Erős Vár, 1984 (54. évfolyam, 1-6. szám)
1984-10-01 / 5-6. szám
ERÖS0VÄR 3. oldal otthonunk falusi csendjéhez Pennsylvania hegyei között. így azután nem tartottam a legszerencsésebb megoldásnak, hogy a nagygyűlés rendezői a sajtó képviselőit a budai Penta szállodában helyezték el, a Déli pályaudvar tőszomszédságában. Éjjel-nappal állandóan behallatszott szobánkba az érkező-induló vonatok zaja, az autóbuszok robaja, de leginkább az útbaigazító női bemondók éles rikácsolása, melyet a bömbölő hangszórók nem tettek kellemesebbé. Egy kis nyugati sziget a szocializmus kellős közepén: ez volt két hétig a budapesti Sportcsarnok. Ennél azonban sokkal jelentősebb, hogy ez alatt az idő alatt hívő keresztyének közösségére irányulhatott egy hivatalosan ateista ország figyelme. Evangélikus testvéreink fogadtak bennünket; regisztrálás után különböző színű cédulákkal láttak el mindenkit. A látogatók heti 5 dollárt fizettek ezért, míg az Erős Vár 75 dolláros befizetése már előzőleg biztosította számomra a genfi központból akkreditált újságírói privilégiumot, mely minden eseményhez és külön műsorhoz való belépésre jogosított. A megnyitó istentiszteletről legutóbb megjelent tudósításhoz csak azt szeretném hozzáfűzni, hogy a távoli olvasó számára nem lehet nyomtatott betűkkel érzékeltetni egy ilyen lélekbemarkoló élményt. Csak az értheti meg, aki velem együtt ott volt... Közel félévszázados lelkészi pályafutásom alatt sokszor vettem részt nemzetközi istentiszteleti alkalmakon, ahol több nyelven énekeltek a résztvevők, de ez volt az első eset, amikor a magyarok éneklése messze túlszárnyalta a többiekét. A hazaiak közel 12 ezren voltak, míg a gyülekezet külföldi része kb. 1400 lelket számolt. Hazalátogatásom legmélyebb érzelmei törtek fel, amikor úgy zengett az Erős vár a mi Istenünk a hazai hatalmas gyülekezet ajkán, ahogyan azt még soha nem hallottam. Átéreztük, hogy igazán egyek vagyunk a Krisztusban. Ha másért nem, ezekért a felemelő percekért érdemes volt megtennem a nagy utat Pennsylvániától Budapestig. Hazajöttem... Kéthetes testvéri együttlét után elérkezett a búcsúzás ideje. Az augusztus 5-i befejező istentisztelet szintén kitörölhetetlen lelki élmény volt mindenki számára. Az énekkarok Bach, Kodály és Szokolay művekkel, valamint afrikai és ázsiai egyházi énekekkel szolgáltak. Annette Nuber német lelkésznő hirdetett igét Jeremiás 32:15, 17—22 alapján. A közbeeső vasárnapon, július 29- én, a külföldi vendégek közül mintegy 900-an százhúsz evangélikus gyülekezetét látogattak meg. En Szegedre jutottam el, abba a templomba, ahol valamikor a mi szeretett Ali Bácsink volt a gyülekezet lelkésze: néhai Egyed Aladár csanád-csongrádi esperes. Most az egyik indonéz püspök igehirdetését volt alkalmam meghallgatni, aki Lukács 10:25—37 alapján az irgalmas samaritánusról prédikált. — Este pedig a Szabadtéri Játékokban gyönyörködtünk a lenyűgöző méretű Dóm-téren. 7000 főnyi közönség töltötte meg a nézőteret; a 600 négyzetméteres színpadon Erkel Ferenc operája, a Hunyadi László került előadásra. Kitűnő produkció volt. Két hétig büszkén hordtuk “mesterségünk címerét”, a világgyűlés magyar tervezésű emblémáját, mely a kereszttel, horgonnyal, földgömbbel fejezte ki: Krisztusban — reménységgel a világért. Mindent összevéve, jó volt ott lennünk... Végül pedig szívesen aláírom a résztvevők többségének azt a véleményét, hogy az EVSz hetedik gyűlése minden eddigi között a legnagyobb és a legjobban megrendezett volt. REHABILITÁCIÓ? ~ Mint lapunk olvasói előtt ismeretes, iff. Fasang Árpád Deák-téri presbiter még 1983 végén levelet írt Káldy Zoltán püspöknek Ordass Lajos rehabilitálása ügyében. Mivel Káldy nem válaszolt, a levél írója a nyugati sajtó rendelkezésére bocsátotta azt, ahol széleskörű nyilvánosságot kapott. így azután feltehető volt, hogy némi nyomás a Világszövetség részéről a magyar egyház felé az Ordass-ügyben, párosulva Káldy püspök EVSz-elnöki aspirációival, valamilyen pozitív eredménnyel jár majd a budapesti nagygyűlés idején. hatták a gyűlés többnyelvű napilapja, a Napról Napra beszámolóit. Ugyanannak a lapnak a magyarnyelvű tudósítása viszont kihagyta Káldy beszédének azt a részét, mely a bűnbánatról szól Ordassal kapcsolatban. Az Evangélikus Életben, a magyar egyház hivatalos hetilapjában csak augusztus végén jelent meg egy rövid beszámoló a Farkasréti temetőben lefolyt megemlékezésről, de a gondosan kivonatolt és átfésült cikkben az olvasó nem talált Két nappal a gyűlés megnyitása előtt rövid áhítat volt Ordass sírjánál a Farkasréti temetőben. A Világszövetség vezetői tisztviselői, a két magyar püspök és Ordass Lajos leánya és veje képezték a jelenlevők kicsiny csoportját. Káldy Zoltán püspök angol nyelvű beszédben emlékezett meg elődjéről, majd koszorút helyezett el a síron az EVSz és a magyar egyház nevében. (Lásd az Erős Vár legutóbbi száma címlapját.) A Világszövetség sajtóosztálya számos fényképet készített az ünnepségről. A külföldi sajtó részletes beszámolókat közölt, s a kommentárok Ordass püspök “rehabilitálását” emlegették. A nagygyűlésen pedig dr. Carl Mau főtitkár megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a gyűlés helyének kiválasztásában fontos tényező volt az Ordass Lajos iránti hála és megbecsülés. A Nyugat esetleg elhiszi, hogy az “Ordass-ügy” így megnyugtató módon elintézést nyert. A valóság az, hogy a magyarországi evangélikusok minderről nem is vehettek tudomást. Csak azok, akik résztvettek a nagygyűlésen és angolul, vagy németül tudtak, olvasutalást arra, hogy a magyar egyházvezetőség 26 éve igen kegyetlenül bánt el Ordass püspökkel, s most itt lenne az ideje, hogy ezt a méltánytalanságot megbánjuk és orvosoljuk... Terray László így ír erről az Útitársban: “Rehabilitációt” aligha jelenthet egy angolnyelvű beszéd, melyet a magyar evangélikusság nem is tud magyar fordításban kézhezkapni. “Rehabilitációnak” normális körülmények között azon fórum előtt kellene történnie, mely előtt és melynek szemében az illetőt elítélték. Ordass Lajost pedig a külföld szemében nem ítélték el — nem is lehetett volna. Ellenben lebecsülése, félreállítása a magyar evangélikusság és a magyar közvélemény előtt történt, s a magyar evangélikusság előtt hallgatták el nevét, életművét 26 esztendőn át, 1958-tól máig. Van aztán a dolognak még egy oldala. Ordass Lajos esete csak egy eset a sok közül. Valójában a magyar evangélikus egyházban nemcsak “Ordassügy” van, hanem egész sor ügy, melyek ugyanazt a mintát követik — hogy ti. az egyház (állami kívánságra, vagy anélkül, arra az egyházi vezetők felelhetnek) maga távolít el “kényelmetlen” embereket. Mikor fogják ezeket rehabilitálni? Az e kérdésre adható válasz a magyarországi evangélikus egyház szavahihetősége számára ugyanolyan fontos, mint az Ordass Lajos sírjánál elmondott beszéd Magyarországon való közzététele. “REAKCIÓS GYÜLEKEZET” Időrendben és tárgyánál fogva ide kívánkozik a budahegyvidéki gyülekezet lelkészének, Csengődy Lászlónak, a jú-
