénye a bizalom, a hit fénye, a tudat fénye, hogy biztosan eljön, akire várunk, csak tiszta szívvel várjuk. Érző szívvel, élő szívvel. Csak ilyen szívvel mehetünk eléje. Együtt vagy külön, az mindegy, csak eljussunk hozzá. Az ádventi éjszakák drága ígéret hordozói. Fényes, reményteli éjszakák üzenetének vivői. Igyekezz hát, hogy le ne maradj! Tegyél naponként valakivel valami jót. Próbáld meg! Keresd fel gyermekkorod templomát. Próbáld meg! Megérteni egymást, férj a feleségét és viszont, gyermek a szülőjét és szülő a gyermekét, öreg a fiatalt és fiatal az öreget. Próbáld meg! Jobban szeretni, jobban dolgozni, jobban ragaszkodni egymáshoz, családhoz, egyházhoz, hazához. Ez a soknak látszó próba mind azt jelenti: a fény felé menni. Érezhetjük-e magunkat közelebb az isteni szeretethez, mint ezekben a magasztos órákban, óh mennyei Atyánk? Melengetheti-e szivünket tisztább öröm, mint a csodálatos ajándék elnyerésének boldogsága? Lehet-e varázslatosabb tapasztalat minékünk, mint embertársaink millió és millióinak keresztyéni lelkesedése, várakozása?... A nagy várakozás, szent felkészülés az egyedülálló ünnepre, a Te Fiad közöttünk való megszületésének újra való megemlékezésére. .. Harangok zúgnak a nagyvilágon szerte... A legdicsőbb karácsonyi ajándék megérkezését hirdetik!... Jézust adtadnékünk, Úristen... Csendes, szent séges volt az éj, amelyen a Megváltót megjelentetted. Földi nyomorúság szegénységébe, — és a menynyei örökkévalóság fenséges kegyelmességét magában zsendítve született... Halandó embernek jött a világra, de örökkévaló Istennek készítetted számunkra. Mily hatalmas vagy Te, Teremtő Atya! Mily felmérhetetlen vagy a Te Mindenhatóságodban!... Mennyire hitvány porszemek vagyunk mi csupán a Te végtelen birodalmadban, ahol Üdvözítőt küldöttéi el nekünk, kik pedig érdemtelenek vagyunk a megváltásra!... Dicsőség, dicsőség légyen Neked, Urunknak, ott, a magasságos mennyekben, és áldott Fiadnak, akit — tőlünk, földi emberektől is származtatva — küldtél a mi megmentésünkre... Mennyei Atyánk a Jézus Krisztusban, a legtisztább örömet általad kapjuk meg, a Te áldásod pecsételi meg életünk minden áhítatospercét. Te újra lelkűnkbe bocsátottad az emlékezés és megnyugvás boldogságát, ismét megbizonyítottad számunkra, hogy ebben, a hitetlenségbe száguldó fékevesztett világunkban is Te vagy a mindenek felett való, Te vagy az, aki isteni bal-Ki a sötétségből, ki az éjszaka feketeségéből, a mellékutcákból! A kapualjakból, az átláthatatlan éjszakából a tiszta fényre! Meglátni azt, ami összetart bennünket, gyermekszívvel rendbe rakni szívünk kamráit, helyet csinálni a karácsonyi csodának. Ádvent van, a várakozás ideje. Tárd ki hát a szívedet, nyílj meg, hogy beléd hatoljon a fény, amely minden nappal közelebb kerül hozzád, ahogy haladunk előre, és mire elér hozzánk, megtelünk fénnyel és már lámpást sem kell gyújtani, mert ahová O belép, minden csupa ragyogás lesz. Ő meg csak ránkteszi a kezét és azt mondja: boldogok, akiknek a szíve tiszta... és megkondulnak mind a harangok idehaza és szerte a nagyvilágban és a sötét éjszakában kivilágosodnak az ablakok és fénnyel telik meg az emberek szíve és akkor látni fogjátok, hogy akit úgy vártatok: megérkezett. Gyarmathy Irén zsamot csepegtetsz sajgó szívünkbe, gyógyítgatsz a Jézus által kapott szeretet csodájával, a gyönyörű szeretettel, amely most oly’forró hévvel él mindannyiunk lelkében... Teremtő Úristen, Karácsonyt engedtél ismét érnünk... Könyörgünk, sugározzad ez ünnep magasztosságát minden szeretteinkre, szüléinkre, gyermekeinkre, hitvesünkre, testvéreinkre, barátainkra... A megelégedettekre és az ínségben szenvedőkre, az örvendezőkkel körülvettekre és az egyedüllét — kis karácsonyfa gyertya lángjában eltűnődőire... A világban szétszóródott hűséges magyarjaidra és erre, a helyes utat kereső hatalmas nemzetre... Bocsássad a kis Jézus születésének isteni örömét a betegekre, a Hozzád készülődőkre s a már Veled lakókra. Ők most látják, Veled együtt, jóságos Istenem, hogy szeretjük őket ma is, mint ahogy szeretünk Téged, irgalmas Atyánk, a Te Fiad, a drága Jézus földre küldött dicsősége által. Ámen. Egervári Gyula (Fairfield, CT) Ünnepi beszélgetés Istennel
