Erős Vár, 1985 (55. évfolyam, 2-6. szám)
1985-06-01 / 3. szám
ERŐS® VÁR 3. oldal Heinrich Schütz Ami messzire van tőlünk, azt kisebbnek látjuk, mint amilyen a valóságban; ami régen volt, azt elhomályosítja számunkra a közbeékelődött idő. Több mint két évszázadon keresztül ez volt a sorsa H. Schütznek is. Pedig — ahogyan Szabolcsi Bence “A zene története” c. munkájában írja — “Schütz a német zene első lángelméje, az első korszakalkotó mester, az első világnagyság, aki a megnyomorgatott és elgyötört föld mélyéből kihajtott, vigasztalás és jóvátétel, ígéret és beteljesülés gyanánt.” Most gondolatban kövessük e kiváló ember és nagy muzsikus életútját. 400 éve, 1585. október 8-án (más források szerint 4-én, vagy 10-én) született Köstritzben, a Reuss-Gera hercegség egy kis falujában, ősei között több polgármestert találunk. Édesapja is eljutott eddig a rangig. A család nem szánta muzsikusnak az ifjú Heinrichet, a “véletlen” sodorta e pálya felé. Édesapjának Weissenfelsben vendégfogadója volt. Égy ízben itt szállt meg Moritz, hessenkasseli őrgróf, aki hallván a 14 éves ifjú szép énekét rábeszélte a szülőket, engedjék meg, hogy fiuk az udvari énekkarban énekeljen. A szülők ebbe csak nagynehezen egyeztek bele. A kasseli udvar nemcsak zenében, hanem a szellemi élet minden területén jó iskolának bizonyult az ifjú Schütz számára. Itteni tanulmányait befejezve — szülei akaratából — a Marburgi Egyetem jogi karán tanul. Moritz gróf azonban hajthatatlan abban, hogy Schütz muzsikussá érlelődjön. Ösztöndíjat ajánlott fel arra, hogy Velencében Giovanni Gabriellinél tanuljon. Schütz — megintcsak szülei akarata ellenére — 1609-ben Velencébe utazik. Velence ebben az időben az európai művészeti élet központja. Itt működött Monteverdi, Andra és Giovanni Gabrielli, a festők közül Tiziano, Veronese, Tintoretto. Schütz kemény munkába kezd. Mindent megtanul, ami számára elérhető. Három évi velencei tartózkodásának gyümölcse az “Olasz madrigálok” c. műve. Ez máris valóságos mestermunka. Alfréd Einstein (1880— 1952), német származású amerikai zenetudós (Albert Einstein unokaöccse) így méltatja ezt a művet: “...a különleges, a túláradó vált princípiummá, a robbanó érzés, a deklamáció, a motívumellentételezés, a harmóniavilág legerősebb, legszabadabb eszközeit állítja szolgálatába.” 1613-ban tér vissza hazájába. Szülei ismét csak a jogi pálya felé szeretnék irányítani. Kedvükért be is iratkozik a Lipcsei Egyetemre. Moritz őrgróf azonban utánanyúl és meghívja udvari orgonistának. Moritz őrgróf büszke volt orgonistájára és adandó alkalommal magával vitte Drezdába, a szász választófejedelem udvarába. Schütz itt olyan nagy sikert arat, hogy a választófejedelem nyomban ott is tartotta. A két mecénás évekig vitatkozott azon, kinek a szolgálatában álljon Schütz. Végül a választófejedelem győzött és Schütz Drezdába került. Sorsának minden hányattatása ellenére Schütz ehhez a városhoz kötődött élete végéig. Schütz műveinek nagy része elveszett a 30- éves háború viszontagságaiban. Csak különféle feljegyzésekből tudunk róluk. így pontos utalásunk van arra, hogy a reformáció 100 éves évfordulójára (1617) rendezett nagyszabású ünnepségekre Schütz komponált zenét. 1619 nyarán megnősül. Ézt a nevezetes alkalmat “Dávid zsoltárai” című művel ünnepelte. E művet Várnai Péter Schützről írott könyvében így méltatja: “Az a mindent ábrázolni kész és képes módszer, amelyet Schütz e művében követ, már jóval több, mint az olaszok madrigalizmusa. Itt már egy mélységesen hívő lélekkel állunk szemben, akinek számára a szöveg minden mondata, minden szava szent, aki komponálás közben is istentiszteletet tart, aki a bibliai szöveg minden összetevőjét alázattal ülteti át a zenébe.” E megállapítások igazát támasztja alá, hogy 1625-ben — felesége halálakor — e munka folytatásában lel vigasztalást és a zsoltárokat kiegészíti a Ch. Becker verseire írt művekkel. Schütz sokoldalúságát mutatja, hogy operát is ír. Rinuncini, olasz költő szövegére ő írja meg az első német operát. Ennek is “Dafne” a címe, akárcsak az első olasz operáé. Schütz ellenállhatatlan vágyat érez, hogy újra eljusson Velencébe, zenei magáratalálásának színhelyére. Erre 1628-ban kerül sor. Itt most egészen más zenével találkozott, mint amire első útja alkalmával rátalált. A változást, új művének, a “Symphoniae Sacrae” I. részének előszavában így írja le: “...a régi egyházi hangnemeket elhagyják, mialatt a mai füleknek újfajta gyönyörrel kedveskednek.” Ez az újfajta “gyönyör” a szólisztikus ének és hangszeres zene előretörését, a harmóniai világ kitágítását jelentette. A 43 éves Schütz ezeket az új hatásokat mind magába szívja. Ezek tükröződnek a már említett “Symphoniae Sacrae” című műben és az azt követő alkotásokban. Ilyenek a “Musicalische Exequiem”, a két kötetből álló “Kleine geistliche Concerte”, a “Krisztus hét szava a keresztfán” és még sorolhatnánk a gazdag életmű termését. Isten csodálatos öregséggel áldotta meg. 1672-ben bekövetkezett haláláig állandóan komponál. Már 80. évében jár, amikor megírja a “Karácsonyi oratórium”-ot, a három passiót. De még arra is van ereje, hogy 86. évében befejezze a “Deutsches Magnificat”-ot. Talán az mond el róla legtöbbet, ahogyan élete befejezésére készül. Egyik kedves tanítványát megbízta, hogy íija meg temetési énekét. A tanítvány — Cr. Bernhard — a művet el is készíti. Schütz a 119. zsoltár 54. versét választja ki szöveg gyanánt: “Ének volt rám nézve minden parancsolatod bujdoklásomnak hajlékában.” id. Fasang Árpád (Ev. Naptár) Túrmezei Erzsébet: Öröm, bánat, kérés Hogy tegnap és ma és örökkön örökké mindig ugyanaz vagy, Megváltó Krisztusom: boldog biztonságom, szüntelen örömöm, - jó, ha minden reggel újra megköszönöm. Tegnap megváltottál. Ma itt vagy énvelem. Holnap Te vársz engem az atyai háznak kitárt kapujában. Végtelen kegyelem! Újra beragyogja minden új reggelem. De ha megdöbbent, hogy én vagyok ugyanaz . . . mozdul az óember, sír a régi panasz, és csak gyengeséget, foltot, hiányt látok: újulásért akkor Tehozzád kiáltok. Te, aki ugyanaz vagy tegnap, ma, örökre, tégy újjá, a régi akárhogy kötözne! Hogy ne tartson vissza, ne gátoljon semmi, hozzád napról-napra hasonlóbbá lenni! Akármilyen tűzben, akármilyen áron! Kegyelmedet kérem. Szentlelkedet várom. Segítsen a régit levetnem, letennem! Irgalmas arcodat formálja ki bennem! (»Emberré lettél. . .« c. kötetből) Lehet több évre is előfizetni! AZ USA ÉS KANADA minden magyar evangélikus címére (iakikről tudomásunk van) megy az Erős Vár. Ezt sok előfizetőnk másokra is gondoló bőkezűsége teszi lehetővé. E testvéreink az előfizetésen felül jelentős összegű adományokkal támogatják egyetlen egyházi lapunk félévszázada fennálló szolgálatát. Kevesen vagyunk magyar evangélikusok, fogjuk meg egymás kezét az Erős Váron keresztül! Már írtunk arról, hogy időnként egy-egy hátralékos előfizetőnk nagyobb összeg beküldésével lepi meg az Erős Várt. Legutóbb egy testvérünk 14, egy másik 16 éves hátralékát rendezte. Az olvasók többsége azonban figyelembe veszi a címszalagon látható lejárati dátumot és időben megújítja előfizetését, sokan több évre is. Ez utóbbi lehetőséggel, úgy látszik, nem mindenki van tisztában, mert mostanában néhány előfizetőnk érdeklődött, hogy lehet-e egyszerre több évre beküldeni az előfizetést? Erre a kérdésre lelkes igennel válaszolunk. így nemcsak az előfizető spórolja meg az évenkénti csekkírást és postaköltséget, hanem a kiadóhivatal is mentesül a gyakori könyvelés és címszalag-átírás munkájától.Ugyanakkor viszont — egyéb tényezőket is figyelembe véve — az előre való befizetést maximálisan 5 (öt) évre kell korlátoznunk.
