Erős Vár, 1985 (55. évfolyam, 2-6. szám)
1985-06-01 / 3. szám
2. oldal EROS® VÁR Az istentisztelet: ajándék Régi kalendáriumot lapozgatok. Nem egyházi jellegű. Borítólapjának belső oldaláról mégis számunkra már furcsa szó ugrik elém: “parancsolt ünnep”. Nemcsak furcsa, egyenesen zord. Szigorú előírás, kényszerű kötelesség és elmulasztás esetén felelősségre vonó megtorlás rémlik fel mögötte. Egy egész korszak és gondolkodásmód gyorsfényképe. Kellemetlen, de letagadhatatlan tanú az ünnep és benne az istentisztelet félreértéséről. Biztos, hogy a tudatunkból is úgy eltűnt, mint a naptárak első oldalairól? Pál apostol az érdem nélkül kapott ajándékok közé sorolja az istentiszteletet. Benne nem az ember kísérli meg a hídverést a “túlsó partra”, hanem Trianoni emlékeztető Kettős gyászévforduló: a trianoni békeparancs (1920. június 4.) 65., valamint II. Rákóczi Ferenc halálának (1735. április 8.) 250. esztendeje. — A Zemplén megyei színmagyar Borsi kisközség a Bodrog partján fekszik, Sátoraljaújhely tőszomszédságában. Cseh megszállott terület. Az itteni várkastélyban született II. Rákóczi Ferenc. Képünk a kastély előtti emlékművet mutatja. A törökországi Rodostóban (Tekirdag) halt meg. Hamvait a hálás nemzet 1906-ban hazahozatta és a kassai (volt evangélikus) dómban helyezte el, melyet 1920-ban szintén elrabolt Trianon. Isten ad lehetőséget a találkozásra. Nem olyan ajándék, amelyet szent és változtathatatlan előírásként bele lehet kötni egy könyvbe és rögzíteni szertartásokba, hanem amelyet állandóan kezében tart az Ajándékozó. Értelme és jelentősége pontosan az, hogy miközben az istentisztelet történik, O maga van munkában. Látni nem látjuk. Az igehirdetőt látjuk és halljuk csupán. Ez is ajándék. Nem lenyűgöző fenségében, hanem a szolga egyszerűségében szólal meg, ember módra és ezzel meghagyva a hit szabadságát és lehetőséget adva a megszólítás szabad megválaszolására. Mégis hisszük, hogy amikor az evangélium megragad bennünket, nem egy szónok szép szava font be vagy okos beszéde győzött meg, hanem maga Krisztus szólított követésére. Az a Krisztus, Aki azonosítja magát hűséggel tanúskodó szolgái szavával. Három csepp víz hull egy kisgyerek fejére. Közben szól Jézus Krisztus parancsa és ígérete. Névre szólóan mindkettő. Megelőzve minden emberi lehetőséget a pólyánkba helyezi egész szeretete gazdagságát. Nem régi szertartás folyik csupán, Ő maga fogad közösségébe. “Vegyétek és egyétek...” Nem mi áldozunk Néki, Ő ad. Nem szent eledelt, hanem saját magát. Közösségébe fogad bennünket újra és újra és Vele együtt miénk mindaz, amit már megtett értünk és mindaz, ami felfoghatatlan gazdagságából még áldott meglepetésként vár ránk. Testünk-lelkünk, életünk-halálunk és feltámadásunk társaként, megváltójaként és uraként szolgál nekünk. Nagyon mélyre hajol: “Isten-volta rejtve volt a keresztfán; itt ember-arcát is rejti e talány. De én mind a kettőt hiszem s vallhatom, kérve amit kért a bűnbánó lator.” “Szem, ízlés, tapintás megcsalod hátik, de a hallás rólad hittel biztosít. Hiszem, amit hinni Isten Fia szab; igédnél, Igazság, mi van igazabb?” (Aquinói T.: Ének Krisztus testéről. Babits M.: Amor Sanctus, 195.1.) Az istentisztelet azért ajándék, mert Jézus Krisztus szavában és szentségeiben nem fárad bele szeretetével szolgálni gyülekezetének. Az istentiszteleti gyülekezet is ajándék. Itt ragad meg bennünket annak az élménye, hogy Jézus Krisztus szakadatlanul szolgáló, ajándékozó munkában van. Olyan énekeket énekelünk, amelyek előttünk élt Krisztus-hivők hitéből csiholódott. Sokszor évezredes imádságok segítik a mienket megszületni. Az a reménységünk, hogy Jézus Krisztus a mi hitünkből is fakaszthat majd olyan énekeket és imádságokat, amelyek azokat segítik majd hinni és élni, akiket a következő keresztyén generációk tagjaiként remélünk. Középiskolás diákként éreztem meg a liturgia “jó ízét”. Nem egyszerűen az aktivitás lehetőségét, hanem azt, hogy jól ismert énekek és imádságok hogyan segítik az enyémet. Nem helyettesíthetik, de segítik. Ajándék a jelenlevő gyülekezet is. Jobb és bal szomszédom, előttem és mögöttem ülők, öregek és fiatalok, ezerféle természettel, különböző testilelki alkattal nagyon tarka sereg, egyet azonban jelez: nem vágyálom szédített meg, Jézus Krisztus másokhoz is utat tört és hűsége újra meg újra egybegyűjti ezt a különben ezerútú társaságot. Az istentiszteleti gyülekezet minden alkalommal felvillant valamit a közösséget ajándékozó Jézus Krisztus munkájából. Az istentisztelet nem csak nekünk ajándék. Jézus Krisztus a megajándékozott gyülekezetét is ajándéknak szánja. Emberszeretetének evangéliuma sokkal gazdagabb annál, hogysem egy templomnyi csoport felélhesse vagy magának kisajátíthassa. A templomkapuk újra kinyílnak. Tárulásuk beszédesjelkép is a gyülekezetek számára: megajándékozottan kinyílni mindazok előtt és mindazok számára, akikkel együtt vagyunk megajándékozottak. Az áldásra emelt kéz és a fölénk rajzolódó keresztjei a minden hatalommal és irgalommal bíró Urunkra emlékeztet: áldó keze alatt és áldó keze ügyében gyülekezetére szép munka vár: szétosztani az ajándékot! F. K.
