Erős Vár, 1985 (55. évfolyam, 2-6. szám)
1985-06-01 / 3. szám
ERGS® VÁR 5. oldal AAZ IMÁDSÁG A „Az imádkozásban állhatatosak legyetek, vigyázva abban hálaadással“ (Kol 4,2) Sok igehely világítja meg számunkra az imádság nagy jelentőségét. Általa lehetőségünk van Istennel közvetlenül beszélni. Ezt a „szentélybe vezető utat“ Jézus Krisztus tette számunkra szabaddá az ő vére által (Zsid 10,19-20). A hivő ember mindenkor élhet vele, sőt a Zsidók 10,22 egyenesen fel is szólít, hogy járuljunk Hozzá bizalommal. Számos Ige figyelmeztet, hogy az imádságot el ne hanyagoljuk. Az imádságban négy dolognak kell kifejeződnie. 1. Imádás: Áldjuk és magasztaljuk a mi nagy és szent Istenünket. Dávid számos zsoltára ad erre példát. Több újszövetségi levél kezdődik így: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja “. 2. Hálaadás azért, hogy lehajolt hozzánk, és minket, elveszett bűnösöket megajándékozott azzal a lehetőséggel, hogy Benne mennyei Atyánkra találhassunk. Hálát adunk az Ő Fiának, a mi Urunk Jézusnak, Aki engesztelő áldozata révén utat készített számunkra az Atyához. Világosan felismerhetjük a hálát Jákob imádságában, amikor azt mondja: „Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden te hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél" (1Móz 32, 10). Még ennél is mélyebb az a hála, amely a tanítványokat eltölti, amikor az Úr kegyelmére és jóságára gondolnak, amely örök üdvösséget ajándékozott nekik. Szoktunk-e hálát adni? Ha a szenvedésnek arra a súlyos útjára gondolunk, amelyet Urunk végigjárt értünk, akkor bizonyára el kell ismernünk, hogy nagyon kevés a mi hálánk. 3. Kérés, mert tudhatjuk, hogy mennyei Atyánk minden dolgunkról gondoskodni kíván. Ezzel a bizalommal már Izráelből is sokan fordultak Istenhez. Pál, aki imaéletében gazdag tapasztalatokra tehetett szert, erre szólít fel minket: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt" (Fii 4,6). Kéréseinket Isten elé vinni — ez a Benne való elrejtettség tudatával ajándékoz meg, hiszen gondjainkat lerakhatjuk Előtte. Még ha olykor nem is teljesítheti kéréseinket, imádságunk nyomán föltétlenül békesség tölti el szívünket, és ez megőrzi értelmünket Krisztus Jézusban (Fii 4,7). 4. Közbenjáró könyörgés: Ezáltal a hivő befolyásolhatja Isten cselekvését. A közbenjáró imádságra egyik legnagyobb példánk Mózes, aki újra meg újra közbenjárt Istennél Izráel népéért, amikor az lázadozott és engedetlenül elfordult Istentől. Ugyanígy példaképünk lehet Pál, akinek leveleiből oly gyakran kicsendül könyörgése a gyülekezet megépüléséért, valamint egyeseknek a hitéletben való megerősödéséért. Az Uimóteus 2,1-2 felhívását, hogy könyörögni kell „minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért", éppoly fontosnak kell tartanunk, mintáz emberek üdvösségre jutásáért mondott imádságokat. Isten Igéjében számos őszinte és komoly imádság maradt ránk. Legnagyobb példaképünk azonban maga az Úr Jézus, Aki oly sok imádságban eltöltött órában nyert erőt az Atyánál. Tőle tanuljuk meg a legfontosabb belső magatartást, amely hivő bizalommal engedi át a döntést az Atyának: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied" (Lk 22,42) — tudta mondani, amikor tudatosan elindult értünk a szenvedés fájdalmas útján. Eleget imádkozunk? Újra meg újra fel kell tennünk magunknak ezt a kérdést. Ez az „Istennel való beszélgetés" az erőforrás az Úr követésének útján. Olyan kiváltság ez, amellyel minden hívőnek minél gyakrabban élnie kell; önmagunk számára is, de együtt is, mint közösség, sűrűn gyakoroljuk. Az ember személyes imádságára vonatkozik az Úr szava a Máté 6,6-ban: „Te pedig, amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van." Ez megtanít arra, milyen fontos, hogy kettesben legyünk Istennel csöndes imádságban, zavartalanul, távol a hétköznapok és a környezet feszültségeitől, egyedül Vele, meghitt közösségben. Nyilvánvalóan mindnyájunknak sok oka van a magasztalásra és hálaadásra, kérésre és közbenjáró imádságra, s ezt mind Jézus Krisztus által vihetjük és vigyük az Atya elé. Jó, ha rendszeresen tesszük ezt, és időt szakítunk rá még olyankor is, amikor úgy tűnik, hogy valamilyen okból el kellene hagynunk vagy halasztanunk. Ez olyan veszteség lenne, amit nem tudunk később pótolni. Újra meg újra megtapasztalhatjuk, hogy az imádságra fordított idő nem veszett el, sőt, gazdagon gyümölcsözik, nemcsak időben, hanem mindenekelőtt isteni áldásokban és hittapasztalatokban. Dánielnek szokása volt naponta háromszor imádkozni (Dán 6,10), és mennyi erőt és áldást nyert ezáltal! Arra nézve nincs előírás, hogy a napnak melyik időszakában, vagy milyen alkalommal imádkozzunk, Nyilván mindenki maga felismeri, hogy számára melyik a legalkalmasabb idő az imádkozásra. Ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy a rendszeres imaidő kötelező a számunkra. Éppen az egyéb imádságok — legyenek azok csupán rövid, gondolatbeli kiáltások az Úrhoz —adnak erőt pl. egy különleges feladat elvégzéséhez, vagy segítenek tanácsot kapni az Úrtól egy bizonyos döntés meghozatalában. Jó, ha esténként is hálát adunk mégegyszer az Úrnak mindazért, amivel a nap folyamán megajándékozott. Fontos tudnunk tehát, hogy a nap minden szakában fordulhatunk az Úrhoz. „Az imádkozásban állhatatosak legyetek" — mondja Pál a kolossébelieknek (4,2). A tesszalonikabelieknek pedig így ír: „Szüntelen imádkozzatok" (1Tesz 5, 17). Ez azt jelenti, hogy állandóan kapcsolatban legyünk Istennel. Mindent elmondhatunk Neki, ami foglalkoztat, és megvallhatunk Neki mindent, amiben csődöt mondtunk. így várhatunk Tőle segítséget. Mivel a Vele való közösség alapján állandó „forró drót“ köt össze bennünket, ezért valahányszor szükség van rá (és ez nyilván igen gyakran előfordul), mindannyiszor felhívhatjuk őt. így pl. ha autóvezetés közben nehéz helyzetbe kerülünk, rövid, de komoly imádságban fordulhatunk az Úrhoz, anélkül hogy ez elvonná figyelmünket a forgalomról. Minden azon múlik, milyen a belső, lelki beállítottságunk, az Úrral való kapcsolatunk. „Az imádságban állhatatosak legyetek“ — ez azt jelenti, hogy nem szabad belefáradnunk. Sokszor úgy véljük, Istennek cselekednie kell, ha valamit kétszer vagy háromszor elmondtunk Neki, és meglankad'Unk, ha nem lép közbe. Különösen közbenjáró könyörgéseinkre jellemző ez. Csakhogy Isten útjai mások, mint a mi gondolataink. Gyakran megtörtént, hogy Isten a rendszeres, komoly imádságokat csak évek múltán hallgatta meg. Pál a példaképünk ebben is. ö mindenkor megemlékezett imádságában a gyülekezetekről (pl. Fii 1,3-4). Legyünk állhatatosak az imádkozásban, de minden kérésünk alkalmával mondjuk el hivő bizalommal: „Legyen meg a Te akaratod“. Paul Krumme j Ha napjában j \ csak egyszer... t i ( Ha napjában csak egyszer r kicsit elcsendesednél, s egyedül Isteneddel egy kicsit csendben lennél: kérdések oldódnának, | balzsam hullna sebekre... az a csendesség lenne út az örök életre. (Németből T. E.)
